Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Én is elkapkodtam, ha minden shortot áthoztam volna mára 300k nyerőm lett volna bakker. Pedig csak 500 shortom volt. Tegnap elcsipegették zárás előtt majdnem mind.
TL88 nincs, én pl. TL85-öt vettem helyette a mostani második hullámban (lehet túl korán). A BUX shortom zárását viszont nagyon elkapkodtam. Hogy on topik maradjak, Richterből belongozódtam én is, remélem kitart az ereje még a következő shortcerti kiütéséig minimum.
Igen én is köztük voltam, de nem mind én. Ezt most jó lehetőségnek tartom, mivel az emelkedés szerintem folytatódni fog és az elmúlt napok eladásai után bőven van fedezetem
Jó napot! Private Banking friss: -Richter napi: A három hete indult emelkedő trend az elmúlt két nap további erős vételek mellett folytatódott és tört ki a 9375 fölé. A 9375 felett teret nyithatott a 10 000 feletti térbe. Az elmúlt közel egy év oldalazásából (8438-9375) történt kimozdulásból a 10 314-es szint jöhet ki, mint számított érték. A vékony zöld trendvonal törése lenne kudarc. Ellenállások: 9688; 10 000; 10 313. Támaszok: 8438; 8125; 7813; 7500.
Én most kivételesen jót cselekedtem. :) Longokat ugyan kicsit korán adtam el de, pénteken meg tegnap OTP short. De ma már longban vagyok ismét:) Ricsit nem shortolom, az csakis long nálam.
Mùlt pénteken szerencsére eladtam az OTP long certijeimet, de nem mertem OTP shortba állni, mert azzal túl sokszor égettem már meg magam. Sajnos a Richtert shortoltam helyette és már csúnya mìnusz 15%-ban vagyok. Most kivételesen pont az OTP short jött volna be.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.