Hát én tegnap részletesen végigértelmeztem ezt a jelentést. Így már nem is olyan csodás. Pár apróság. Hogy a höttyömben van, hogy az üzemi eredmény tavaly hasonló időhöz képest tigázzal pici idejű titásszal 6%-al esett, több mint fél milliárddal? A nyereség nagy része is pénzügyi tevékenységből származik 15 milliárd. A mezőgazdasági rész már milliárdos minuszban van. A turizmus viszont pluszban. Ennek ellenére maga a cég üzemi szinten gyengébben teljesített. Eladtunk pár szállót a kpriát az bevétel volt, de a titászra pl. újabb nagy hitelt vettünk a tartozás már 130 milliárd körüli a cégnél. stb, stb. Már nem is fárasztalak bennetek a részletekkel. De az az ember érzése itt valami továbbra sem stimmel.
pár napja felhívott a brokim , gondolkodok-e befektetni részvényekbe nevettem egyet és mondtam: ami van papíron ha egyszer eléri a beker árát már dobom is és veszem is ki a pénzem ebből a fős bét-ről
Év vége közeleg. 11ezer darabot 230-on ki is vágtam még délelőtt. Adót optimalizálok vele. Erre lett jó ez a trágya papír. Sajnos a több milliós OTP nyereségemet simán ellensúlyozza ez a veszteség. Nálam a NER több mint szitokszó. Vérszívók!
Viszont ha emlékszel tavaly januárban- február elején mindent is felhúztak (felspekáztak) néhány napig . Idén is talán hátha elköveti ezt az a bizonyos kör, ezzel közel jó kiszállót biztosítva a beragadtaknak, hitüket vesztetteknek. Ha lesz ilyen én tuti kihasználom, és húzok erről a mocskos ge.i bétről a picsába😉
Van gondom bőven, 3 vállalkozást viszek, a legrégebbi 27 éves. Megtanultam kezelni mindenféle problémát. Nem fizető ügyfelek-ügyvédek-behajtók, lopó alkalmazottak, gecishajú APEH/NAVos, karambol, üzemi baleset, alapanyaghiány, konkurencia, bürokrácia, csúszópénzel működő hivatalok... Nincs nagyon ami felbassza bennem a pumpát, vagy egy "rohaggyámeg"-nél többet kevés dolog hoz ki belőlem, azután is leülök, 'oszt megoldom magam.
De jelen pillanatban - és a mai nap után, azért nagyon el tudnék verni valakit.
Nem tudom a választ, elméletek vannak, amik sosem lesznek alátámasztva bizonyitékokkal. De az, hogy az MNB sem talál semmi problémát 2 éve a papír körül az arról árulkodik, hogy tűzhöz közeli az aki rombol (valamiért). Mittudomén.
Pedig én két- három hete még őszintén és visszafogottan reméltem hogy 250- 260 meglesz év végéig. A mai nap fényében ez úgy látszik hogy szertefoszlott! Holnap ugye a szokásos fekete péntek. Jövő héten már karácsonyi készülődésre koncentrálnak a végletekig csalódott részvényesek, úgyhogy itt már a fű sem fog nőni, esetleg a hó fog esni 😃👍
Kapzsiság és irigység, semmi más! Ők megkapják a részüket a könyvelési trükkökkel kitalicskázott milliárdokból, más pedig egy fillérrel se részesüljön! Az elejétől ez volt a céljuk! Az első 800Ft-ra húzás a KPRIA cég csődtöl való megmentését szolgálta, a második 800-ra húzás pedig a svájci frankon óriásit bukott közeli haverok kárpótlását segítette! Ezt egyik Mészáros alap "valakije" mondta! Sajnos ez van, sokan jól megszívtuk!
Jól látom, hogy majdnem piros lett?! Nincsenek szavak.. És egy vezetőt sem zavar, meg sem nyikkannak. Mert vastagon benne vannak a folyamatos csorgatásban, egyszerűen ez az érdekük. Ez az alattomos sunyi geciség jobban zavar, mint a bukóm.
NEW OPUS GLOBAL