HG valóban egy lanyhult Bull, rövid távon negatív kilátással. Ez is jelzi, hogy egyedi rallyk lesznek, a nagy piacokban nem nagyon lesz csúcsdöntés őszig. Aztán sok mindent láttunk már
szép meglátás és lám így van. Valóban egy gyenge és ellenszeles emelkedés a mostani. Ami most nagy kedvencem a Coppock Curve: havin és hetesen használva nagyon hasznos indexeknél. A US500 és US2000 mindkettőnél havin esik de még a zérus felett van, hetesen emelkedik, de hetesen nem érte el a zérust. Hacsak nem most törik meg az esés és kezdi összeszedni magát (hetes hamarabb kezdi meg a trendet mindig mint havin). Összességében lehet egy erősebb nyár eleji naptári szokásos emelkedés és nyár vége felé a szokásos korrekció, hogy asztán havin is megkezdjen egy emelkedést azaz egy hosszabb rally (vö. kamatcsökkentések év vége felé). Láthatóan most akar a piac egy kisebb rallyt, de ez nem all-in rally.
US500 chart 24 nyár óta az RSI hetesen egyre alacsonyabb felső pontokat ér el amit összekötve megint ugyanabba a trendvonalba került az rsi értéke. Egyre magasabb csúcsok relativ esés mellett. A nyitott shortok száma a héten megugrott jelentősen. A szohasztikus sem tud lassan 24 januártól hetesen teljes távokat bejárni 1 trendvonal érintésével fordul is le. Jövő héten lehet egy pont ahol nagy volumen mellett jelentős leszakadás történik és az elemzésed alapján passzolna a csökkenő trendhez. Minden tele résekkel.
2)Bond piac Mindenutt a vilagon 3 ev ota jelentosen emelkedtek a kamatok, es ezzel nagyot estek a Bondok arfolyamok. A US30Y chart igy nez ki. . https://imgur.com/a/WK6qMKj . A tobbi Bond piac mind nagyon hasonlo. A World Bond Index chart oldalazas/lassu esesben van. A tozsdek nem kapnak (jelentosebb) hatszelet a Bond piac oldalarol. Kis kamatcsokkentesek lehetsegesek, de a vamhaboru okozta bizonytalansag tovabbra is lefele nyomja a tozsdeket. . https://imgur.com/a/htSTVnE . 3)MIt mutatnak a legfontosabb anyagok: BULL vagy BEAR piacban vannak? Ezek mind pozitiv korrelacioban vannak a tozsde iranyaval, bar eltero mertekben. , a)Gold, BEAR Majus eleje ota azt gondolom, vege a GOLD bull piacnak, es tobb honapos BEAR piac kezdodott. . https://imgur.com/a/0iHd6lt . 3b) Olaj, BEAR Nem vitasan tobb mint a 3 eve lefele tart az olaj ara. BEAR piacban van, es nem latszik biztosabb jele annak, hogy megforduloban lenne. Nem kizart, hogy megvan a fordulat, de nincs eros TA signal. . https://imgur.com/a/X80t4ui . 3c)Copper, KERDOJELES . https://imgur.com/a/bBwKpNG . Lehet BULL es BEAR szamozasnak is gondolni, es barmelyik lehet helyes. Az utolso eses 5.3 -->4.5 gyanus, hogy egy hosszabb korrekcio, vagy BEAR idoszak kezdodott el. . 3d)Steel, BEAR Tobb eves BEAR piacban van, 5 ev alatt le-felezodott az acel ara. . https://imgur.com/a/qtiyjZI . 3e)Anyagok MXI, KERDOJELES Konnyu ervelni most mindket iranyba . https://imgur.com/a/nTxZjE0 . 3f)Agri commodity es Buza, KERDOJELES Az agri Indxe gyors emelkedese megerositi, hogy aros elelmiszer inflacios idoszak kezdodott. . https://imgur.com/a/1KFHoHG . . 4)Milyen a piac technikai allapota HETES idotavban? Nem longterm, csak a COVID ota latott chart elemzeset gondolom fontosnak most. , A 2021 melypont ota NDX es DOW ket, egymast atfedo korrekciot csinalt. Viszont az SPY nem fedte at a ket korrekciot. Igy SPY-ban a 2022-25 rally lehet egy wave(3) hullam, de NDXben es DOW-ban nem lehet. , Egy szamozasi mod adodik, ami elfogadhato szamozas mindket esetre az Elliott szabalyok szerint. Egyelore azt gondolom, ez lehet a legvaloszinubb eset. Es ha igy van, akkor nehany kovetkeztetes adodik a kovetkezo idoszak varhato jellegere. Igy nez ki: . https://imgur.com/a/NY6oIeR . Szerintem egyelore nem lehet Buy-and-Hold allaspontra allni. Maradok egyelore a daytrade mufajnal
Én szerintem az inflációs várakozás szignifikáns, hiszen emiatt egyik részről a FED nem fog kamatot csökkenteni, másik részről az inflációs várakozás beépül az inflációba és szerintem ezt a hatást a legnehezebb megfékezni. Azt nem tudom megmondani, hogy a Trump-Putyin hétfőre belengetett hívása és az általános "most már minden rendben" felfogás elég lesz-e a piacoknak a további emelkedéshez
Én inkább valami ilyesmi szinteket figyelek, mint az előzményben vannak. Bár nehéz, mert az SP Global 2025-ben 238$ és 2026-ban 274$ EPS-t vár az SP500-ra, így azért a szintek is mások.
Köszönöm és ezzel vissza is érkeztünk ugyanoda, hiszen mindíg ott a pénz hogy egyéb vásárlásokra legyen mozgósítható tőke. Az a pénz vár valamire, szeritnem sokkal nagyobb összeomlásra várnak messze mélyebb bezuhanásra mint az áprilisi volt. Ez a pár hetes piros gyertya se időben sem méretben nem volt még a közelében sem annak amit WB és a kis szűk kör sejt vagy tud. És több éve erre spekulálnak ezért azt gondolom több évvel korábbi árakon kivánnak beszállni a piacokba. Árszintet nézve nekem most 1.5 évvel korábbi áron teljesült a tbsz töltése áprilisban. Lehetséges vagy reális lenne kb 3 esetleg 4 évvel korábbi árszintig várni korrekciót úgy globálisan nagy indexek tekintetében?
Amennyire én tudom, ez azt jelenti a Bershire esetében, hogy vagy repo (overnight/week), vagy nagyon rövid kötvényekbe (pár hónap) és kincstárjegyekben tartják a pénz nagy részét. Ezek azért jók, mert nagy kötvényhozam változáskor sem változik sokat az értékük, illetve relatív gyorsan visszakapják a pénzüket. Illetve mivel folyamatosan járnak le, mindig ott van a pénz kéznél, hogy tudjanak részvényt vásárolni. Tudtam én, hogy valahol olvastam erről, hogy már több treasury van náluk, mint a FED-nél :)
WB tud valamit amit sokan nem tudnak. A linkelt grafikont néztem én is már és jön a kérdés. Ekkora cash állomány vár valamire. Valamibe fog az áramlani és a mostani esésben szemmel láthatóan nem került befektetésre szóval valamit kivárnak vele. Ennyi pénzt nem fognak szárogatni a padláson hosszú távon az fix.
Igen, egyetertek: most a legfontosabb kerdes az, hogy a) folytatodik-e a BULL market, uj ATH kitores lesz, es emelkedik-e tovabb b)Itt van kozelben a wave(2) recovery csucsa, keszen van felfele egy A-B-C alakzat, es lefordulas jon.. . Gondolatok, ervek es tenyek egesz sora hozhato fel mindket allaspont alatamasztasara. Itt azok jonnek, amik nekem tetszenek. , 1)Warren Buffet Masfel honapja, Aprilis eleje ota emelkedik a tozsde. A Sentiment Index 72, az eddgi ATH-nal 75 volt. teljesen vilagos, oriasi az optimizmus. Van is alapja: az indexek recovery-je igy all: SPY 86%, NDX 86%, DOW 71%, IWM 53%, NYA 89% , WB, aki bizonyitottan a vilag legjobb invesztora (de mindenkeppen legtapasztaltabb) viszont 5 eve homlokegyenest ellentetes velemenyu, mint az optimista piaci atlag. Egyre noveli a keszpenz allomanyat, es az utolso 2 negyedeveben fel is gyorsitotta a cash allomany noveleset. , https://imgur.com/a/4aarA1E . Ez majdnem annyi treasury cash, amennyi a FED-nek van. Vagy az SP500-bol ennyivel megveheti mind a 470 ceget, leszamitva a legnagyobb 30-at. Vagy meg akarja venni az egyik legnagyobb oriast? Teljesen valoszinutlen. Es ha az a kerdes, hogy WB teved es stupid, vagy mindenki mas? En vilagosan a masra szavazok. . folyt. kov.
Azt meg tudja mondani valaki, hogy milyen jellegu kikotesek vannak egyes alapoknal? Okozhat-e eladoi nyomast a teny, hogy most mar mindharom minositonel leesett a legnagasabb szintrol? Arra gondolok, hogy lehetnek olyan alapok akik csakis AAA kotvenyeket tarthatnak es igy mar a Moody’s szerint sem az az USA, igy el kell (vagy kellett mar) adni a kotvenyeket. Lehet emiatt az elafoi nyomas miatt van most 5% kozeleben a 20-30 eves hozam?
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.