Germillio minden emelkedés előtt v.emelkedesben , menetelésben lévő papír topicjat próbálja széttrokodni. Már korábban az is felmerült bennem, hogy fizetett troll.
Germillo mindent elkövetett hogy adják el akik olcsón vettek. Egy kisebb korrekció viszont azért benne lehet, a tegnapi zárót 700 db ol kötötték fel ami a vételi erő hiányát jelenti. Viszont ha valami hírt közölnek akkor mehet tovább!
Szépen kimozdult felfelé tegnap, miután alaposan megjáratták a 10ft körüli szinteken több napon keresztül! Nagyon komoly vételi erő volt mögötte, azt hiszem már többeknek tiszta lett, hogy a papírt 1 hónapja tudatosan gyűjtik nagyobb szereplők.! Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy messze még a céláruk és várhatóan komoly bejelentésekre lehet számítani a közeljövőben. Lehet olyan árszintek vannak kilátásban, amit el sem tudunk most képzelni. Én biztosan megvárom hova fut ki ez az egész, kár lenne elkótyavetyélni bagóért...! A forgalom folyamatosan nő benne, sokan csak most figyelnek fel rá.!
Partnereink – Akiknek bizalmát élvezzük; Büszkék vagyunk arra, hogy megbízható partnereink között tudhatjuk a régió vezető vállalatait és szervezeteit. Az ÉPDUFERR Nyrt. elkötelezett a minőség, a precizitás és a hosszú távú együttműködések mellett, melyek ügyfeleink elégedettségét és projektjeik sikerét biztosítják. Partnerek, ott a MOL . Még akármi is lehet 😀
Valaki azt írta tegnap, hogy ma majd eldől, hogy csak speka és visszaesik vagy valami más van a hàttérben? Szerintem a választ a mai nap megadta: 10,68 Ft-os árfolyamon ~80 M Ft-os forgalom 💪 Hasonló jövő hetet kívánok minden kedves Épdu tulajdonosnak 🤞
ÉPDUFERR Nyrt.
https://bet.hu/site/newkib/hu/2021.12./BET_Xtend_Piaci_hatarozat_128642995