Csak úgy megjegyezem, hogy államtudományi doktorim is van, mivel a jogászoknak ilyen titulust is adnak, ahol magyar-, valamint egyetemes állam és jogtörténetet tanultam, valamint ezen kívül nemzetközi politikai viszonyok BSc diplomával is rendelkezem, tanultam nemzetközi politikai viszonyok történetét és elemzését, nemzetközi politikaelméletet és külpolitikai elemzést is Magyarországon, de Leuvenben (posztgraduálison) Master of International Business Economcs
and Management-et is.
Itthon multi gyáregységét vezettem, és most is meghívott óraadóként egyetemen oktatok.
Ezek után te oktatsz ki? Szerintem vissza kellene venni az arcodból egy kicsit. :)
A rendszerváltás nem volt könnyű, a versenyképtelen iparágak, a tőkehiány, a kommunisták (orosz rendszer) által hátrahagyott gazdasági problémákkal mindenhol küzdöttek, a piaci viszonyok között jó néhány vállalat ki is múlt, Magyarországon is, pedig nem Kijevből irányították, nálunk be is zártak bányákat. Valahogy a történelmi vonatkozásokkal sem vagy tisztában, problémát okoz az ok - okozati összefüggések megértése. Ezért fontos a matematika és az alapját képező logika, mert az élet más területeinek megértésében is segítséget nyújt, ha nem megy a matek, akkor könnyen el lehet vérezni az élet más területein is. . "Két kutató – Ellen Peters és Pär Bjälkebring – 2021 novemberében
közzétett tanulmányában azt találta, hogy általánosságban elmondható,
hogy a matematikában jobban teljesítő emberek több pénzt keresnek és
elégedettebbek az életükkel, mint a matematikából kevésbé tehetségesek"
Azert nem votl altalanos mozgositas mert nem lenne mibol.Ezek a tenyek.Csak mar tudjuk te semmit se tudsz ertelmezni es matek se megy neked igy teljesen felesleges veled beszelni xD
Ez csak vagdalkozás részedről, a tények relativizálása céljából. . De akkor térjünk vissza az 1991-es népszavazásokra. . "Az 1991-es ukrajnai függetlenségi szavazásban a donyecki terület szavazóinak 83,9 százaléka, a Luhanszki területi
szavazók 38,6 százaléka foglalt állást amellett, hogy Ukrajna szakadjon
ki a Szovjetunióból és váljon függetlenné." . "A Donyec-medence válságba süllyedt, és sokan a kijevi
kormányt vádolták rossz kormányzással és hanyagsággal. 1993-ban a
Donyeci-szénmedence bányászai sztrájkba kezdtek, amit Lewis Siegelbaum
történész úgy írt le, mint „a donyeci
régió és az ország többi része közti küzdelem”. A sztrájkolók egyik
vezetője azt mondta, a donyeciek azért szavaztak a függetlenségre, mert azt
akarták, hogy a hatalom a helyiekhez,
vállalkozásokhoz, városokhoz kerüljön, és nem centralizált hatalmat, ami
Moszkvából Kijevbe költözött." . (Forrás: Oliver Schmidtke, Serhy Yekelchyk, Palgrave Macmillan (2008.):
Europe's Last Frontier?: Belarus,
Moldova, and Ukraine Between Russia and the European Union)
Azért megnézném, hogy a szovjet időkben volt nagyobb szabadság az anyanyelvet tekintve a kisebbségeknek, vagy az EU-ba befarolni próbálkozó ukrán rezsim alatt... Amikor a zongorista munkába állt, kb. akkor lépett hatályba a Porosenko-féle ukránosítási nyelvtörvény, ő meg csak rácsodálkozott, hogy tovább eszkalálódik a helyzet. Szép csapat, káromkodni mondjuk tudnak, ez a szintjük: https://www.cnbc.com/2022/10/03/elon-musk-infuriates-ukraine-with-twitter-poll-on-how-the-russia-war-should-end.html
Ez az a párt volt ugye, akinek prominens képviselője ellen jogerős ítélet van az oroszoknak való kémkedés miatt? Aki elmenekült oroszországba? A dombaszi és krími népszavazást a nemzetközi közösség nem fogadta el, ellenben az általam hivatkozott 1991-essel szemben, aminek eredményét még az oroszok is elfogadták hitelesnek! Jogászként legitimnek tartani egy ilyen (dombaszi, krími) népszavazást, a szakma megcsúfolása, mondta nekem egy jogász haver, igaza lehet!
Kárpátalja nagy terület, lakossága 1,25 millió, és abból csak úgy 150-130 ezer a magyar, tehát jó 10-12 %, az ukrán lakosság száma pedig több, mint egy-millió, ezért szerintem nem is gondolkodik komolyan azon senki, hogy elcsatolják a jövőben valószínűleg modulált határokkal rendelkező Ukrajnától.
Persze, mert Oroszországban kevesebben vannak, mint Ukrajnában! Röhej, amit írsz! Nem a zemberutánpótlásból fogynak ki, hanem a modern, nyugati harci eszközöket kezelni tudó, bevethető katonákból, és nem az oroszok, hanem az ukránok. Az oroszok a tragacsaikat tudják kezelni, és embereik is vannak még úgy is, hogy nem volt általános mozgósítás.
OROSZ-UKRÁN háború