Hadházy Ákos opedrnoStscill7450hi3 5046l.ta5g38óhg91h1hmgc80liu0ffg4621t7 · "MAFFIAKAPCSOLATOK ÉS MÓDSZEREK A KARMELITÁBAN?Íme az újabb durva példák arra, hogy az úgynevezett Schadl-ügy aktája tele van Rogán Antal és közvetlen munkatársa nevével, ő valahogy mégis megúszta. Az ügyészség mintha nem értené, ami le van írva a jegyzőkönyvekben, nem hallaná, miket mondanak a gyanúsítottak. Próbálok segíteni, hátha megvilágosodnak, és rájönnek, hogy valójában a Rogán-ügyben kellene eljárniuk. A múlt pénteken bíróság elé állt szervezet főnöke a büntette előéletű R. Róbert, akit Schadl György „gazdám” néven szólított. Ő pedig – mint egy tanúvallomásból kiderül – fiaként emlegette a fővégrehajtót. R. amolyan elintéző ember volt, mindenféle problémára tudta, kihez kell fordulni. Több, egybehangzó vallomás szerint R. Rogán Antalra hivatkozott, mint aki segít neki elrendezni az ügyeket. Korábban írtam már róla, hogy tőle remélte egy állami vállalat vezetőinek leváltását is. A dolog fordítva is működött: R. kompromitáló információkat gyűjtött emberekről, egy gyanúsított vallomása szerint például Szijjártó Péter külügyminiszterről is. Egy lehallgatott telefonbeszélgetés alapján R. más miniszterekről is sokat tudott, például Süli János Paks2-ért felelős miniszterről, aki állítólag tőle kért segítséget valamilyen tartozás behajtásához. „Rogán ezekre rá se szarik” – fogalmazott meg sommás véleményt a kormány belső ügyeiről R.Eddig is tudtam, hogy Rogán egy sötét alak, akinek piszkos ügyekben van benne a keze (például egy lehallgatási jegyzőkönyv szerint ő küldhette rám annak idején a szintén börtönviselt Zuschlag Jánost, hogy találjon rám nézve valami terhelőt, vagy ha nem megy, hát találjon ki valamit). A nyomozati anyagból azonban az látszik, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondoltuk. A kormány egyik befolyásos tagja alvilági figurákat alkalmaz, hogy anyagot gyűjtsenek neki más kormánytagok ellen! Mi ez, ha nem a legsötétebb maffia?! És az ügyészség szerint nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben...Sajnos a történetnek nincs vége, mert az iratok szerint R. Róbertnek volt egy másik „fia” is, aki szintén fontos helyen ül, és kényes ügyeket intéz neki. Hamarosan őt is bemutatom."
EU korrupciós ügyei