Köszönjük! Eurós részvények esetében nekem (is) az OMV az egyetlen vigasztalásom a Vonovia és a HelloFriss bukók mellett. Igaz, az bőven befedi a másik kettőt. :)
Fordulós gyertyát csinált, mint tavaly áprilisban. Annak az aljáról 26%-ot ralizott, ami most 46-ra mutat. Még ha nem is várjuk el hogy végetérjen a lefelé tartó trend, akkor is 40 fölé megy szerintem.
Nem azt mondom, hogy a Novo nem ér ennyit. Nem mélyedtem el a fundában. Általánosságban az a véleményem a gyógyszeresekről, hogy rengetegbe kerül a fejlesztés, szabadalmak kifutnak, az AI lejjebb viszi a belépési küszöböt ezért a verseny erősödik ami árharchoz és marzscsökkenéshez vezet. Kivéve ha feltalál egy csodát (viagra, rns vakcina, Fogyás gyógyszer). A csodába viszont korán kell beszállni mert 3 napig tart.
Igen! Remek megfogalmazás! Erről is van szó igen. :) Lehet akkor tán hogy kicsit túlbüntettéka NOVO-t ? Én is a normalizálódásra fogadtam ha így nézzük igen! :)
Ez pont olyan, mint amikor 2022ben az otp és raiffeisen árfolyamából nem csak a komplett orosz és ukrán piac árazódott ki, hanem jóval több. Az inga mindkét irányba ki tud lengeni. Én arra számítok, hogy az ultra negatív szélsőségből középre tér vissza az inga, nyugalmi állapotba.
Igaz, hogy szarul zárt a Porsche, de, attól függetlenül mehet tovább 40 euró fölé 1-2 hét alatt vagy annyira meghatározó, hogy a februári alatt zárt!? Köszönöm szépen.
Novo Igen! Távol álljon tőlem a felbeszélés...:) inkább úgy fogalmaznék: 1000 DKK feletti árról való lejövetelt 224 re én eltudom fogadni mint a csoda kiárazódását. Ez a csúcsnak kevesebb mint negyede. Igen lereszelték. Az a kérdés bennem: ezzel akkor már ezzel le van reszelve a csoda? (mily mértékben)? A Márc havi gyertya egyenlőre ilyen se le se fel gyertya lett (Ti tudjátok a nevét, talán doji?) kb oldalaz több hete... lehet hírre vár a piac. Rakétát tehát én sem várok...a value traptól foche-ok! :D Fontos ismétlés: Én nem a fogyi csodát vettem meg...hanem egy céget ami értéket képviselhet, de válságokkal küzd a FŐ piacán NEM tud robbantani megették és elkótyavetsélték a FŐ marzsait...nagyon szomorú... :( s ezzel a negyedére reszeléssel ezt a piac be-le is árazta szerintem is. Tehát úgy is fogalmazhatnék: Én pont NEM a fogyi sztoriba fektettem, hanem annak valamilyen fokú de bizonyos "bukásába"...(Tehát ezzel a csoda leárazásának nagy részének megtörténttére "szavaztam") hogy vételem szuboptimális abban kétségem sincs! S a tévedésem bizonyosságáról sincs kétségem. Csak annak mértékéről és menagelhetőségéről jövőjéről. :)
Én pl nem azért vettem nvo, mert azt gondolom, hogy 1-2 éven belül új csúcsra megy. Nekem bőven elég, ha lesz újra 60 eur és 60 dollár. Jelenleg szerintem alulértékelt, árverseny ide-oda. Ha javul a nemzetközi helyzet, ez is menni fog.
Igen kb. Az első egyedi részvényem anno a Brystol Meyers volt. Seeking Alphán csupa pozitív elemzések róla. Ez már jóideje volt de a cég kb egyhelyben azóta is.
Igen, a korábbi csúcsok elérését akkor tartom elképzelhetőnek ha megint előállnak valami más, új dologgal. De ezen az alapon bármilyen gyógyszercéget megvehetnénk.
A Novo létrehozott egy csodát. Ezt a csodát beárazta a piac majd miután minden csoda 3 napig tart (konkurencia lekoppintotta) ki is árazta a piac a csodát. Persze tabletta meg stb de ez csak a csoda reszelgetése. Szabadalmak kifutnak, generikus gyártók (kína, india stb) belépnek.
Amúgy igen..ezek nekem is parák! Eskü nekem nem kell h korábbi csúcsra menjen csak a beker ár fölé valamivel oszt majd lesz valami. Én már eleve úgy bővítettem h már nagyon olvadóban volt a margin meg a pricing powa! Szal én már a rakétát és ezt a giga üzletet korábban elengedtem, én egy "komoly céget" vettem inkább -semi mint sztorit- a long bővülés és szerényebb lassú felmenet mellett, mert azért a fogyi piac azért nem rossz és akkor ez is húzza jajj de jó lesz. Szal én már "lassú tehervonatra" szálltam fel a Novo val, hosszabb utazásra...ha ez nem törik durván és azért biz mértékben teljesülnek a fenti téves vízióim.. :D (Wegovy akcós bérlet ellenére is) max 100 DánKopejKánál bővítek. :D
Fundamentálisan ijesztő a pricing power elvesztése. Technikailag az ilyen mount everest chart ijesztő. Ha megfogunk 100 ilyen chartot, szerintem több van ami soha nem ment utána vissza a csúcsokra, mint ami igen.
Novo elofizetéses akciót tart. Az én értelmezésemben árverseny, marzsok csökkenése. “A Novo Nordisk kedvezményes előfizetési csomagot vezet be a Wegovy-hoz az Egyesült Államokban, ahol az önfizető betegek a szerződés időtartamától függően a szokásos 349 dollár helyett havi 249 dollárt fizetnek.”
Ó Köszönöm! Ez jó hír! :) (Szerintem egyedüliként ülök a Ferrariban ..s nem a cég termékében hanem a részvényeiben.. :D Mikor beszálltam telmésztesen jó korán 358 ejjj! :D akkor azon dilemmáztam egyáltalán akarok -e Ferrarit vagy nem. (szerelemből de azért profittal) sosem hittem volna h 269 en is lesz (most ez a lokál alj) 310 nél hígító így 320 as átlaggal vagyok benn, tehát most tartom v 270 alatt tán újra hígítás így mind 2 irány végülis jó lehet, s köszönöm a felfelé long irányban ritkán rossz) :)
Micsoda hónap volt ez, sok mínuszom lett, igaz főleg nem euros és nem részvényekből. Sikeres március: OMV - 2025ben és idén is csak erőt mutatott. Valahonnan korrigál, de a havi gyertya szerint még erős. S92 - ez is energiához kapcsolódik, €16 körül hypeoltam itt, most €46 Suedzucker Nordex - a sztratoszférában jár Igéretes gyertyák márciusra: 7C Solarparken, igaz tavaly márciusiban is csinált egy ilyen zöld felsőkanócosat, és még esett annak a csúcsáról 36%-ot. De szerintem most jobban néz ki, mindjárt jelent is. Alfen - szeptemberben hasonló kalapácsot formált, nem fordította meg a trendet, de egy 15% felpattanás jött a kalapács tetejéről BASF - erre nem számítottam, bár nem zárt a februári csúcs felett, de vámpániknál 47%-kal feljebb van. Valami készül? Wacker Chemie hasonló Lenzing - reggel még rosszul nézett ki, de egy nagy forgalmú kalapácsot csinált. Megvolt az alja? Sanofi - kalapács, nagy forgalommal Soitec Lanxess - nagy forgalom, nagy alsó kanóc Nem olyan jó Formycon Adidas - lejjebb várom, bár már veszik a bennfentesek, és nagyforgalmú zöld gyertyák vannak, de nekem még nem tetszik Carl Zeiss - a 2003, 2008 és a mostani mélypont kiad egy trendvonalat, valami alsó kanóc is lett, de a havi gyertya szerint lesz még nem ez az alja DHER - A 2024es alj megfogta, de nem pattant, nem lett alsó kanóc. Biztos pattan, de szerintem lejjebb megy ez is. Hellofresh - még rosszabb, ez már el is vesztette a 2024 aljat, talán dupla alj, de jól nem néz ki a havi chart. Novo Nordisk - ha jól látom, a 801 években vezették be a tőzsdére fél korona körüli áron. Soha nem esett ennyit, mint most. 200 havi mozgóátlagon ül, fordulós zöld gyertyát csinált. Simán felmegy 300DKK-ig, de utána leeshet 100ig is. Long trade ötletnek elfogadom innen, de nem hosszútávra. Pandora - jobbat vártam tőle, de még mindig várom az ezüst korrekciót. Siemens Healthineers - a gyertya csúnya, de már közel van az a szint ahol vennék. Van egy 200k-s bennfentes vásárlás viszont. Puma - a februári aljon zárt, igaz lehetne rosszabb is. A felvásárlások és a bennfentes vételek miatt szerintem spekulatívan tartják sokan, és már senkit nem érdekel az értékeltség vagy a következő jelentés tartalma. P911 - új mélypont, igaz kalapáccsal, de a februári alatt zárt Renault - ez is alsó kanócos, de ez önmagában nem ok venni ha kiesett az emelkedő csatornából Stellantis ugyanez, lejjebb várom VW ugyanez. Minden autós csúnya, de az autóipari beszállítók jól bírták az elmúlt fél évet. TUI - további esést ígér Thyssenkrupp - hatalmasat ment, de további korrekció jöhet Loreal hasonló UBM Development - nem adtam el 24nél, most 17.7 Zumtobel - szépen visszaadta a jelentéskori nyereséget RACE - szerintem fej-váll készül és nagy esés Steico is lefelé vágyik Medios Nagyon rossz Diageo - erről semmi jót nem lehet mondani Lufthansa - Kicsit olyan, mint 2011ben, amikor a 2007es csúcs megfogta és 18 havi kínlódás jött utána LVMH - bár ez is támaszon van, szerintem egy fej-váll ami lefelé mutat SAP - 9 piros gyertya, és -47%, elég brutál. Saját részvény vásárlás volt, de csepp a tengerben a 4M db Scout24 - ez a SAP-ra hasonlít, folyamatos piros havi gyertyák. A 62 euros szinten hatalmas forgalom volt, megfoghatja. Vonovia - a chart nem néz ki jól, de igazából a kamatszint mozgatja WIZZ - azt hiszem ez a legrosszabb, a Diageonál is rosszabb, időben már nincs messze az alja, de árban nehéz megmondani. 7GBP? Kevesebb is lehet. Disclaimer: 1. Csak a havi chartot néztem, a naposon, hetesen és a 4 óráson sok ellentétes jel lehet 2. A sikertörténeteket ilyen magasan már nem venném 3. A legjobb vételek a legcsúnyábbak között lehetnek, Wizz, Medios, de Scout24, de még nem látszik úgy hogy fordulnának.
Eurós részvények vitasarok