Esküszöm végig olvastam. Én értem, hogy melyik oldalnak próbálod védeni a nehezen vállalható hibáit. De. Mond már el nekem, hogy most az usa vagy az Európai eszme vagy Kína a probléma? Tudom, hogy az "elit" alatt a gazdag zsidókat érted. Tévedsz ebben, sokkal nagyobb energiáikat köti le a már 20 éve zajló digitelizációs forradalom, mint, hogy mi a fenén veszekednek az ugaron az atyafiak.
Amennyiben nekem szántad, akkor el kell, hogy keserítselek, nem mozgok ilyen körökben, tényleg egy újpalotai "proletár" vagyok. Az igaz, hogy korábbi ismeretségem révén van egy olyan személy, aki ha őszintén beszélne velem, akkor biztos megtudnám az igazságot. Egy más kérdés, hogy már lehet nem is emlékezne arra, hogy ki vagyok :) Egyszer kaptam tőle áttételesen egy befektetési tanácsot és ha kivártam volna a stratégiai végét a folyamatnak, akkor tényleg jól jártam volna. Rám egy korábbi (szakmája mentőtiszt) kollégám (egyházi neveltetés) tett nagy hatást, sok mindent máshogy látok, amióta rávilágított dolgokra. Én tudok elveknél maradni. Amikor gépjárművem lett (pár évvel a gyermekem születése után) mindenki azt mondta, hogy úgy is azzal fogok járni állandóan. Én mondtam, hogy nekem sokkal többet jelent az azzal járó áldozat elkerülése (környezeti terhelés, mások idejének és egészségének elvétele), még ha tudom, hogy a többség elerodálja a döntésemet. Ehhez a döntésemhez most már évtizedes távlatban is tartom magam, pedig járhatnám a könnyebb utat.
Rövid távú hasznot nem érdemes feláldozni a hosszabb távúra. Az EU most már a politikai és ideológiai téren is vezető (egyhangú) szerepet kíván betölteni és nem több száz millió ember konszenzusos akaratát testesíti meg, hanem egy adott elitét, aki magára szája ízére szabta a bürokráciát. Megjegyzem túl jól "csinálják", bár ehhez már évtizedek óta rendelkezésre áll a kultúra, az oktatás és legfőképp a médiában betöltött domináns szerepük (USA-ból kiindulva) az irányítóknak, így még azokkal is kimondatják azt, amit hallani szeretnének, akik igazából nem is úgy döntetnének, ha nem befolyásolnák őket tudatosan. A divat is így működik, a többség minden szart magára vesz, ha sokat látja másokon vagy reklámozva, holott évekkel azelőtt még köpködött volna ugyanarra. Az emberek többsége befolyásolható egyszerű módon. A tetoválás is ugyanilyen jelenség, már némelyik azért tetovál, mert nem
szeretne lemaradni a többségtől, pedig a divatozás előtt még elhányta
volna magát, látva a testét tükörben. Ja, meg akkor persze nem olyan kemény a fellépés, szóval enélkül gyengének tűnsz jeligével. Némelyik ember, főleg a szép női testeken már kifejezetten gusztustalanok ezek a dolgok, de ha a többség már megszokja, akkor ezt kezd lenni a természetes. Annyira bárgyú ez a világ, hogy amikor az ISIS szörnyűségéről láttál naponta "terméket" a szakállas barbárok előadásában, azzal egy időben vagy nem sokkal utána rögtön divatba hozták a szakállat és némelyik delikvens "ránézetre" rögtön meg is felelet a "besorozási" kritériumoknak, ennyire figyelnek az emberek a részletekre. Pár évtizeddel ezelőtt, amikor kezdtek ráébredni a túlnépesedés problematikájára, elkezdték a reklámokat úgy forgatni, plakátokat megjeleníteni, hogy ha egy család látszik rajtuk, akkor azon általában egy gyermekkel volt látható az adott család. Az elmúlt időszakban az adott területen nem domináns rasszok túlsúlyozás jellemző a reklámokban, mint ha minden harmadik ember nálunk afrikai vagy ázsiai lenne, ez is a szoktatás része. Az LMBTQ (ha jól írom:) is hasonló mechanizmus, mert csak pár százalékát érinti a társadalomnak (nem megfelelő gén "együttállás"), de már úgy promotálják, mint ha legalább a társadalom jelentős része "szenvedne" tőle és sajnos, ha kellően (feleslegesen) megtámogatják (promotálják) a dolgot, akkor a "billegőkből" is bőven szed áldozatot. Amennyiben sokkal ragályosabb lenne, márt kihalt volna az emberiség. Igaz annyira művivé változtatják a világot (férfiak gyermek vállalása), hogy erre is lenne válaszuk a nagy szabadság jegyében. Visszatérve az EU-ra. Összességében eddig is mi voltunk a nagyobb üzlet számukra (itt képzett emberek elszívása, amikor már végre csak nem ráfordítás lenne a társadalom számára a jelenlétük, az itt maradók olcsóbb dolgoztatása, mint a nyugati országokban, új piacok megnyílása, itteni esetleges későbbi konkurensek leépítése, korábban nagyobb részben visszaosztott EU-s projektek a szervilis nyugati cégeknek, stb.), csak ha nem pucsitassz teljes mellszélességgel, akkor már nem vagy konform.
olyan sok szépet írsz, hogy igazán leválthatnád a befektetői kapcsolattartót. ha pedig olyan közegben mozogsz, akkor elmondhatnád neki(k), hogy tényleg a fax ki van az árfolyammal és egy kicsit többet kommunikálhatnának. olyan sok féle jószág van kertben, hogy külön- külön is megérnének egy misét.
Ezt a hülyeséget minek mantrázzátok: "komoly cégek lettek begyűjtve opus alá, persze úgy hogy felesbe meg
mutyizgatva hogy innen fizetik a hitelt írogassák az értékcsökkenést
ahova a cégek másik része került onnan pedig ki tudják húzni a profitot" Nincsenek elsőbbségi részvények, így a profitra minden tulajdonos (feles cégek) ugyanolyan mértékben jogosult. Az más kérdés, hogy a profitot csökkentő ráfordítások mennyire állnak közel a valósághoz, de azok ugyanúgy viselkednek minden tulajdonos szempontjából. Az értékcsökkenés estében az adott cégnél (jelen esetben építőipari cégeknél) a valós (szokásos) értékcsökkenésről beszélünk, míg az Opus, mint anyavállalat (tulajdonos) esetében konszolidált szinten kimutatott értékcsökkenés (apportált vagyoni értékre) teljesen más jellegű, mint a hagyományos értékcsökkenés (tárgyi eszközökre történt ráfordítások időbeli elosztása). Mivel eddig szinte csak az építőipari cégeknél mutattak ki értékelhető nyereséget, így sajnos csak onnan jött az Opusnak plusz forrás (osztalék), de arra minden tulajdonos ugyanúgy jogosult volt. A többivel nagyjából egyetértek, csak sokszor úgy látom, hogy nem vagytok tisztában alapvető gazdasági mechanizmusokkal, szabályokkal, viszont az emberek elhiszik ezt a verziót, mert úgy könnyebb a "szenvedés". Mondjuk írhattál volna valamelyik korábbi neveden is :) Amiben viszont szerintem sokan tévednek, hogy ez már rég nem a nyereségről (annak élvezetéről) szól, egy bizonyos szint felett nem tudsz többet élvezni a vagyonból, az csak eszköz a hatalomhoz, irányításhoz. Véleményem szerint ez már az irányításról szól, ami jobb irányba mutat, mint a bárgyú nyugati politika, de totális igazság sosem lesz, mert az emberi természet nem megfelelő hozzá. Sajnos ebben az országban, ha kiállsz a nemzeted mellett, már "magyarkodónak" tartanak és inkább nyalják a hamis nyugati próféták seggét a színes ködben, mint ha azokat bármilyen szempontból is érdekelné a magyarok sorsa, amely max. addig fontos számukra, amíg a saját stratégiájuk szerint történnek az események ebben a régióban is.
Sajnos a 800 Ft-os ár egy ígéretekkel teletömött lufi volt.. Ez be bizonyosodott, viszont azóta tényleg komolyabb vagyonelemek kerültek a cégbe, rengeteg kp vel és kigazdálkodható hitelállománnyal rendelkezik. 400ft körülire értékelik jelenleg a céget, nem fújnak lufit hogy ezreket ér. Az árfolyam az illikviditásból eredő manipulálhatósága és a politikához való kötődése révén ilyen alacsony. Igen... Lehet ezen még lökni lefelé, csinálgassák is alacsony forgalommal, de a cég messze van attól hogy csődbe menjen akárki is próbálja lefelé manipulálni az árát.
Egyenlőre saját megérzéseim szerint jelen pillanatban 60 százalékos Fidesz győzelemre számítok... Elég messze van az ellenzék attól hogy tényleg hatalomra kerüljön, kétharmadra meg 1 százalék esélye sincsen. Marad a Fidesz pálya... Ott pedig megvannak a Ner nagyjátékosok. Míg Orbán a hatalmat a markában tartja addig Lőrinc barát csak gyarapodni fog... Látható az utóbbi időben itt a cégén belül is hogy tartalékokat halmoznak fel... A jachtokon és magánrepülőkön már eldőltek a nagyvadak sorsa... Szerintem le fognak még vadászni egy soktízmilliárdosat ebben az évben... És még jövőre választásokig is ki tudja miket nyelhet be.. Amihez muszáj a 2/3ad, a mutyi, a titkosítás azokat felpörgetve megoldják idejében.
Sokan hittek Simicska mindenható uralmában. Aztán meg még őt is rá tudták venni (~kényszeríteni), hogy adja át a vagyonelemeket. Van itt olyan, aki szerint ez nem tudna megismétlődni? Gazemberek vannak mindkét oldalon, a nyomásgyakorlás pedig teljesen elfogadott a popszakmában...
NEW OPUS GLOBAL