"Régebben többször írtam,hogy problémásnak tartom ezt a kizsarolt 2450.ft/GJ átadási árat de Flozal meggyőzött arról,hogy ez nem igazán számít."
Az azért hozzátartozik a történethez, hogy elhangzott, hogy az átvételi ár csökkentése önmagában negatív hatással lesz az eredményességre (ld. gyj), de mivel a PE átvételi ára a legalacsonyabb, logikusan következne (Magyarországon kívül) az, hogy először az ő kapacitáskorlátjáig veszik át a hőenergiát, majd a maradékot a Mifű-től. Az akkori számolás is erre vonatkozott, vagyis amennyiben megnő a volumen (900-1000 ezer GJ), az ellensúlyozza az árhatást.
Ez Q4-ben nem történt meg, oka lehet a próbaüzem, illetve a kezdeti összehangolási fázis.
Mindenesetre ha Q1-ben sem ugrik meg jelentősen az átvett hőmennyiség (ami felvethet büntetőjogi felelősséget is, hiszen nem a legolcsóbb rendelkezésre álló forrásból szerzik be az energiát), akkor át kell gondolni Miskolc hozzáadott értékét
Drámára nem kell gondolni, mert 2014-ben a központi költségek figyelmenkívül hagyásával Miskolc kb. 800 millió EBITDA-t hozott, és ennyit 2015-ben is tud.
Az 1,2 mrd éves EBITDA egyelőre nehezebben elérhetően tűnik (mert jelentős volumennövekedés (évi 900 ezer GJ) kell hozzá, a másodhőből származó további 300 millió meg információhiány miatt nehezen megítélhető.
Amennyiben a Társaság által prognosztizált 780 ezer GJ prímer hőeladással számolunk, ezzel az átvételi árral, akkor 950 millió körüli EBITDA adódik.
Ja! A bankoknak,meg az államnak mindenképpen.AZ a baj,hogy az államközvény nem termel új értéket,márpedig tetszik vagy nem,a bővített ujratermeléshez forgó pénz kell. Az államkötvény nem kifejezetten az.Én inkább megpróbálom akár ezen a gyenge piacon is a TŐZSDÉT preferálni,mert a hozam itt magasabb szinten érhető el.
Megint sikeresen megszívatták a népet. Szép lassan felhúzták az árfolyamot, a kis büfik elkezdtek tapsolni és vették okosan, aztán ma meg bekapatták velük az anakondát...
A piac már beárazta Magyarország felminősítését - mondta Barcza György, az Államadósságkezelő Központ nemrég kinevezett vezérigazgatója, az InfoRádió Aréna című műsorában. link
PANNERGY