Kulcsszavakban: backtest, indikátorok, adatok, algoritmusok, programozás, matematika és persze a kapott eredmények…, valamint minden más, ami érdekli az erre járókat.
Ezeknél a hiteleknél sokkal veszélyesebbek a magasabb kamatozású fogyasztási hitelek és a nagy projekt hitelek...a vállalatoknál még lehetnek meglepetések, annak ellenére is, hogy ők zömében alacsony kamatozással vannak eladósóodva, azonban azok a 20-30 millás vadonatúj autók amik futkosnak az utakon, illetve a 100+ millás balatoni villák zöme így vagy úgy de a cégek pénzeiből lettek. Szóval szépen el lett verve a pénz értelmes befektetések helyett...
Az azért egy kicsit most fájhat, hogy kénytelenek az államháztartást terhelni a futó projektek finanszírozásával. Kényelmesebb lett volna úgy szórni a pénzt, hogy jönne közben az EUR Mrd-ok. Másrészről aggódom szép hazánk miatt, mert ha be lehet dönteni a gazdaságot, akkor most gyakorlatilag minden együtt áll hozzá. Ők ha buknak, az csak politikai bukás lesz, mert már mindent megnyertek egyébként. Ha újjá kell majd építeni az országot, náluk lesz a pénz, mindent felvásárolni, ami még nem az övék.
Figyelj, mikor kakadupeti azt mondja, majd Hajdusagi Moto GP palya epites berobbantja a gazdasagot, felesleges ezen lamentalni… Jovo aprilisban lehet ez ellen tenni leghamarabb barmit is. Egyben azonban legy biztos, a vilag osszes penzet beigerik majd most a plebsznek!
Sok mindenre lehetne értelmesebben elkölteni az ezer Mrd-okat, mint amire a Fidesz elköltötte. Pl. a bérlakásprogram is ilyen lehetne. Az egyetlen kormány a rendszerváltás óta, amely ilyen komoly problémákat is hatékonyan kezelhetett volna több ciklus alatt. De hasonló az oktatás és az egészségügy helyzete.
Nem állt szándékomban senkit pellengérre állítani. Lakáshitelt én is vettem fel fiatalkoromban. Szerencsém volt, mert valahogy megúsztam komolyabb baj nélkül. Én mondjuk mindig tartottam a hiteltől, igyekeztem tőle minél hamarabb szabadulni. Egy 20-30 éves hitelperiódusba simán belecsúszik 1 vagy 2 világválság. Tudom, hogy vannak és mindig lesznek, akik belekényszerülnek. Arra is tudok számos példát, hogy nem szorult hitelre a az illető, de fel vett mindent most amire lehetősége volt. Igazából minden lehetőséget kimaxolni, csak olyannak volt lehetősége, aki valójában nem is szorult rá. :) Arra azonban érdemes készülni, ha beüt a krach legyen tartalék! Sajnos a politikus mind egyforma. Zászló színe más, a motivációik azonosak. A szavazatokra mennek, beígérnek fűt-fát érte, meg majd ők vigyáznak az emberekre, aztán meg a hatalom elveszi az eszüket, mert gyarló az ember, és rövid az élet. Ha lehetőség van a gyors meggazdagodásra, kevesen tudnak becsületesek maradni.
Meg annyit kiegesziteskent, mivel idehaza teljesen kihalt a berlakas piac, erre iranyulo program hianyaban, meg inkabb kiszolgaltatott az, aki a nullarol kezdi…viszont jo esetben van 1-2 millio diakhitele, friss diplomaskent.
Hidd el, nem mindenki azert vesz fel hitelt, mert jo moka… Nekunk is van, nem volt mas opcio harmunknak, ketten meg elvagytok kis helyen is - de hosszu tavon nem egy eletbiztositas - de mikor berugja az ajtot egy par kilos torpe, alapvetoen valtozik meg az egesz eleted… Nyilvan nem esz nelkul vettuk fel, ugy kalkulaltunk, mi az az osszeg, amit minden korulmenyek kozott fizetni tudunk… Gondolj bele, ha valaki nem hoz otthonrol olyan tamogatast egzisztencialisan, hogy elkezdje a csaladalapitast, muszaj ebbe belevagnia, mert az alberlet egy penznyelo.
Nem kell egyetértenünk, ez benne a szép! Szerintem az is kockázat, ha devizában vesz fel valaki hitelt, főleg egy sérülékeny hazai fizető eszköz mellett. De az is, ha a saját fizető eszközben, ha magas az eladósodottság mértéke. Inflációban elsők vagyunk az EU-ban jelenleg, és még csak ezután jöhet a java! A begyorsulási határon billegünk jelenleg. Kamatot egyelőre nem mernek izmosabban emelni a MÁP+ ezer Mrd-ok miatt. Szerintem nem fenn tartható a jelenlegi helyzet. Az új helyzet pedig lehet sokaknak fájni fog. Majd meglátjuk mi lesz belőle! Én tartom magam a saját stratégiámhoz, nem vettem fel és nem veszek fel hitelt. Akkor gondolkoznék el rajta max., ha valami olyan vállalkozásba tudnám tenni, ami bőven ki tudja termelni. Értékpapírt hitelből biztosan nem vennék, és eddig sem vettem soha.
Roviden: A Brokernet volt akkora atbaszas, mint a Budacash vagy a Questor, csak ugye okosan lett kitalalva, mivel kozvetito cegkent mukodott, zero felelosseggel!
Ebben nem fogunk egyet erteni… Ahhoz, nem kell 8 eleminel tobb, hogy belassam, egy jovoben TALAN novekedo fizetesre nem feszithetem ki magam, plane nem devizaban. Raadasul ekkor leptek be a szirenek - Brokernet, Il Ferro - ahol az egyik a kinai indexet lakascelu megtakaritasnak nevezte, “penzugyi tanacsadoik” 1 hettel korabban meg farmert arultak valamelyik plazaban. Egy gyermekkori baratom 4!!! honap alatt osszeszedett egy lakas a jutalekokbol, mikor elmagyaraztam neki, hogy ember ennel undoritobb dolgot nehezen tehet masokkal, kioktatott es kulonben is, mit erdekli ot mas emberek sorsa…azota nem beszeltunk, mert a gyomrom forog tole.
Persze abba sem gondolnak bele sokan, hogy a Ft hitellel baj lehet. Most "mindenki" azt gondolja, hogy az biztonságos. Szeretett kormányunk hatékonyan kommunikálta, hogy a deviza hitel az az ördög (baloldal) műve, és ők majd megvédik a magyar emberek pénzét.
Azt csak csendben jegyzem meg, hogy azt magáról senki nem gondolja, hogy ő ész nélkül vett fel hitelt. Tisztelet a kivételnek, senkit nem szeretnék megbántani! A legutóbbi 2008-as devizahitel balhénál se gondolták sokan, hogy baj lehet belőle, mikor felvették.
Az aki esszel vette fel, azt nem erinti, de az, amikor az onero egy donto hanyadat a Fundamenta-CSOK-Babavaro trio adja, az mar azert necces…mert ugye tamogatjuk a csaladokat…
Csak még egy gondolat. Moratóriumban én nem vagyok és nem is voltam érintett, közvetlenül legalább is! A közvetett hatások más kérdés, mert a magyar gazdaságnak a kegyelem döfést akár ez is megadhatja. Mivel magyar o. nem volt feltételhez kötve, vajon hányan vettek fel hitelt bef. céllal, amik bedőlése esetén beindulhat a bankoknál a dominó?
Magukat nem lottek bokan, mert a Lombard hitellel fedezett tokeattetes allampapir jegyzesekkel, nagyon de nagyon sok penzt kerestek…mint maganszemely. Minket fejbe lottek, ez ketsegtelen, de a celkereszt 8-10 eve ott volt/van a homlokunkon es a ravaszt a berobbano inflacio huzta meg. Allami penzbol!!! letrehozott magantokealap…szepen elindul(t) a “megtakaritas” menekites, hidd el, nekik nem fog fajni, nekunk annal inkabb!
Backtest és ami mögötte van