A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
Igen ez tény,hogy a földügyeket összevonják a kárpótlási jeggyel de ez hatással lehet az árfolyamra is,nekem lennének sejtéseim mi fog következni de mások befektetéseit nem szeretném befolyásolni a véleményemmel .
KB 10 napja elfogatta az Országgyűlés az egyes kárpótlási törvények módosítását ,amit módosítottak egyenlőre még nem körvonalazódik miért is tették de szerintem ez heteken belül kiderül .
Pl olyan jogi anomáliákra gondoltam csak most az állami földeladások kapcsán előírt , hogy gazdálkodó pályázhat , vagy felsőfokú agrár végzettségű , közben a kárpót törvény szerint aki alanyi tulaj.
Elment már egyszerűen az idő a kárpót törvény felett. Ami nem is csoda mert nem arra tervezték 2016-ban még érvényben legyen, forgalomban legyenek jegyek.
Vsz nagyon nagyon minimális lehet az a kárpót állomány ami még alanyi kárpótoltaknál van akik földre pályázhattak volna.
A többi törvény már elment a kárpót törvény mellett olyan értelemben állami föld megvételéhez egyéb kikötések vannak, nemcsak valaki panel 25-ből pályázik rá. (más kérdés ennek a kijátszása könnyű)
Célszerű lezárni az egész folyamatot. De , hogy rászánják e magukat.
Szerintem a földalapban lévő területekre többen is tartalékoltak kpj-et. A törvényjavaslat elfogadása után ezeknek a jegytulajdonosoknak is beválthatatlanná válik ezzel a jegyük, és talán csatlakoznak hozzánk és felemelik a szavukat.
Valószínűleg sokkal többen vannak, mint mi itt a BÉT-es jegyeinkkel.
Kárpótoltak jogai csorbítja azzal ellensúlyozva ezt, hogy általánosságban cél a lezárása . A gond mindössze annyi, hogy a lezárás az a bizonytalan jövő a jogok csorbítása pedig mostani tény.
Ez aztán egy ügyintézés. Úgy látom a Parlamentben is feltűnt ez a válaszában lózungol össze vissza valamit.
Még ragozva egy kicsit vsz nagyjából arra megy ki a játék, hogy most nagy állami földeladásoknál ha betartanák a kárpót törvényt az betenne jónéhány föld eladásának.
Aztán észrevették, hogy útban van a törvény és akkor jöttek megint a szokásos dumával "le akarjuk zárni".
Tehát rövid távú cél a mutyi hosszú távú cél a kárpótlás lezárása. :)
Csak annyit jegyeznék meg ha le akarják zárni mindössze annyit kell tenni szabni egy határidőt meddig lehet a pénztárhoz fáradni a jegyekkel. Semmi mást és azután hatályon kívül kerül a törvény és game over.
Az én rövid értelmezésem ennek a módosításnak a célja olyan földek eladhatóságát megteremteni aminek az eladásánál a kárpót törvény bekavart.
Ennek a módosításával elvileg a kárpótoltak jogai "sérülnek".
Ennek kompenzálására beletették a dumába azt, hogy a cél egyébként a kárpótlás lezárása és ez csak az első lépés.
Erre mondom hiszem ha látom. :) Örülnék neki baromira ha ez jelentene valamit, hogy ilyet dumálnak nem csak egy blöff lenne. De nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezeknél az ilyen dumák valamit jelentenek is. :)
Nekem kb ennyi az értelmezésem.
Abban teljesen igazat adok neked kicsit zavaros, ha nincs a a kárpót alapban föld akkor mire az a nagy lendület. Vszínű lehetnek olyan földek amiknek oda kellene kerülnie és eleve ezzel kizárják oda kerüljenek de ez csak tipp.
Te hányszor olvastad el ezt a Lázár beadványt amit lorepapp tegnap be linkelt ?Sokszor kell átolvasni és értelmezni,azt jól látod,hogy úgy tűnik az alanyi kárpótoltak jógai sérülnek ,,,de szerintem itt nem is az a terv :-)20 éve leszarja mindenki ,hogy mi lesz az alanyi kárpótoltakkal mert régen voltak technikák,amivel ezt a problémát orvosolni lehetett pl zsebszerződés de ezt már törvény szabályozza ,,,maradjunk annyiban,hogy ez idővel látni fogjuk miért is történik ez a törvénymódosítás és ki javát szolgálja és kiét nem :-)
Ez a lezárás a számukra úgy tűnik nekem egy varázsszó , bármi van elkezdenek beszélni a lezárásról.
Mint a gonosz migránsok egy ilyen szólás mondás a kárpót témában .
Mert ennek a konkrét dolognak köze nincs a lezáráshoz. Nem tudom hogyan lenne ez az 1. lépése azon kívül, hogy ezt most ráhúzták a Parlamentben mint indoklás.
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509