Egy sima ellenzéki győzelem esetén nemhogy labdába fog tudni rúgni a fidesz, hanem kulcspozíciókban (médiahatóság, koncessziós hatóság, az összes egyetem, alkotmánybírók, legfőbb ügyész, OBH, ÁSZ, stb.) fognak ülni az emberei a teljes cikluson keresztül, és ott szivatják meg a kormnyt, ahol akarják.
Mondjuk az bebaszna, ha kormányváltás után a fidesz még labdába tudna rúgni, akkor nem tartották be a szavukat, hogy mindenkit elszámoltatnak, márpedig vitya fején tetemes bűn van.
Nem hiába tesz meg mindent a fidesz, hogy lejárassa. De nekem is úgy tűnik, hogy minél jobban tolják, annál inkább gyengülnek. Lehet észbe kap a nemzet, az óriási lejárató kampány miatt. Azt viszont nem tudom eldönteni, mi lenne a jobb. Mert ha nyer az ellenzék, a kamionnyi trágya az ő nyakukba hull majd és azt nagyon keserves lesz ellapátolni. Akkor viszont az emberek haragja is az ellenzékre zúdul, ami nagyon gyors bukást is hozhat magával és a fidesz mindörökre megerősödve kerül ki győztesen ebből a sakkjátszmából.
Azt hiszed, erre nincs azonnali válasz? Hát a multiknak eladtak mindent, meg leprivatizáltak, meg bevallottan loptak, csaltak, hazudtak. Ez a barátom az első sorban menetelt 89-ben. Aztán bevallotta, nem erre gondolt, nem ezt akarta. De orbán a nép mellé állt, ő egy közülünk, akit nem a vagyon érdekel, hanem az emberek. Azt kérdezi, akarod, hogy lányodat valami migráns kerülgesse, esetleg megerőszakolja??? Hát én azt sem szeretném, ha fehér ember erőszakolná meg. Orbán mennyire segíti a családokat! Minden épül, szépül, még telik arra is, hogy külföldön is segíthessenek. Akkor miért mondom, hogy mindent ellopnak???
MZP egyre népszerűbb a környezetemben is, nem tudom miért, de sokaknak tetszik a kicsit suta kommunikációja, nyugalma a provokációkkal szemben. S az, hogy róla valóban mindenki elhiszi, hogy fellép a tolvaj fideszesekkel szemben. Ugyan vidéken sokan függenek a hely fideszes basáktól, de a magyar ember már csak olyan, hogy irigy a szomszédra....látják a népek az urizálást, a gazdagodást és ugye, aki ismeri Móricz Zsigmondtól a Tragédia című írást....az tudja, hogy a magyar néplélek elég fura
Ha mindenkit sikerülne így munkára fogni, aki eddig csak élősködött, egy év alatt hagynánk le Ausztriát. Persze a vagyonukat visszavennénk, úgysem kell nekik a teljes ellátás mellé. :-)
Ilyenkor mindig visszakérdezek, miben volt rosszabb: HAZUDOTT mondják. MIt hazudott! Vizitdíjat! És? Ki is mondta ne azt nézzék mit mondtam hanem mit cselekszem! Pávatánc. Hazudozás és bukási világcsúcsúot a felcsuti pserma tartja,,... A sperma megigérte, megvédik a manyupot, nem lehet egykulcsos szja, de nem igért új alkotmányt és 1x voltunk csődközelnben 2011-ben - a geczi elismerte- 1 komcsi kormányunk a 2010-es fideszé, stb. Mindenben szarabb mint lehetne! A sperma egy anti Kádár: legszsrabból a legjobbat hozta ki a sperma a legjobból a legszarabbat.
Milyen jóllét látszat az, ahol minden mutatóban estünk 2010 óta az eu alján vagyunk? Korrupcióban a tetején.4 millió szegény, a nyugdíjak reálértéke 35%-al esett, ha nincs eu támogatás, GDp csökkenne, usd-ben számolva még így is estt, mert a Ft-ban kimutatott összeg inflációval nő és az nagyobb mint a valós növekedés, ...ezért ha USD-ben számoljuk a gdp-t akkor 2010 óta ESETT!!! és erre hazudják a gazdaság legjobb 10 évét, mikor a legrosszabb volt. . Az ellenzék képtelen hatékonyan kommunikálni, MZP-ben végre látok valamit, nem rá szsvaztam, de lehet tényleg ő a legjobb, nem keni a szart, hanem visszagyűri!
A barátom is annyira elvakult, hogy nem akarja látni a fától az erdőt. Mindenre ráhúzza, hogy gyurcsány. Mikor mondom neki, hogy mekkora ellenszélben volt gyurcsány és mekkora hátszele volt orbánnak, arra csak legyint, gyurcsány sokkal rosszabb lett volna. Még annyit szeretnék hozzáfűzni, mielőtt gyurcsányistának bélyegeznének, hogy nem szeretem fletót és minden vágyam, hogy egy jó kis málenkij robot keretében gyurcsány, orbán taligájába lapátolja a sódert és szépen dolgozzák le az eddig előlegbe megkapott fizetségüket. Életük végéig, teljes ellátást biztosítva a munkatáborban. Hogy jól érezzék magukat, az összes csókosukat is melléjük zárnám, jóban rosszban együtt, meg persze a családot is, lehessenek együtt.
Erről beszélek. Tény semmi, csak a vakhit és beégetett hazugságok . Ezt megspékelik a nemzeti mázzal és kész. Sajnos az ellenzék meg hihetetlenül gyenge.
Nagyon sok harag van lefojtva a jólét látszatával. És egyetlen mondás van ami védi ezt a rendszert: ma jobban élsz, mint gyurcsány alatt. Amikor ez összeomlik, ott tettlegesség fog jönni. Én ebben 100%-ig biztos vagyok.
Szerencsére ennél sokkal birkább ez a nemzet. Itt nem fognak gyújtogatni, majd verik az asztalt a kocsmában és szidják gyurcsányt, mert 12 éve mit csinált. Ez beléjük van égetve. Kapnak majd egy kis krumplit, meg ingyenfát és nem fognak éhezni sem fázni, meg majd ársapkát kap a tablettás bor is és meg is lesz a boldogság.
Egyébként pszichológiai szempontból az orbáni politika mestermunka a maga ördögi módján. Pl. profin használják a kognitív disszonanciát a saját táborukban. Aki a legrosszabbul járt, az védi a legvehemensebben. Apám például tipikusan ilyen. Lepattan róla minden, pedig elhiheted, hogy van érvkészletem rendesen. Abszolút átüthetelen a pszichológiai pajzs. Egy dolog tudja átütni, ha összeomlik az orbáni gazdaságpolitika, és rájön, hogy rosszabb mint gyurcsány...
Márki-Zayt Miniszterelnöknek!