Ebben nem értünk egyet. Ez az én szótáram szerint tiltott piacbefolyásolás, az ár rögzítése. Vagy legalább is annak gyanúja. Az meg, hogy egy bróker cég milyen papírt tesz kereskedhetővé, alap esetben szíve joga dönteni. A KBC-nél tudtál pl. LYC-et venni? Nyilván ismerni kell a brókercég belső szabályozását, meg a konkrét kötött szerződést, nem különben az USA jogot. De nekem már volt olyan a pályafutásom alatt bőven, hogy szolgáltató korlátozta a kereskedést...
Nem is a bepanikoltatásról van szó, hanem hogy, így nincs retail trader a piacon aki felhajtaná az árat. Aki elad attól csak a shortot záró befektetési alapok veszik meg, teljesen kizárják a vevői oldalt csak kínálat van, ők meg ezek mellett az alacsonyabb árak mellett szépen zárják a pozícióikat a mai nap folyamán.
A GME sztorit szerintem még emlegetni fogják egy jó darabig, nem sűrűn látni ilyet. :) Amúgy tényleg őrület van. Amint esik valami pár százalékot rögtön gőzerővel veszik. A márciusi zuhanásnál a Kínaiak óriási mennyiségben elkezdték venni az USA részvényeket, ezt persze a patrióta Amerikaiak nem hagyták annyiban és vettek mindent amit értek. :)
Na most először nem értünk egyet. Ha a kisbefektetok, osszefognank és feltornaznak egy részvényt, hogy bekeritsek a shortosokat, és szép osszjatekkal az intézményi befektetokon kollektíven pénzt keressenek. Az az ő dolguk, ha sikerül akkor hajrá. De avval hogy nem engedték venni és emiatt bepanikoltattak a kisbufik et. Az nem jogszerű, és ha ez retorzio nélkül marad, az a Pandora szelencejet nyitja ki,rossz precedenst teremt.
Gondolom a jól értesültek tegnap még rommá shortolták gme-t és amc-t is. Amc 3.5M volume, nem tudom mennyi short van nyitva, de zárni kell, amíg a vétel tiltás van, aztán lehet, hogy az addig lesz, amíg csak akarják :))
nézz rá az indexekre, semmilyen bizalom nem inog. vihar a biliben az egész, két hét múlva már senki sem fog emlékezni rá. pontosan úgy elfelejtjük és nem lesz téma a médiában, mint a capitol "ostroma", vagy az elnökválasztáshoz kötődő turpisságok, vagy éppen a blm volt tavaly nyár környékén.
Azt tudom neked mondani, amit a tizedes és a többiek című klasszikus filmben." Egy brancs ezek." A tőzsde felügyelettel, és akár a bírokkal együtt. Sokan fognak ezek után az összeesküvésben, láthatatlan kezekben hinni😀.
Mit gondoltok, hogy amikor azt mondjuk, hogy őrületet csinál a fed, és ez köztörvényes bűnözés, akkor ezt miért mondjuk? Mert pontosan tudtuk néhányan, hogy a világra döntött óriási pénzmennyiség a nagytőke érdekében és céljai szerint zajlott. Azt is tudtuk, hogy instabilitást, buborékot, etikátlan, vagy félig törvénytelen de mindenképp eszement spekulációkat szül. . És ez még csak a történet eleje. Sorba fognak jönni az efféle sztorik, ahogy nő az M0 mennyisége hónapról hónapra. És a hitelpiacon is. Meg az ingatlanpiacon is. Mert mind ponzi-szisztémára épül. Megmondom őszintén az az álláspontom, hogy a GME ügyben a felelősség nagyobb része a kisbefektetőké. Ugyanis azt beláthatjuk, hogy a nevezett részvény értéke inkább a 4$-os tartományban van, mint a 400-ban. A kisbefektetők viselkedése minimum súrolja a jogszerűség határát. Ráadásul veszélyes a pénzügyi stabilitás szempontjából. De hát mit várok, amikor azt mondom, hogy hosszú távon tükrözi a részvény ára az elérhető profitot, és erre lehülyéznek?
Azért ez tényleg a legalja. Venni nem lehet, csak zárni és eladni. Meddig tart a tiltás amíg a haverok nem tudnak kiszállni? Úgy játszogatnak a nagyok ahogy akarnak, kabaré ez a tőzsde ilyen feltételekkel, ha ettől nem rendül meg a befektetői bizalom akkor vajon mitől fog?
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.