Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
Emelkedő trend megindult és kitört forgalommal, és most egy hosszu emelkedő trend kezdődött kezeket a paplan alá, és tartani ott is lehet mit csinálni őszig
Eltérő volt a fogadtatás A keretmegállapodások tehát nem jelentenek automatikus megrendeléseket, ráadásul az is nehezen előre jelezhető, hogy a konzorciumban részt vevő vállalatok milyen arányban részesülnek a bevételből, profitból, mindenesetre a tőzsdei befektetők már elkezdték beárazni a gigatenderből származó pozitív hatásokat,A tőzsdei reakciók merőben eltérőek voltak, a Delta Technologies árfolyama ma 18,1 százalékos pluszban is állt, jelenleg 11,1 százalékos emelkedést mutat az árfolyam. Az árfolyammozgás mögött részben bázishatás is meghúzódhat, hiszen a Delta Technologies árfolyama gyakorlatilag több mint 1,5 éve csökkenő trendben haladt, volt tehát honnan emelkedni.
de ki az a hülye aki így ad el, érthetetlen v aki vett pár százezret 57 körül az száll ki, érthetetlen az egész, miközben bőven 100 felett milliárdos forgalmak voltak....látjátok deltások ezt tettették, javítsatok végre az összképen, nem lehettek ennyire rosszak, bizonyítsátok h ér a cég valóban 210-et v többet...
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.