AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG VEZETŐJE ELSZÓLTA MAGÁT...2022.03.02. Ha felkérést
kapna rá, eljárásokat indítana az Oroszország elleni szankciók
megkerülése esetén az Európai Ügyészség - derül ki a szervezet
szerdán közzétett, második éves jelentéséből. A beszámoló szerint 2022-ben összesen 14 milliárd euró (5222
milliárd forint) értékben elkövetett visszaéléssel vagy csalással
kapcsolatban indítottak nyomozást. Az Európai Ügyészség jelenleg
1117 ügyben folytat eljárást 114 ügyész bevonásával, akik 359 millió
eurót (körülbelül 135 milliárd forint) fagyasztottak be, vagy
foglaltak le.
A szervezet vezetője, Laura Kövesi főügyész az AFP hírügynökség
kérdésére válaszolva azt mondta: az Európai Bizottság kérte fel őket
annak tanulmányozására, hogy az Oroszország elleni szankciók
megkerülését is vizsgálhatnák a jövőben. "Erre a felvetésre mi azt
válaszoltuk, hogy lenne rá kapacitásunk és vállalnánk; mind a 22
tagállamban van irodánk és vannak szakértő ügyészeink, tehát mi
vagyunk az egyetlen olyan szervezet az unióban, amely alkalmas lenne
a feladatra". A nemzetközi szankciókkal kapcsolatos vizsgálódást
azonban csak akkor kezdhetné meg az Európai Ügyészség, ha erre
felhatalmazást kapna az Európai Tanácstól. Az Európai Ügyészséget 2021 júniusában hozták létre azzal a
céllal, hogy olyan ügyekben indíthasson vizsgálatokat, amelyekben
feltételezhető, hogy nem rendeltetésszerűen használták fel az uniós
forrásból származó összegeket. További célja, hogy az országok
közötti kereskedelem kapcsán olyan visszaélések ellen lépjen fel,
mint az áfacsalások vagy a nemzetközi bűnözés. A szervezetnek jelenleg 22 európai uniós tagállam tagja, és a
főügyész elmondta, "szívesen együttműködne azzal az öt országgal is,
amelyek még nem tagok", viszont elismerte, hogy az Európai
Ügyészségbe való belépés politikai kérdés. Ugyanakkor
visszautasította azt a felvetést, mely szerint más uniós
tagállamokhoz képest a kelet-európai országokban nagyobb a
korrupció; hozzátéve, hogy Német- és Olaszországban jelenleg is
folynak olyan eljárások, amelyek óriási összegű áfa-csalásokra
derítettek fényt.
Rendszer szintű korrupció... Amikor a korrupció szálai az igazságügyi minisztériumig vezetnek... Ilyen helyeken lehet rendszer szintű a korrupcióról beszélni..... Az ilyen országokat maffia-kormány irányítja.....
EU korrupciós ügyei