1..Árgyelán Ágnes valóban elmondta a véleményét IS ("Tehát lehet, hogy majd azt fogjuk látni, hogy aki, mondjuk, cserélni akar állampapírt, annak egy kicsivel kedvezőbb lesz a visszaváltási díja, mint annak, aki csak simán el akarja adni, és emiatt váltja vissza az állampapírt"), de egyben azt is, hogy az "az ÁKK jelzése szerint ha a cserefunkció nem hozza a várt eredményeket, változhatnak a visszaváltási díjak a cserefunkció keretében" Ezek szerint az ÁKK jelezte. Gondolom nem füstjelekkel. Én hiszek Árgyelán Ágnesnek, elég jó elemzései szoktak lenni, nem hinném, hogy ő találta ezt ki. 2. Ki mondta, hogy ez nem feltételes módban van? Ott van az idézetben, hogy "VÁLTOZHATNAK", ez feltételes módban van. Én is mindig oldaírtam, hogy LEHET. Ki mondta ezt direktbe? Innentől fogva a kettes pontod többi része irreleváns. Tehát nincs leírva, de egyébként gondolod, meghatároznának egy pontot, amikor megtörténne a csereopció? Hát akkor mindenki erre várna. Ez is nonszensz. És akkor ki is van vakon? Egyébként nem kéne személyeskedni. 3. Mondtam én ennek az ellenkezőjét? Ezt miért nekem írod? Én is ezt gondolom. Én is hezitálok, hogy mit csináljak majd, ha vár az ember, hogy mikor lesz egy esetleges kedvezményes csere, akkor benne ül és csak 5,2%-on ketyeg, vagy akinek még megvan a 3,95%-os papírja annak annyin. Én már az utóbbit eladtam kamatfizetéskor. "Ha te most a fentiek miatt kivárásra játszol, azzal az AKK-nak teszel jót. És mivel nincs a PMÁPból kiáramló pénz, csak tolod el a kedvezmény bevezetését." Ez egyértelmű, én is ezt gondolom. Senki nem állított semmi olyat, hogy ez és ez fog történni és ilyen és ilyen feltételekkel. Még a döntéshozók sem látnak a jövőbe, attól is fog függni, hogy mennyi tőke fog kiáramlani az elkövetkező hónapokban. Ha te tudsz olyan cikket, nyilatkozatot, jelzést a témában, akkor várjuk. Egyelőre eddig ebben az általam linkelt cikkben vannak a témát érintő dolgok, tudomásom szerint eddig ez nem jelent meg ebben a fórumban. Többeket érdekel, nekik küldtem, hogy látszódjon, hogy ez nemcsak fantazmagória, hanem egy olyan esetleges lehetőség, amiről szakértők is kommunkáltak.
https://allampapirkalkulator.hu/allampapiradasvetel?oldal=1 2030J március 20 (+1,5%) 2029J március 21 (+1,5%) 2030I február 20 (1,5%) 2028K június 20 (+1,5%) 2028L július 26 (+0,25%) A 2028K a legjobb, értelemszerűen abból nem nagyon adnak el. Utána 2028L a maradék időre. Majd a 2029J/2030J.
1. ők is csak tippelgetnek, esélylatolgatás. 2. + 3. ++ 2033I bele volt kalkulálva,hogy ebből kb. mindenki tiplizik. Nekem is csak azért volt, (bár minimális), mert 17,85%-ot adott, míg a fixmáp pár héttel később már csak 7%-ot, még visszaváltva is 16,85%... Itt nincs kérdés. Ettől függetlenül sokan maradhatnak akár ebben is, pont amiatt, ami miatt ez adott 17,85%-ot. Bár akkor már inkább 2032J: 3 hónap alatt, tehát áprilisig 22-ig hoz ~2%-ot, utána +0,5% prémium (nem a 2033I féle +0,25%), vagy másodpiacon 2029/2030 +1,5%os szériákat megvenni. de ezt írták a többiek. aki nem tud másodpiacon venni, az megy a 2032J-be, aki tud, valamelyik +1,5%-osba. pl. jó papír: 2029J még március 21-ig még durván 2,44%-ot ad +1,5% prémium. tehát az említett 1,5 hónap (feb 4-március 21) alatt simán kitermeli a -1%-ot, még +1,4% hozamot is ad, és megvan a váltás +1,5 prémiumra. Ez is egy alternatíva, aki PMÁP-ban akar maradni, csak nem a +0,25%-osban, hanem +1,5%-ra akar váltani.
December 23-i cikk, ez nem von le semmit belőle. December 6-án jött ki a csere funkció, ezután a cikkben megírták, hogy az ÁKK jelezte, hogy ha ez nem hozza a várt eredményeket, változhatnak a visszaváltási díjak a csere esetén. Már korábban is megírtam, lehet azért is jött ki ez a funkció, hogyha úgy döntenek, hogy lesz kedvezményes csere, akkor csak egy gombnyomás legyen. "Ha nem lesz tőke kiáramlás, marad a jelenlegi bünti-állapot." Ez egyértelmű, nem fognak csak úgy ajándékozgatni kedvezményeket, csak ha úgy hozza a szükség. De ott van, mint lehetőség a nyilatkozatok alapján.
Köszi a linket, DE: 1. Az AKK nem nyilatkozik benne. Argyelán Ágnes (portfolio elemzője) nyilatkozik benne, aki hivatkozik AKK-s közlésekre. Kár, hogy azok nincsenek belinkelve. Ha valaki megtalálja, linkeljen nyugodtan. 2. Ha igaz is, akkor is csak feltételes módban van. Nem direktben leírva. Ha direktben lenne leírva, akkor sincs meghatározva az a pont, ahol megtörténik a csereopció kedvezményének bevezetése. Tehát vakon vagy. Az AKK meg bármikor mondhatja, hogy nem érte el a visszaváltások mennyisége a küszöböt, ezért nem vezette be a kedvezményt. 3. Azt azért vegyük észre, hogy érdekellentét áll fenn a papírosok és az AKK között. Az AKK-nak akkor jó, ha kis kamatozású papírban ülsz, neked meg az, ha nagyobb kamatozásúra tudod cserélni mihamarabb. Ha te most a fentiek miatt kivárásra játszol, azzal az AKK-nak teszel jót. És mivel nincs a PMÁPból kiáramló pénz, csak tolod el a kedvezmény bevezetését. ÉS akkor egy kis matek: a 3,95-ös PMÁP-ot (legyen 4%, könnyebb számolni) mondjuk csere FixMÁP-ba (6,5%). Kamatkülönbség évi 2,5%. A várva várt - mondjuk 0,5% - kedvezmény mennyi idő alatt tűnik el, amíg ülsz a kis kamatban és a kivárásra játszol? (Az 5,2-es PMÁP már más tészta, az jelenleg 19%-ot hoz, azt most még nem dobjuk el.)
Persze. Mert állampapír topicban állampapírról beszélgetünk, azoknak a lehetőségeiről. Csak elmélkedünk, számolgatunk, én legalábbis. Csurran csöppen a 2030I kamat minden nap: 0,052%/nap. Nekem most ez a lényeg. A fixmáp és társai "kb. le van szarva":D
Valaki nagyon megszórt minket, lehet ugyanaz a személy több fiókkal, mert pillanatok alatt lett 9 mínusz a hozzászólásainknál. Lehet valaki, aki kimaradt a PMÁP-ból :)
"Mit lehet egy matematikailag levezetett hozzászóláson mínuszolni?" Ezt én sem értem. De azt sem, hogy miért lett mínuszolva a hozzászólásom, amiben egy olyan cikket linkeltem be, ami többeket foglalkoztat és amelyben megtalálható az ÁKK nyilatkozata a témában. Mindenesetre tőlem ment egy plusz neked:)
"ötlet-tipp". "szeretnénk ilyet":). "Reménykedünk." Ez nem csak ötlet, tipp vagy remény vagy képzelgés, olvasd el az előző hozzászólásomban a belinkelt cikket, amiben az ÁKK nyilatkozik a témában :)
"Milyen 0%-os cseréről írnak itt egyesek?? Ki, hol, mikor nyilatkozott a Mák részéről arról, hogy ilyen lesz?" "mostmár tessék szívesek kivenni a kezeket a biliből." Mielőtt bilibe lógó kezekről beszélsz, nem ártott volna tájékozódni.Tessék, itt küldöm a cikket, amiben az ÁKK nyilatkozik a témában. Szívesen. https://index.hu/gazdasag/2024/12/23/allampapir-akk-befektetes-lejarat Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) december hatodikán bevezette az állampapír-cserélő funkciót, amely megkönnyíti a lakossági befektetők portfóliókezelését. "Az ÁKK jelzése szerint ha a cserefunkció nem hozza a várt eredményeket, változhatnak a visszaváltási díjak a cserefunkció keretében."
Magyar Állampapír tulajok