Kulcsszavakban: backtest, indikátorok, adatok, algoritmusok, programozás, matematika és persze a kapott eredmények…, valamint minden más, ami érdekli az erre járókat.
Szerinted mennyi van még benne? Több oldalról is megközelíthetjük a kérdést. Lesz-e belátható időn belül eurónk, vagy esetleg más lesz, vagy marad a forint, de érik mondjuk egy ötvenezres címlet?
Na én voltam az a hülye, aki ilyen szuper kilátások mellett is eladott ma, kb a fele sikerült, majdnem napi csúcson, egyelőre elégedett vagyok. Még egy kicsit indulhat, hogy a többit is adhassam valamivel fentebb, de túlságosan nem félek ettől. :) Azért a havi záró érdekes lesz.
Itt meg a Shell, elmúlt időszakban megtört a trend, a korona megütötte, szóval ez csak olyan újságírói túlzás, hogy megint emel, bár tényszerűen nem állít hamisat
Van Shellem, de az nem igaz, hogy nem csökkentette az osztalékot, mert 2006-ban is csökkent. Ha most csak ezt nézzük, akkor inkább Exxon vagy Chevron. Na ők tényleg soha nem csökkentettek, a legrosszabb is szinten tartás volt, az emelések meg bőven fedezték az inflációt (dollárban!).
Azzal persze egyetértek, hogy nem mindegy milyen áron szállunk be és persze a jövőbeli osztalékokra sincs garancia. De az tény, hogy akik hosszabb ideje elkötelezettek az osztalékemelés mellett, azoknál szignifikánsan kisebb a meglepetés.
És persze azzal is, hogy Mol-lal nem is lehet egy lapon említeni ilyen téren. :)
Eloszor is jobbulast, ahogy a zsido mondas tartja, egeszseg fontos, a tobbit majd megvesszuk, ahogy az osztalekpapirokat is! Az egyik legtabilabb ilyen papir szerintem Shell. Negyedeves cash flow, a kifizetest valaszthatod osztalek avagy reszvenykent is…nem minosul ajanlattetelnek:)
Most nem tudnék mondani ,,tuti" oszti papírt, mert minden eléggé fent van. Viszont én azt csinálnám, hogy 10 magas osztalékú papírt figyelő listára vennék és amikor van bennük egy nagyobb esés akkor vennék belőle...nyugati bankpapírokban is szétnéznék, azok elég szépet estek mostanában...
Backtest és ami mögötte van