A 461 ft/részvény majd csak jövőre fog változni az éves jelentésnél. Kivezetésnél csak az éves jelentésnél érvényes egy részvényre jutó sajáttőke számít.
Pénteken okosabbak leszünk... Utolsó infók szerint 461Ft/rv. Viszont felesleges ilyen forgalmaknál külföldi alapok lenyomását vizionálni. Kicsik szórják, akik pánikban vannak. Ez olyan mint a casino. Akkor adja el ha eleget veszített, olyan, hogy eleget nyert, olyan nincs.
Azt hazudták nekünk, hogy ők illiberálisok. Pedig mint már 2022-re megtudtuk, ők nótórius ildemokraták. A békát lenyelve ezt árazhatja most lassan és fájdalmasan a ner-piac is, ahol pedig brutálisak így immár az érzékelt veszteségek. Köze nincs mindehhez a globális nagytőkének, ami évek óta bottal se piszkálta meg ezeket a részvényeket.
az a baj h a 2/3-ra 2018-ban végképp elhittük...nem szabadott volna, de honnan kellett volna ezt összeraknunk h nem szabad, most meg már alig maradt remény, gyakorlatilag mindegy h opusba, Appenninbe v deltába ülsz kilátástalan, azt kellett volna nekem h nyerő kárára kiszálltam és nem szabadott volna a tőkét már kockáztatnom deltába semmiképpen se, utólag már látom, ezekbe a tőkét tilos beletenni, ezt tudtam is de 2018 áprilisában hittem, bíztam, nem szabadott volna...
az opit lefelé hajtják, mindig teletömik az eladóit, hogy adják el a rémültek, meg a nem rémültek,gondlom ki akarják vezetni a parkettről, és majd adnak egy felvásárlási árat, mondjuk 80 forintot, a maradék részvényre, mert az látszik, hogy szépen vesztegetik és nem a kis befektetők
na ja, de vagy 600-as átlaggal voltam bent, opust is 400 felett ott is 600-as átlag körül ezzel elment az összes addigi nyerő ami jött opusból és elhittem h delta lesz az új opus, így mondták, hát az lett az is esik 189-ről, meg opus is 810-ről arányaiban pont ugyanaz...
A feltételek nélküli és toronymagasan növekvő cég mint fundamentum a befektetési piacon is eredményeket produkálna. De a növekedés mint a hazai politikai és töke viszonyokból ismerhető nem igazán piac releváns inkább " végtelenített bankkártya" függő". Az, hogy energia szektorok ( áram / gáz) felvásárlása megtörtént, még nem biztos hogy ez visszatükrözi a tőzsdei jelenlétet. Figyelmem az árfolyamon van. Azon az árfolyamon ami már-már egy elcseszett piramisjátéknak tűnik, nagyon sok kisbüfi a palánkon történő átdobásával.
A számok máig azt mutatják, hogy töretlenül növekszik a cég. Te nyilván az árfolyam trendjének alakulására gondoltál. De a kettő közötti eltérést fedte el a céges és a polikai kommunikáció, az ún. "ígéretek".
NEW OPUS GLOBAL