"A cikkben világosan leírják, hogy béremelések mögött gazdasági növekedésnek kell lenni." 1. Na, akkor ezt is rosszul olvastad, s tudod is! - mert a béremelések mögött termelékenynövekedésnek kell lennie. 2. engem aztám fideszeshetsz napestig, lepereg, mert speciel magasan xarok rá, hogy milyen rezsim van éppen hatalmon, mert, ha egyszer xart csinál, akkor az bűzlik úgy orbántól, mint éppen most magyartól is. 3. Ennek értelmében protest szavazó vagyok, ha úgy tetszik, s ha érted, hogy az mit jelent.
Béremeléskor csak egyetlen ember tombol a dühtől, s az pedig a tulajdonos. Ami pedig az árakat illeti, azok az utóbbi időben valóban lejjebb másztak, ám mikor is volt az valaha, amikor (matolcsy akkor, varga most) egyszer is eltalálták volna az előre beharangozott, saját inflációs céljukat?
Jól sejed, egy ponton eladtam őket mégpedig úgy, hogy a hozam és nyereség együttesének haszna elosztva a hátralevő maradék idővel még mindig lényegesen magasabb értéket adott, mintha tartottam volna a lejáratig.
"...a 10 éves államkötvényeimen a kivételes hozam mellett brutális árfolyamnyereséget is realizáltam." Ez nagyon ügyes, gratulálok a szép sikerhez. Viszont, ha realizáltad az árfolyamnyereséget, az azt jelenti, hogy eladtad a kötvényeket, tehát már nem lesz meg a "kivételes hozam" ezután. De ha úgy értetted, hogy tartod a papírt és kasszírozod a kamatokat lejáratig, akkor nem mondhatod, hogy realizáltad az árfolyamnyereséget.
A cikkben világosan leírják, hogy béremelések mögött gazdasági növekedésnek kell lenni. Azt is világosan leírják, hogy szeretett kormányod az átveréseket előszeretettel beépítette a bérnövekedésekbe. Osztogatott, majd a forint gyengítésén és a magas infláción keresztül elértéktelenítette a béremelések értékét. "Pénzillúzió, te szörnyeteg!" Mindez pusztán azért van, mert a dolgozók hajlamosak a nominális bért nézni a reálbérek, vagyis az inflációval korrigált fizetések helyett: a számszerű növekedést pozitív visszacsatolásként élik meg, még akkor is, ha az infláció miatt a pénzük valójában kevesebbet ér. Irving Fisher, a Yale egykori professzora pénzillúziónak nevezte ezt a helyzetet." "Orbán-kormányok gyakorta építettek a kontraproduktív árkorlátozásokra és a pénzillúzióra. Különösen akkor, amikor közeledtek a választások. Igyekeztek a termelékenység felett béremelést letolni a vállalatok torkán, a minimálbér és a bérminimum nagymértékű növelésével, miközben a költségvetés terhére is megvalósítottak érdemi béremeléseket." Szerintem te ezután sem fogod érteni...
Én olyan helyen dolgozok, ahol azt mondják: nem a bérekkel van gond, hanem az árakkal. És tökéletesen igazuk van. Nem annyira szeretnének bért emelni, amivel tökéletesen egyetértek. A nagy inflációs években is csak 6-7%-okat kaptam, evvan.
Nekem speciel igen, mert annak tudatában, hogy azok lejjebb fognak jönni, a 10 éves államkötvényeimen a kivételes hozam mellett brutális árfolyamnyereséget is realizáltam. Na?
Hogy voltak e olyan évek az elmúlt 16 - ban? Na, de mikor, konkréten? - mert közben a magyar melós tudatalattijában ott tombol a "szokás nagy úr" igéje.
kaptam választ az ÁKK-tól a brutális marzsokra a hosszú papíroknál, röviden nem várható változás ebben, hosszabban: Köszönjük szépen a megkeresését a WebKincstár felületén elérhető intézményi típusú államkötvények adásvételi különbözetével kapcsolatban, melyet áttekintve az alábbiakról tájékoztatjuk: Mindenekelőtt hangsúlyozzuk, hogy az ÁKK a lakossági ügyfelek számára, a jellemző kockázatviselési képességüket és hajlandóságukat figyelembe véve, elsődlegesen a lakossági állampapírokat ajánlja
befektetésre. A lakossági befektetés ösztönzésére és a kockázatviselési hajlandóságot is alapul véve kerültek kialakításra a lakossági állampapíroknak az intézményi állampapíroktól eltérő, a befektetők számára kedvezőbb, feltételei (többek között a kamatozási
és likviditási kondícióik közötti eltérés), és ugyanezen gondolatmenet alapján került egyértelműen tiltásra intézményi befektetők számára a kifejezetten a lakosság számára ajánlott és kínált állampapírokba való befektetés lehetősége, különös tekintettel arra,
hogy pl. a kedvezőbb kamat vagy visszaváltási opciók kizárólag és közvetlenül a lakosság számára legyen elérhető.
Az ÁKK az intézményi állampapírok adásvételi különbözetét elsődlegesen az alábbi szempontok mérlegelése alapján határozza meg:
Ezen értékpapírok az elsődleges forgalmazó pénzügyi intézmények számára közvetlenül, ügyfeleik számára pedig közvetetten aukciók keretében szintén elérhetők az ÁKK-tól. Ezáltal az ÁKK lehetővé teszi
a lakossági ügyfelek számára is az intézményi állampapírok elérhetőségét.
Az állampapír-aukciókon történő megszerzést követően viszont ezeknek a szereplőknek csak egymás között a másodpiacon, az ÁKK részvétele nélkül van lehetőségük adás-vételi ügyleteket folytatni. Fontos
hangsúlyozni, hogy az intézményi állampapírok vonatkozásában az ÁKK nem kínál folyamatos visszavásárlási lehetőséget, ezért a versenysemlegesség érdekében az ÁKK indokoltnak tartotta ezen értékpapírok esetén a lakossági állampapírokétól eltérő likviditási
feltételek kialakítását. Azok a lakossági ügyfelek, akik - az intézményi állampapíroknak a lakossági állampapíroktól eltérő kockázati tulajdonságait is mérlegelve - másodpiaci vételi vagy eladási ügyletet szeretnének kezdeményezni
az intézményi állampapírokra vonatkozóan, a fentiek alapján a befektetési szolgáltatókon keresztül tehetik meg. Ezen adásvételi ügyletek feltételeit (így például az eladási és vételi ár közötti különbözetet) azonban a piaci verseny, a tranzakció pillanatában aktuális kereslet/kínálat határozza meg, és alakítja
ki az adott napi másodpiaci árfolyamot. (Fontos megjegyezni, hogy az esetlegesen így tapasztalható jelentős vételi és eladási árfolyamkülönbözet mellett még további, az egyes forgalmazók által alkalmazott további díjtétel is terhelheti az adott tranzakciót,
mely tovább növelheti a különbséget az azonos mértékű lakossági befektetéshez képest.) E szempontokat az ÁKK rendszeresen felülvizsgálja, a piac jelenleg tapasztalható és a múltban kialakított működése, továbbá a lakosság intézményi állampapírokba való befektetői aránya alapján jelenleg
nem indokolt a fentebb leírt árazási gyakorlat módosítása.
Köszönjük, hogy az észrevételével hozzánk fordult, és amennyiben további, állampapírokkal kapcsolatos kérdése merülne fel, állunk rendelkezésére.
Üdvözlettel:
ÁKK Zrt.
Magyar Állampapír tulajok