Felszámoló azóta is azt nézegeti. A fun fact: a SET annak idején Biomedical Computer Technologies Nyrt nével lépett a tőzsdére, és mint a nevükből is sejthető, hidrogén tároló találmányukkal hozták lázba a BÉT-et.
Korábban megírtam, hogy a következő közleményük az lesz, hogy módosul a társasági eseménynaptár. Bejött. Most azt gondolom, hogy szeptember 30-ig villantanak valamit 😉
Még fagyiznak egyelőre.. Fagyi, napsütés, közösség – így telt a nyár a HOP-ban! 🍦☀️ Ma hivatalosan is búcsút intünk a nyárnak, de a HOP Technology Office Parkban még nem engedjük el teljesen! Múlt kedden bérlőinket egy kis fagylaltos meglepetés várta: két fagyiskocsi gördült be az irodaparkba, ahol ötféle íz közül választhattak. A jó hangulat pedig garantált volt! Aki esetleg lemaradt volna, annak jó hír, hogy holnap újra érkezünk, így még egyszer együtt élvezhetjük a nyár utolsó ízeit bérlőinkkel! Fejlesztéseinknél nemcsak az épületre, de a bérlői közösségre is kiemelten figyelünk. Hiszünk benne, hogy az inspiráló munkakörnyezet része a közösen megélt élmény is. #WING #HOP #TechnologyOfficePark #tenant #community #summer
A 23K-s pakknak 293-on semmi értelme. felette nincs érdemi tétel, állhatna 298-on vagy 300-on is. https://invst.ly/1c5z63 Beszűkült nagyon a háromszög, valamerre szeptember végén el kell mozdulnia
Lehet, hogy valamit még szeretnének az eredmények közlése előtt. Azt nem hiszem, hogy két és fél hónap nem elég összeadni a számokat és megírni pár jelentést. Megvárom, hátha valami érdemi hírt is sikerül kiadni 5 hónap alatt az elit menedzsmentnek!
Hát de azokat nem most írják bele :) Nem most agyalnak azon, hogy hujj de jó volna eltüntetni azt a 3 milliárdot :D Egyébként ahogy néztem a jelentéseket a személy jellegű ráfordítások elég sokat nőttek a cégeknél...a NEO-nál is dolgozik vagy 600 ember úgy emlékszem...ott eltűnhet meginpár száz milla
Akko fórum