Tavaly a 20. héten 44 ezer millión áltak a tartályok. Most 70 ezer millión. 2022 csúcsa 103 ezer millió volt. 2021-é 83 ezer. Jelenleg heti 6000-7000 millió között importál az EU és ebből 1500-2000 milliót tölt a táárolókba. A 100 ezer millióhoz kb 15 kellene neki jelen tempóban. Gyakorlatilg szeptembberre meg is lenne a teli tartály a mostani import mellett. A kínálat meg nem fog szűkülni. Szóval bár természetesen emelkedhet az ár de a mostani állapotok szerint pont nem fog mivel bőven van annyi kínálat amennyi kereslet lesz az EU részéről a feltöltési időszakban, sőt azt 5-10 héttel előbb el is érheti az EU.
Meg tudod mondani, hogy a tárolók feltöltésének megkezdésétől a végéig mennyi lesz a gáz ára? A CEEGEX mai súlyozott átlagára 33,61 EUR/MWh. De ki tudja, holnap mennyi lesz. Egy hónapja 44,31 volt a súlyozott átlagár. Ha a tőzsdei árat átszámoljuk a hazai rezsiszámlákon megszokott mértékegységekre, akkor köbméterenként még mindig 50 %-kal több a rezsivédett árnak. http://www.tozsdehirek.hu/1m3%20g%C3%A1z%20%C3%A1ra/ . Öm a feltöltés már 6 hete tart. és már most 60%-körül állnak az EU-ban. . https://www.bruegel.org/dataset/european-natural-gas-imports . WEgyenlőre a trend továbbra is csökkenő.
Feltételezem, fingod sincs melyik útszakasz kinek a kezelésében van. Egyébirántbezres magyságrendben vannak fideszes vezetésű települések, tele katyúval. Gondolom, az nem döbbenetes szerinted...
300 millióval emelték sporttámogatásokra fordítható TAO összegét...vajon mi lehet a baj? Nem tudja kigazdálkodni a NERTC a női kézilabda BL négyes döntőbe jutás prémiumát? Régen Fradi szimpatizáns voltam, de akkor még nem volt a "rendszer-csapata"....
Eszébe sem jut, hogy ha odaengedik őket a székház elé, akkor sem mentek volna be....bár valószínűleg szándékosan játssza a hülyét, nem kell sokat erőlködnie, mert konkrétan mondták a fiatalok, hogy csak amiatt mentek oda, amit, amilyen rendszert jelképez a székház, a kiállás pedig a kleptokratikus puha diktatúra, és a közszolgáltatások leépítése ellen lett volna. Milyen állam az, ami a nemcsak normális megélhetést, de megfelelő egészségügyet, versenyképes oktatást nem tud biztosítani, sőt már a területén elkövetett bűncselekményekért kiszabott jogerős büntetések letöltését sem képes megoldani. Mire fizetjük az adót?
A rossz hatékonyságú NER-es cégek utáni kvázi veszteséget szétterítik az egész gazdaságon, országon, így majd akinek nincs kapcsolata szépen kihull az "álversenyben" ,majd akkorára hízik a NER kör, hogy azon belül is lesznek szintek, hiszen majd nem marad kire teríteni az "alkotmányos költségeket" és készen van a Kádár rendszer, amiben ugyanez volt, aki politikailag befolyásos volt annak a "cége" még fejleszthetett is, nem vonta el a "központ" a nyereségét, vagy akár veszteségét is dotálták...viszont a politikailag futottak még kategóriát "kényszerből" sarcolták, így akinek esetleg nyugat felé versenyképes terméke volt, az is befulladt a sarcba, a fejlesztések elmaradásába... verseny minimális, hatékonyság a pincében (az életszínvonallal együtt)...
"„Pont itt, Kecskeméten, a mai nap egy átszerkesztett trikolor zászló miatt, két héttel az érettségije előtt kibasztak a kollégiumából egy srácot egy photoshopos mémért. Milyen kibaszott ország ez?”– tette fel a kérdést Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese pénteki kecskeméti koncertjén – szúrta ki a 444. A kérdés arra a diákra vonatkozott, aki mémet csinált abból a gagyin átphotoshoppolt képből, aminek az eredetijén Bibok Róbert, a Táncsics Mihály Kollégium igazgatója fejjel lefelé tartja a magyar zászlós szalagot.Az igazgató bénázása és a béna photoshop-akció után az abból viccet csináló diákkal először „pedagógiai célú elbeszélgetés” zajlott, majd gyakorlatilag kirúgták a kollégiumból. Az igazgató mindenesetre annyira azért engedékeny volt, hogy mémért legalább feljelentést nem tett. Fekete Giorgio a koncerten egy másik aktuális témában is megszólalt, a diáktüntetésekről azt mondta: „Ma délután, iszonyat nagy késésben a zenekari találkozóról a Kossuth téren elsétáltam rengeteg olyan fiatal mellett, akik azért tüntettek, hogy könnygáz helyett értelmezhető oktatást kapjanak.”"
a fidesznyikeknek normális, ha egy vicces mémért jogtalanul kirúgnak egy diákot a kollégiumból? orbán messze van a jogállamisági feltételek teljesítésétől, és az eu-s pénzektől.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!