Én adnék erre 22 pluszt is mert egyetértünk és ennek itt szerintem mindenki örülne, de azt se szeretném ha jövő héten esetleg ne adj isten megint saját álmaiban csalódott fórumozokkal lenne tele a felület. Kicsi a BÉT forgalom így jobb óvatosan várakozni..
Adtam 2 pluszt neked de a ló túl oldalára most már ideje lenne átesni. Legalábbis a cég eredményei után igazán megérdemelne egy 1K-s árfolyamot. Tavaly előtt januárban pedig 880 vagy 890-ig szaladt az árfolyam és onnan csorgott vissza. Remélem most egy gyorsabb emelkedés után fölfelé fog tovább menetelni.
Nem kell átesni azért a ló túloldalára sem. Biztos lesz hétfőtől egy nagy árfolyam ugrás, de ettől nem lesz azért 1000-es árfolyam. Tavaly ha jól emlékszem 630-ról ment 810 környékére az első két nap. Egész biztos hogy forgalomhoz lesz kötve, ahogy tavaly is volt. Korrekt és ésszerű módon vették a részvényt, nem arra van a SRV, hogy mesterségesen felnyomja az árfolyamot. Viszont ha van forgalom és vétel, akkor rásegít az emelkedésre. Sokan spekuláltak ráadásul az SRV emelés elmaradása miatti esésre és eldobták a részvényt az elmúlt hetekben hogy majd visszaveszik lejjebb, ők is most valószínűleg igyekeznek majd gyorsan visszaszállni a vonatra.
Az 1K darabhoz is volt kötve a forgalom a közzé tételben. Szerintem ez nem változik csak a darabszám lett megemelve. Tehát ahhoz , hogy naponta megvegyék a maximális 8000 db mennyiséget ahhoz kell, hogy legyen naponta még minimum 8000 darab forgalom. Remélem nem lesz gond ezzel mert most nagyobb mozgás lesz az árfolyamban és ugrani fog az árfolyam 1000 Ft körülire.
"A Társaság Igazgatótanácsának döntése értelmében, a Társaság kereskedési naponként
8 000 db-ra emeli a MEGCÉLZOTT saját részvény vásárlási mennyiséget." - a célzás nálam még nem fix találat... mint a sportlövészetben: célzok, de közben figyelembe kell vennem a távolságot, a fényviszonyokat, a szelet, a légzésemet stb. - Ha kihagyták volna azt a szót, akkor is értelmes maradt volna a mondat, tehát nem véletlenül maradt benne. De nyilván jó lenne, ha ezzel a 8k-val sikerülne felpörgetni a piaci vételeket is és nem csak a cég venné meg a teljes napi forgalom 80%-át.
Szia, sajnos ez az srv nem kötelező érvényű, így az is lehetséges, hogy nem vesznek napokig egyet sem. Mindenesetre erre mondják, hogy a vezetőség verbàlisan interveniàlt....ez jó hír. Sztem
Igen, folyamatosan szívják ki a likviditást. Ezért is csökken a forgalom folyamatosan. Így nagyon könnyen ugorhat nagyot fel felé is. Sztem a cég az srv-vel nagyjából már oda teszi az árfolyamot ahová akarja. Lehet 500 és 1500 is. Reméljük mostmár tényleg megindul az OTP célár irányába. Mindenesetre az emelés jelzés értékű a Managment részéről.
A mai közleményben erről nem volt szó, ami két dolgot jelenthet: (i) nem tervezik ahhoz kötni; (ii) tételesen elfelejtették beletenni a közleménybe. A (ii) esetben úgy lenne tisztességes, és átlátható, ha a közlemény javításra kerülne - talán ez követelmény is. Így én helyesbítés hiányában az (i) esetben gondolkodom.
A saját tőke számításakor az srv-t nem veszik figyelembe. Minden srv vásárlás ezért csökkenti a saját tőkét, mintha kevesebb kibocsátott részvénye lenne. Pont ezért pl a P/BV mutatót is csak a kintlévő részvényekkel helyes számolni (a BÉT is helytelenül mutatja egyébként, de lehet, hogy sok más adatszolgáltató is)
A közleményben volt egy mondat, amit nem tudok hova tenni. Nevezetesen: "A fenti közgyűlési határozatokban szereplő program céljával összhangban a Társaság konszolidált jegyzett tőkéje csökken, ...". . Nem az eredménytartalék csökken, aminek terhére srv-t vesznek. Talán bevonásra is kerülnek az így megvett részvények? Mi a véleményetek?
Nincs madrid fóbiám! Legyen már végre vége a torllkodásnak, kössünk békét és legyen végre normális újra ez a fórum is! Tehát szögezzük le: Lett februári SRV emelés! Nem annyit vesznek amennyi a VROP volt! Szó nincs jelenleg semmiféle új vropról! A többit meg lássuk meg hétfőtől.
Azóta 587.796 db-bal nőtt a saját tulajdonban lévő részvények száma. Ez a közkéz kb. 5%-a. Akkor 630Ft-nál volt a bejelentés. Van egy kritikus szint, ha ami alá megy a forgalomképes közkézen lévő részvények száma, akkor az könnyen azonosítható egy részvény grafikonján. Nem azt mondom, hogy ez most jött el, de szép lassan a felé haladunk.
A tavalyi rendes közgyűlés óta, ha az elmúlt napokban is megvették a napi 1.000 db-ot, akkor összesen 173.300 db részvényt vásárolt vissza a cég. Ezt toldhatják még meg 384.000 db-bal.
RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS
Budapest, 2020. február 15.
Részvény-visszavásárlási program végrehajtásának módosítása
A PannErgy Nyrt. 2019. április 29-én tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a 2019.
április 26-i Közgyűlés 6/2019. számú közgyűlési határozatával összhangban, saját részvény
visszavásárlási programja keretében a 2019. május 2-i tőzsdei kereskedési nappal
kezdődően, kereskedési naponként 1.000 db PannErgy Nyrt. törzsrészvény vásárlását
célozza meg a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési
szolgáltató igénybevételével. A vásárlási ár a mindenkori tőzsdei kereskedési ajánlatok
szerinti aktuális piaci árral egyezik meg és a közgyűlési határozat értelmében
részvényenként nem haladhatja meg az 950 forintot.
A Társaság Igazgatótanácsának döntése értelmében, a Társaság kereskedési naponként
8 000 db-ra emeli a megcélzott sajátrészvény vásárlási mennyiséget.
A fenti közgyűlési határozatokban szereplő program céljával összhangban a Társaság
konszolidált jegyzett tőkéje csökken, a program időszaka pedig 2020. április 26. napjáig
tart.
Amennyiben a visszavásárlásokkal a Társaság eléri a fenti közgyűlési határozatban
szereplő egymilliárd forintos, a teljes részvény-visszavásárlási programra meghatározott
maximális vásárlási összértéket, akkor a Társaság a program teljesüléséről rendkívüli
tájékoztatást fog eszközölni.
A Társaság a jelen tájékoztatást többek közt az Európai Parlament és a Tanács 2014. április
16-i, 596/2014/EU számú rendelete 5. cikkében szabályozott mentességnek való
megfelelés érdekében teszi közzé.
PannErgy Nyrt
De bizony azért nem veszik mert itt 1-2 fórumozó beírja a valóságot és nem magasztalja az egekbe a cégvezetést. Szerintem kezdjük el őket dicsérgetni azt meglátjuk, hogy reagál rá a piac.
https://stooq.com/q/?s=pannergy.hu&d=20200214&c=5y&t=l&a=lg&b=0&r=^bux Kb aki ATL-en vette annak is annyit hozott mintha egy sima BUX követő alapot vett volna, jóval kisebb kockazattal. Ez az egyetlen oka annak hogy sokaknak keserű a szájíze. Ezt bizony nem azért nem veszik mert a fórumozók rossz kedvűek...
Én már kiábrándultam belőle, de veszteséggel biztosan nem adom el. Eléggé dühítő, hogy miközben a tőzsdék csúcson vannak, a Pannergy csak az éves mélypontja felé közelít.
Rossz ránézni hónapok óta a chart-ra... Hiába csoda- jövedelmező/zöld/egyedülálló/példaértékű stb. a cég és hiába voltam egy évtizedig hívő, kezdek kiszeretni Pannykából... :( Már az egykor "unalmas" 750 is álom. (Van részvényem, nem vennék, nem adnék el.)
Randomnál megnéztem a 20-as könyvet. 17000db-bal 600-ig leönthető. Korai lesz a 670, hacsak nem jön egy srv emelés. Akár napi 20000db srv-t is vehetnének.
Nálam nem látni - + jelet, csak két kört ami tetszik vagy nem jelzést mutat. Ennek meg nem ugyanaz az értelme normális módon, ill csak nem normálisak szerint ugyanaz!
Az is egy vicc, hogy felhasználóneveket tilt csak a portfolió, ahelyett, hogy ip-címeket blokkolna. Vicc a rendszer, egy nevet kitílt és utána ugyanaz a beteglélek másik 8 név alatt tolja a hülyeséget és osztja az észt, hogy pl. mit jelent a minuszolás. Kabaré.
Szerintem a többi felhasználó a hozzászólás tartalma alapján értékeli az adott hozzászólást. Ennél logikusabb rendszert én nem tudok jelenleg elképzelni. Feltételezem, nem arra gondoltál, hogy a fórumok üzemeltetőinek külön értékelő-embereket kellene alkalmazniuk.
Továbbá talán jelezd a portfóliónak, hogy a mínuszolgatós marhaság miatt elkezdtél ADBLOCK-ert használni, és amíg nem likvidálják a funkciót, addig használni fogod. Ha sorra kapják az ilyen üzeneteket, akkor meg fogják szüntetni.
Az ADBLOCK PLUS-szal likvidáld a plusz/mínusz mezőt, és hadd főni a saját levében a mínuszolót. :-) Ezen a képen kit zavar, hogy a mínuszoló pocsékolja az idejét? http://www.imagebam.com/image/97efcf1333950087
Hadd egye a kefét abban a tudatban, hogy nem ér célba az üzenete :-)
Kattints a useredre. Népszerűség (nem mintha érdekelne). De ezt befolyásolja a plusz mínusz átlag. Szóval nem úgy van ahogy te írod, nem a bejegyzés tartalmára gondolta ki a készítő, hanem a user értékelése.
Csak úgy, egy rövidke meglátás egy lényegében újonctól. Tetszik,-nem tetszik jel választása. A jelölés kitalálója, azok értelemszerű, tiszta jelentésével adott rövid reagálási lehetőséget, és helyesen. Vannak páran itt is, akiknek értelmezési hiányosságuk melett támadási ingerük indul, a nem tetszik jelölés láttán. Olykor szinte vérig sértőnek veszik, ha valaki valamit másképp ítél meg, gondol mint ők, és ezt jelöléssel teszi! Az xy stílusú reagálás a nem tetszik jel láttán inkább minősít. Eszükbe sem jut hogy az írás tartalmára, nem a személyre adják!? Én is adtam párszor valamilyen jelet a beírás milyenségére, nem arra ki milyen. A jelöléseket az értelmük alapján kellene értelmezniük a beszólóknak, és nem szájbűzzel reagál rá! Jobb lenne megszüntetni szvsz ezt lehetőséget, igaz akkor el lenne vonva az öröm a beíróktól!
Mivel láthatólag a portfólió nem igazán érdekelt ennek az értelmetlen értékelős funkciónak a kiiktatásában, ezért álljon ez itt: tedd fel a böngésződhöz az ADBLOCK PLUS kiegészítőt, majd a böngésző jobbfelső sarkában megjelenő stopptáblára kattintva válaszd ki az "Elem blokkolása"-t. Ezt követően menj a plusz/mínusz mező fölé, kattintással válaszd ki a blokkolandó elemet, és voala, az életben többet nem fogod látni azt, hogy valaki mínuszolással próbál téged idegesíteni :-) Egyben a reklámoknak is lőttek. Talán ha rettentően sokan kezdik el a mínuszolgatásos hülyeség miatt használni a reklámblokkolást, a portfóliónál is elgondolkodnak azon, hogy ki kellene iktatni ezt az értelmetlen funkciót.
Ne vedd magadra, ez egy vagy max két sérült emberke szórakozása, de sajnos eredményes, mert szép lassan eltűnik innen már minden értelmes forumozó. Fogyatékosok homokozója lett teljesen.
Emiatt kár. Figyelmen kívül kell hagyni ezeket a beteg embereket. Én már régen ezt teszem. ;)
Törölt felhasználó2020. 02. 13. 16:54
#154219
Na, én most hagyom itt ezt a ... topikot, ahol a károgókat pluszolják, aki meg azért vesz részvényt, mert hisz benne, azt meg mínuszolják. További kellemes depressziót kívánok mindenkinek!
jó akkor beírom én is szar vezetőség sose lesz osztalék sose lesz srv emelés, ami van srv azt is kimutyizzák majd és egyébként is mindjárt 680 utána 630. Gondolom erre majd a pluszok jönnek, ha már az előzőre jött 5 minusz :))
Ha nem találok pozitív cikket róla, akkor csak ilyen tudok betenni. A vezetőség meg olvassa a fórumot, így talán majd rájönnek, hogy változtatni kellene.
PANNERGY