Itt egy másik részlet, ezért erre reagálok. Tudod igencsak megdöbbentő egy egyszerű átlag orvosi szereket ismerő embernek, mint én, hogy valakit novicsokkal akarnak megmérgezni. Ez ugyanis hülyeség. A mai világban vannak olyan általánosan műtőkben használt szerek, amelyekkel úgy tudsz valakit meggyilkolni, hogy nyoma sem marad, mert a halál után még működő sejtek a szert lebontják. Ezeket a szereket sima orvosok is ismerik. Ráadásul majd 40-50 éve ismert gyógyszerekről van szó. Szóval amikor ilyen hülyeségekkel állnak elő nyugaton, akkor ott valami gubanc van, mert ha valakit el akar tenni az orosz titkosszolgálat nem fog magából hülyét csinálni.
Az a Krausz interjú volt már itt linkelve egy pár napja. Akkor is leírtam, de szívesen leírom még egyszer, hogy az nem tekinthető bizonyítéknak a donyecki népirtásra, ha egy Putyin rajongó félnótás kijelenti hogy népirtás volt. Akármi is legyen a foglalkozása, történész vagy kőműves, nekem mindegy, attól még ugyanúgy üres vádaskodás marad. Érdemes elolvasni Krausz interjúját pl az Eszmélet folyóiratban, és rácsodálkozni hogyan hazudja el az ismert tényeket is, úgymind a Szkripal és Litvinyenko merényleteket, miközben szorgalmasan felmondja az orosz propagandát a Nato bővítéséről: https://www.eszmelet.hu/haboru-es-beke-oroszorszag-es-az-uj-vilagrend-bartha-eszter-interjuja-krausz-tamassal/ Összefoglalva: Krausz nem tekinthető mértékadó és hiteles forrásnak
Ne haragudj, ez az utolsó hozzászólásom, mert Te vagy troll vagy, vagy teljesen debil. Aki folyamatosan hülyeségeket ír, azzal nincs mit vitatkozni. Tudod a II. világháborút is rendes háborúnak írhatnád, ha letagadnád a holokausztot. De volt holokauszt! Itt is volt polgárháború és Krausz történész szerint ukrán fasiszták mellette rengeteg civilt (oroszt) megöltek. Tudod 1938-ban azt mondták Hitler nem veszélyes. Nézd meg mi volt róla a vélemény 1944-ben. Szóval szerinted a dátumok nem számítanak. Ennél nagyobb hülyeséget ide még szerintem senki nem írt.
látni láthatod, azt meg nem Te mondod meg ebből ki jön ki győztesen. nem mintha különösebben érdekelne 2-fél háborúja.Viseljék ezzel járó következményeiket,ha további folytatásban gondolkodnak.. Bocs Ők az elhívatottak ebben,nem mi!! Szóval jobb ebből kimaradni.
remelem azert azzal tisztaba vagytok hogy ukrajnatol fugg azert europai is mert olyan jo termofold van ott.Es ha az orosz kezekbe kerulne akkor nem csak a gaz fuggoseg lenne naluk ....
Szerintem az egész háború a 2015-ös MINSZK-2 egyezménnyel kezdődött. Putyin viszont teljesen elvesztette a realitásérzékét és így lett belőle ez a háború. Putyin helyzetét teljesen reménytelennek látom.
Matematikából is egyes! Ez nem semmi. Egy 2015-ös interjúra, hogy megcáfold a rajta lévő frissebb információkat beteszel egy 2014-es interjút. Ezt már inkább inkább nem is minősítem. Legalább a dátumokkal legyél tisztában.
Furcsa ez az egész mert Ti kézzel lábbal Ukránok további háborúját szolgáljátok,no meg védítek. Arról meg elfelejkeztek abba is lehet azt hagyni,magyarul leteszem a vegyvert. További áldozatokat nem akarok, se innen se onnan! ::)))
OROSZ-UKRÁN háború