MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
Lassan el kell kezdeni elemezni ezt a lehetőséget is,hiszen teremthet az EU olyan új feltételrendszert ami miatt már egy olyan ország amelyik nemzetállamként képzeli a jövőjét nem maradhat a közösségen belül.
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.
elolvastam, a DK EP programja nem igazán tetszett! a MOMENTUM-é sem! a többiekét nem tudom minősíteni mert az nem nevezhető programnak amivel kampányoltak.
"Olyan programmal kell kiállni a választók elé amiért megéri lecserélni a FIDESZ-t!" Ebben egyetértünk, de tedd a szívedre a kezed: soha nem olvasod el az ellenzéki pártok programjait. A fideszét meg nem kell, mert az nincs.
"Az Európai Parlament liberális frakcióját Renew Europe-nak („Újítsuk meg Európát”) fogják hívni a jövőben – közölte Guy Verhofstadt, a képviselőcsoport jelenlegi vezetője. Habár a sajtóközleményükben azt írták, hogy a frakció a „progresszív, liberális, centrista, reformista erőket” tömöríti, a hivatalos névből inkább kihagyták a liberális jelzőt Macronék kérésére, mivel a franciák nem rajonganak a liberális szóért, inkább negatív értelemben használják. Sajtóhírek szerint az utolsó körben több név is versenyben volt még az „Újítsuk meg Európát” mellett, például az „Európaiak” és az „Európa előre”. Ebben a frakcióban fog ülni a Momentum két képviselője, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártszövetség tagjai, valamint Macron pártjának, a Köztársaság Lendületben képviselője. A magukat fel nem vállaló liberális frakció 110 képviselővel lesz jelen az Európai Parlamentben, köztük 21 francia Macron pártjából. Már most látszik mekkora befolyással bírnak a képviselőcsoport életére." . . A migránsok esetében már bevált.... ( menekültek) akkor miért ne neveznék át magukat is? :))))) . és máris nem lesznek liberálisak...... :))))))
"Gyurcsány arról is beszél, hogy az MSZP-nek nincs vége, de a nagypárti attitűdjének igen, szerinte a Kálmán Olga-projekt is csak arról szól, hogy a baloldal összességében erősebb legyen a Fidesznél. Az sem érdekli, neki milyen szerepe lesz az egyszer felálló ellenzéki kormányban. A mesterterve az, hogyha az önkormányzati választások jól sülnek el, az világos bizonyítéka lesz, hogy a legszélesebb ellenzéki összefoggással a Fidesz rendszere megroppantható. Ez pedig egy hatékony ellenzéki pártszövetségig visz majd el, hogy egységes ellenzéki akarat legyen országosan 2022-ben. Elismeri, ehhez bizalom kell, arra a felvetésre, hogy ezek után az senki sem hisz neki, azt válaszolja: ő betartja a megállapodásokat, ígéreteit, ha változik a véleménye, azt is közli. Ő erénynek tartja, ha egy politikus belátja a tévedését, és önként korrigál." . . Butaság! Azzal a programmal akar sikert elérni egy országban, hogy mi leváltjuk a FIDESZ-t? Politikailag "ismeretlen" celebekkel akar ringbe szállni? Az ismert , de már leamortizálódott politikusok pedig a háttérből fogják őket irányítani? Mint a bábokat a függöny mögül? ???????????? . És akkor mi lesz? Mi az a min. közös elképzelés, irány egy ellenzéki összefogásban ami képes lenne a 4 év koalíciós kormányzásra? . Elszámoltatjuk a FIDESZ-t? . Olyan programmal kell kiállni a választók elé amiért megéri lecserélni a FIDESZ-t! . Nem követi el az ország ugyanazt a hibát amit 2002-ben már egyszer elkövetett!
Hogy tele van ez is ellentmondással.. Még be se léptek.. meg se állapodtak,ahogy mi mondjuk! Már azon jár az eszük,hogy játszom ki LEHETŐSÉGEKET.. Magam javára!! -nem is azon jeleskednek DOLGOZNÁNAK!!!!
"Kijózanító statisztikákat hozott nyilvánosságra a svéd köztelevízió (SVT) a bevándorlással kapcsolatban.Egy friss jelentés szerint a skandináv országba áramló marokkói bevándorlók döntő többsége (90%) kiskorúnak vallja magát annak érdekében, hogy kedvezőbb ellátásban legyen része. A felmérésről beszámoló svéd köztévé szerint az elmúlt hét évben csak Marokkóból mintegy 1800 egyedülálló fiatal férfi adta be hivatalosan a menedékkérelmét Svédországban, ám ennél is többen vannak azok, akik a kötelező ujjlenyomat-felvétel miatt ezt megtagadják."
Vagy nem te vagy aki szerint a mai fiatalok mar nem magyarok hanem europainak valjak magukat? Nem te minositgeted hogy a mai generacionak vege kipusztul? " . VÉLEMÉNY. Ahogyan a második rész is VÉLEMÉNY: . Nem minősítés! . az a baj, hogy ezt nem tudjuk majd kielemezni, hogy ebben a témában kinek a véleménye igazolódott be! de azért van egy két apróság ami utalhat valamire..... vegyél el egy tizenévestől minden digitális kütyüt, telefont, NET-et,tv-t stb..... elég egy hétre. . azután megbeszélhetjük, hogy mi történt.
Mert te szoltad le latatlanba a Momentumosokat hogy nem jarnak templomba. " . Nem szóltam le. Valaki rákérdezett, hogy szerintem ki a bázisa a MOMENTUM-nak? Erre írtam, hogy főleg városban élő, tanult, templomba nem járó réteg. ha jól emlékszem. Ebben melyik a leszólás?
"A kereszténységhez tartozás nem függ a templomba járáshoz! Ahogyan a magyar nemzethez tartozás sem a válogatott mérkőzésre járáshoz!" . Akkor miert is varod el? Mert te szoltad le latatlanba a Momentumosokat hogy nem jarnak templomba. Es te kered szamon hogy itt nem ujjonganak emberek mert nyert a valogatot. Szerintem se feltetele de nem is irogattam itt soha elvaraskent. . Tudod imadom hogy en sose szavaztam a szocikra megis megkapom hogy balos vagyok. Te aki szavaztal sose kapod ezt a szoveget sot. . En rendesen jarok templomba ellenben a legtobb ide irogato mellet vero kereszteny kulturat feltovel akik bezzegeznek engem. . Ti jajongtok ha a magyar focirol van szo de nezni azert nem nezitek ki nem jartok mig en abba a szuk kb 50.000 emberbe vagyok aki 1 nb1es mecsnel tobbet is lat egy evben es berlete van a Magyar valogatot mecseire. Szoval inkabb kialni kene az ertekeitek mellett nem csak dumalni es masokat leszolni miatta. . Magan jellegu szemelyes kerdesre nem reagalsz csak minositgetsz masokat meg altalanosan de faj ha neha szamon kerik azt rajtad? Vagy nem te vagy aki szerint a mai fiatalok mar nem magyarok hanem europainak valjak magukat? Nem te minositgeted hogy a mai generacionak vege kipusztul? Nem te hazafiatlanozol itt minden masodik nap es sajatitod ki a "nemzeti" szot mindenre ami fidesz? Hagyjuk is mert csak felidegesitem magam.
-magyar a magyarral így pédázta az Istent.. dehát most se áll ez különből.. Helllyel közzel hozzáteszem.. Nehogy már valami Is domináljon!!! Még jó,hogy HIMNUSZUNKAT NEM TAPOSTÁK EL!!!!!!!!!!!!!!!!!Szózat azt kevesebbet hallom.. Szerencse így kezdődik a HIMNUSZ:Isten áld meg a magyart!! Mit kaptam én érte VERSSZAKOKAT KIVÜLRŐL MEGTANULNI.. Tanár úr ne bántson, azért mert nem tudom bemagolni összes versszakot!! (Milyen erőszakos volt a tanárom)
jaj,hát ez olyan mint velem játszották a szociba a munkahelyen: Szered Istent: HÚZTÁK A HAJAM FELFELE (meg se várták az igen nemet) Nem szereted az Istent: HÚZTÁK A HAJAM LEFELE(meg se várták az igen nemet) Tudod mit ahogy Te parancsolod csak ne bántsál...:::)))) Dehogy vitázok én ezen!! -Egy jó ember gyakorlati példája velem(megtörtént) Vallás mindekinek a saját belátása.. -Persze bérmálkoztam én is!!!!! Belőlem nem irtották ki!!!!!!!!!!!! :::)))
Bizalmatlanság magjának(elültetéséhez) mindezek, liberális eszme JÓL SZOLGÁLNAK NEKIK (EZ A LÉNYEG) -Ne mondja nekem senki baj éri nem kéri az Istent!!! Nem ezt kellene kérdezni a riporternek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi nagyon tudunk a lényeg mellett ELBESZÉLNI!!
(((Graphisoft vezér szerette volna Őket kibélelni... Aztán visszalépett))) De,hát én máshol születtem mondja a vezér KILÉPETT,Otthagyta Őket!! >>>Ők aztán értik,hogy csavarják ki a dolgokat.. Cseh doktor(SZDSZ volt kurufeus,na alma a fájától)Apuka.. Mért haragszanak lányomra,na meg arra aki Isten iránt nem visel alázatot!! Ez meg már ténylég "mű kifogás" 1000 meg ezer!! -Csoda egy csapat..:::))) Sose mondtunk olyat Istent múszály szeretni... Elég baj lenne már odáig jutnák!!!!
A kereszténységhez tartozás nem függ a templomba járáshoz! Ahogyan a magyar nemzethez tartozás sem a válogatott mérkőzésre járáshoz! . nem beszéltem lenézően a MOMENTUM táboráról, kérdés volt, hogy szerintem melyik réteg. Leírtam. . magánjellegű, személyes kérdésekre nem szoktam reagálni.
"csak a 8 órás misére lehet menni? csak az a keresztény aki misére jár?" . Csak annak szegezem ezt a kerdest aki lenezoen kozolte pl a Momentum eseten hogy a szavazoik nem templombajarok. De o maga vasarnap reggel 8 TOL ( nem csak 8 kor ) itt tolja a propagandat. . De egyszeru lenne a dolog ha valaszolnal hogy akkor mikor is jarsz TE templomba. Legalabb a legnagyobb inepeken elneztel? Ha mar masnal elvarod. . Ugyanigy erdekelne MIKOR voltal kint utoljara magyar mecsen szurkolni? Ha mar ennyire hianyolod itt a FUGGETLENEKTOL bar isten tudja milyen alapon. Lattad egyaltalan eloben a tv ben vagy csak a reggeli hirekben?
Pénzre és "katonára" is szükség van a háborúban! . mivel a civil mecénás már nem akar többet erre a célra áldozni.....így valakinek pótolni kell a kieső összeget! . nem atomfizika ez sem.....
MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.