A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
valószínűleg kiszórta, de nem is baj én is láttam a videót nem akarom bántani , ő próbálkozott egyedül de minek. már akkor bukta volt a dolog, értem én a perköltséget de régen is '94-ben ha jól emlékszem volt egy kpjegyes érdekvédelmi közösség vagy szövetség és ők tudtak csoportban akkor anno eredményeket elérni. A fórumos társ hiányolja a híreket , javaslom neki a google-t és ott talál híreket
nekem ezek tetszenek:' A múltkor Watsont is el kezdték piszkálni, ami azért elég nevetséges, mert ezerszer több információt hozott erre a fórumra mint ketten együtt,' ...baromi sok infót hozott , pláne úgy, hogy lesz..va mindenkit egyedül perelt..sokra ment, max annyira , hogy ő kiszállt.. és akkor nagylelkű voltam, mert érdemi infónak vettem azt is, hogy beírják az aktuális árfolyamot... ez a legjobb ő volt nagylelkű szerintem itt fogalmazási hiba van..miben is voltál nagylelkű?
Kedves Láma!
Gereaki és R76 annyira szeretik ezt a papírt, hogy nem csak
akkor örülnek, ha emelkedik, hanem akkor is mikor esik – mondván legalább lehet
olcsón venni. Ha valaki rossz hírekkel szolgál – és ez nálad sem az első - ,
akkor azt kikezdik. Már olyan régóta és olyan sokat írtak ide, hogy teljesen
magukénak tekintik ezt a felületet. A múltkor Watsont is el kezdték piszkálni,
ami azért elég nevetséges, mert ezerszer több információt hozott erre a fórumra
mint ketten együtt, és akkor nagylelkű voltam, mert érdemi infónak vettem azt
is, hogy beírják az aktuális árfolyamot.
Egyébként engem csak azért zavar, mert egyre nehezebb
rátalálni az új információval szolgáló beírásokra. Másrészről pedig örülök
Gereakinak és R76-nak, mert lelki támaszt nyújtanak töretlen optimizmusukkal a
jegyben ragadtaknak – de ezt már egyszer megköszöntem nekik.
Az állam packázása nem egyformán készíti ki a jelenlegi
tulajdonosokat ezért, kérlek légy elnéző velük szemben!
Az árfolyam feltornázására tett kísérletet láthattunk ősszel is és most
is, de abban mindenki egyetérthetne, hogy óvatosabbak az „okosak” is.
)) nem amatőr veszi ua a keplet mint nyáron csak most magasabb alj -ról indult egyébként ha valakinek nincs szüksege cashre érdemes várni. Sok eladó nincs 1700 ig a könyvben))
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509