Bármilyen gazdasági elemzés, gondolat, kereskedési és befektetési ötlet megosztható személyeskedés nélkül. Az alternatív megközelítések is helyet kapnak.
Azért nem ülök otthon rettegve, arra már rájöttem, nem igaz az, hogy jobb félni, mint megijedni. Az a baj, hogy nagyon bizonytalan a jövő. Amit elterveztem, az nagyon gyorsan megváltozhat.
A 88 éves nagynénim meg csak mostanában kezdett el mesélni, mikor a háború után üldözték a kulákokat. Azokat az embereket, akik munkát adtak a csőcseléknek is, hogy ne haljon éhen. Nagyapám kovács volt, két cséplőgépe volt, mikor utolérte őt a szövetkezetesítés. Nagyanyám korán meghalt és négy gyerekkel a nyakán vitték el mindenüket a TSZ-be. Mivel mindenét önként adta, így aztán dolgozhatott is is a szövetkezetben, igaz a legalacsonyabb fizetésért. Jól jött nekik, mert ő legalább értett a cséplőgépjeihez.
Elég fiatalon, de átéltem ´89-et. A forradalom utáni helyezkedés eléggé riasztó volt. Apósom, mint kocsmatulajdonos tudna mesélni, hogy hogyan fenyegették őt, meg kérték a védelmi pénzt. Több rendőr ismerőse volt, de azok is inkább elbújtak, mikor jött a kopasz hústorony.
Ne parázz annyira már , a rohadék firkászok mindig zömmel csak a sz@rt írják kattintás vadász okokból. A 21. századi ember meg szeret f@sni.Ne olvass annyi híreket , ne nézz annyi híradót , mert bedepisedsz (depresszió). http://keptarhely.eu/view.php?file=20220826v01xjldjp.jpeg
Nekem vannak ingatlanjaim, de ha nem lesz vásárlóerő, ott sem fog felmenni az ár, de nem lesz semilyen menekülőeszköz. Nagyobb félelmem a káosztól van, amit a pénztelenség és az elkeseredettség fog okozni.
Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. A lusta ember is rá van kényszerítve, hogy megéljen és ő ezt megoldja lustán. A feleségem nem lusta és négykézláb csipegeti össze a lehullott szirmokat és leveleket a teraszon. Én meg lefújom a motoros permetezővel a fűre, azt meg összeszedi a fűnyíró. Töredéke idő alatt, persze lehet, marad egy egy.
Valamilyen szintem nyugdíjas vagyok, mert gyakorlatilag nem járok dolgozni. Van, amit meg kell csinálnom, de én döntöm el, mikor. Nem élek nagy lábon de soha nem nélkülözünk. Ehhez kellett a 30 év robotolás és ha a háttérhatalom egy kicsit szerényebb lett volna, a megtakarításaimból uramul eléldegélnék. Még nincs veszve ez a projekt, csak félek a bizonytalan jövőtől.
Elárulom, hogy túlságosan messze vagyok a nyugdíjtól, nem rég töltöttem be az 50-et. Többen mondták, hogy nem nézek ki annyinak, szerintem ezt a 10 éves kislányomnak köszönhetem, nincs időm öregedni. A nagyobbik lányomtól meg már többször kérdezték, hogy hol van a nővére, mert az anyját annak nézik. Nagyon szerencsés alkat, csinos, szép, kedves, okos nő. Szerénysége verhetetlen, mindenki szereti, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Amit feladatul kap, megoldja, legyen az szellemi vagy fizikai tevékenység. Nagyon kemény asszonyka, neki nincs lehetetlen. Nekem a család a legfontosabb, nekik élek. Gyerekeimet nem nevelem, csak példát mutatok. Szerencsém van, mert a gének is nagyon jó irányba terelgetik őket.
Fától az erdőt - gazdaságról vegyesen