Van mondás, hogy ne hajtsd el a szúnyogokat mert ezek már jóllaktak, amik úja jönnek, azok még éhesek.
Na az az fideszre és orbánékra még véletlenül sem volt igaz. Ezek minél többet zabáltak, annál éhesebbek voltak. Evés közben jött meg az étvágyuk, de az nagyon. Már egy milliárd alatt még a helyi kiskirályok sem hajoltak le. Bármilyen hír volt a lopásról, azt már csak milliárdokban számolták.
Talán a csúcs a matolcsi féle elnyúlás volt, igaz, azt nem 1 nap alatt hozták össze.
A lölö féle autópálya koncesszió is megérhet egy misét, az állam előre fizeti ki, amit 30 év alatt kellene.
Amit spiller barátunk ír, igaz lehet, hogy a nagy építkezésekhez kell lölö cége, mert az állam megoldotta, csak ő legyen képes nagy beruházásokon részt venni, a sok milliárdos túlárazott ajándékokkal. Ez nagyon gyorsan megváltozhat, ha esetleg beengednek külföldi cégeket. Meg azt is mondták, lölö is alvállalkozókkal dolgoztatott, csak a tejfölt fölözte le a bandája, ami sokszor több volt, mint az elvégzett munka után kifizetett összeg.
Vitézy épp mondta, már nem kell félni, mindenki vegyen részt a versenyben, nem kell beállni lölö mögé.
F.I.R.E. életmód (általánosságban)