Ilyen méretes hazugságokkal már csak az agymosott fideszagyhalottakat lehet hülyíteni, de őket is csak azért mert a beégetett mások iránti gyűlölet még erősebb.
Várhatóak voltak az ilyen fideszbérenc nyilatkozatok, ahogy közeledik a fidesz a bukáshoz. Még lesz ennél csattanósabb hazugság is, mert ez a fidesz ilyen aljasságokra is képes, nem csak a buzulásban jeleskednek.
Egy fideszes válaszlevele Magyar Péternek.Olvasom minek is nevezzem, ennek a társadalmi incidensnek a levelét a fideszesekhez. Igen, hozzám is szól. Az első ösztön a székely reflex lett volna: legyinteni egyet, tölteni egy pálinkát, elintézni egy szitokszóval, hogy pityókás. De mivel a brüsszeli főnökei is levelekkel és nyilatkozatokkal próbálják elfedni a valódi tettek hiányát, maradjunk ennél az eszköznél.Péter! Vagyunk néhányan, több mint harminc éve fideszesek. Nem divatból, nem is érdekből. Nemzetiek vagyunk, antikommunisták és szabadságszeretők. És ezek maradtunk itt Újpesten, baloldali városban is. A végeken, ahol nem volt hátszél, nem volt taps, nem volt gyors karrier. Ott is szemben álltunk a baloldallal – de akkor még voltak helyi együttélési szabályok. Nem a gyűlölet volt a politika motorja, és nem az Orbán Viktor iránti zsigeri gyűlölet tartotta össze az ellenfél táborát sem. Ezt a harsány, toxikus, indulatvezérelt világot, ami most eluralkodott az országban, te építetted fel. Magad köré.Említed a gyermekeidet. Nekem nem három, hanem öt fiam van. Ez nem politikai érv, hanem felelősség. És ebben az édesanyjuknak elsődleges és utolérhetetlen az érdeme. A gyerekekkel óvatosan kell bánni. Nem vonom kétségbe, hogy szereted a fiaidat, de belerángattad őket is a politikába. Pedig a magánélet és a család nem kampányeszköz. Emlékszel? Játszottak egymás ellen a fiaink – a tiéd remekül játszik –, de a fociban is kétszínű voltál. Pont úgy, mint az élet más területein is, a szerepekhez igazítottad a hűséged. MTK-dobbal az MTK-nál, Fradi-sállal a Groupamában, DVTK-sál Miskolcon – mindig ott és mindig úgy, ahol és ahogy éppen szükség volt rá egy facebook poszthoz. Mi itt Újpesten ezt egyszerűen úgy mondjuk: csapatot nem váltunk.Ezért sem voltál soha fideszes. Nem közösségből jöttél, hanem pozícióba érkeztél. A házastársi kapcsolat nyitotta ki előtted az ajtókat, nem a közös küzdelem. És amikor bent voltál, soha nem volt elég. Állások, befolyás, elégedetlenség – mindez ismerős azoknak, akik látták közelről. A hatalom vonzott akkor is. Az hajt most is.Azt mondod, nem támogatod a migrációt. Közben annak a politikai közegnek vagy része, amely megszavazta a migrációs paktumot, és példátlan büntetésekkel sújtja azokat, akik ellenállnak.Azt mondod, megvédenéd a rezsicsökkentést, miközben társaid a frakcióban az orosz energiaforrások kivezetésére voksoltak, ott voltam Brüsszelben. Láttam. Ez nem félreértés. Ez ellentmondás.Összeálltál azzal a baloldali–liberális elittel, a Jockey jellemű globalista vezetéssel, amely egyszer már csődbe vitte az országot. Program helyett indulatot kínáltok. Szeretetországról beszéltek, miközben a közbeszédet gyűlölet uralja – amit ti hoztatok a közösségi médiában. Ezt látják a gyerekeink nap mint nap.Péter! Azt mondod, hazahoznád az uniós pénzeket. A kérdés nem az, hogy lehet-e. Hanem az, hogy milyen áron. Látjuk a lengyel példát: a jogállam sárba tiprása, migrációs engedmények, fegyver- és pénzszállítások Ukrajnába, Ukrajna eszetlenül gyorsított uniós tagságának a feltétlen támogatása, gyermekvédelmi visszalépések. Ezen az áron bárki tud pénzt hozni Brüsszelből. Ez a különbség köztünk. Te mindent hajlandó vagy feladni a hatalomért. Mi ellenállunk. Ezért zsarolnak, ezért büntetnek. Mert vannak folyamatok, amelyeket, ha egyszer átengedünk, többé nem lehet visszafordítani. Az illegális migráció ilyen. Aki egyszer bent van, azt nem küldöd vissza. Ezért a megelőzés az egyetlen felelős út.Még valami! Van ebben az egészben valami különösen visszás és egészen pofátlan: hogy úgy szólítod meg a fideszeseket, mintha nem ismernénk a történetet. Tudod, kell lennie az életben tisztességnek és alázatnak. Nálunk úgy mondják: az ember legalább szégyellje magát, ha rosszat cselekedett. Beszédes, hogy ez hiányzik belőled. Soha nem voltál fideszes. Csak hatalmat akarsz. Ha kell, titokban rögzítesz magánbeszélgetéseket. Ha kell, kiszolgáltatod az országot a globális nagytőkének. Láttuk már, hova vezet ez másutt. Van egy mondás: minden nemzet olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel. Hiszem, hogy a magyar nemzet nálad többet érdemel. Isten óvja Magyarországot! Tisztelettel: fideszes választópolgár
A vándor nép keserüli meg ocsuja garázdaságát.
Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv.
Szítják, tüzelik őket távoli idegenek,
akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik.
Ezek egy része sivatag elől fut,
más részük tenger elől menekül.
A Szovjetunió felbomlásakor megrajzolták az új határokat, amiket Oroszország is elfogadott. Innentől nem orosz terület, ami ezen kívül van. Dajcstomisan: ennyike. . Mikor jelentkezhet Magyarország a Felvidékért, Erdélyért, Délvidékért, stb. ugyanilyen indokokkal? Semmikor.
ORBÁN VIKTORT KEDVELŐK!