Ez egy rendkivul ertelmes hozzaszolasnak sikerult. Igaz hogy a kozel keleten kivul meg USA, Norvegia, Oroszo., Venezuela, Nigeria es olaj kitermelo de ez ne zavarja meg a gondolkodasodat.
". Csak annyi az összefüggés az Aramco bevezetése és az iráni vezető
kiiktatása között, hogy egy földrajzi térségben vannak - valószínű semmi
egyéb." Én meg úgy vagyok vele - főleg USA-val kapcsolatban - hogy semmi nincs náluk úgy, hogy ne manipulációs érdekből történjen. És talán ezt szépen lassan mások is észrevették már illetve filóznak rajta, mert szaga van a dolognak. Olvasgattam Investingen a hozzászólásokat, ezt a teóriát amit felvetettem, elég sokan beírogatták. Na meg plusz ott vannak a választások, kellhet a "hős" aki kinyírja a csúnya terroristát. (nem a kilőtt ember mellett foglalok ezzel állást) És hajlok a dologra, hogy ennek köze nincs ahhoz, hogy valakit azért akartak likvidálni, mert veszélyes és ennek a hozadéka a többi gazdasági hatás. Fordítva. Gazdasági hatást akartak elérni, ezért kerestek valakit, kreáltak valamit, hogy legyen.
Az Aramco árfolyama a mélypontjára süllyedt a mai kereskedésben, így az elmélet _jelenleg_ nem tűnik helytállónak (később változhat). De olvass vissza, néhányan itt azt a sületlenséget vizionálták, hogy Szaúd Arábia saját maga támadta meg a finomítóját, hogy emelje vele az olaj árát, de pár nap múlva az olajár visszaesett. Csak annyi az összefüggés az Aramco bevezetése és az iráni vezető kiiktatása között, hogy egy földrajzi térségben vannak - valószínű semmi egyéb.
A szaudi olajmezo megtamadasa szeptemberben fizikai valos kart, es olajtermelesi fundas karokat is okozott… ugy nagyjabol 1Mrd ertekben, plusz valodi kb. 40% termeles kieses volt.....a psziho melle. Es? Olaj araban mindossze 1 napos tuske volt felfele. A tuske merete 55--->63, szoval 8 pont volt akkor. . Most nincs fizikai kar. Nincs olaj termeles kieses az olajban. Ami van, az mind … psziho. Az eddigi tuske 61--->64, szoval 3 pont volt eddig. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20200105v00rdmahk.jpeg . Nem varnek jelentos tovabbi tusket. Oras charton ugy tunik, a lehiggadas elkezdett.
Jó lenne már, ha az olaj szerepe visszaszorulna, akkor az egész Közel-Kelet mehetne a süllyesztőbe. Aztán hadakozhatnának a sivatagi homokért a kutyák.
Ez most egy kicsit jobban van kivitelezve, mint a múltkori finomító elleni támadás. Az Aramco most lépett be a tőzsdére, nekik ugye kell a 80+-os olajár. És mit ad Isten, pár héttel a tőzsdére lépés után jön olyan esemény a semmiből, aminek eléggé vélelmezhető, hogy ez lesz az eredménye. Egész biztosan véletlen a mostani USA támadás. Igen. Persze.
Azzal egyetertek, hogy ha itt megallna a GLD aranak emelkedese, akkor most be is volna fullra arazva a banyaszok ertekelese, egy 1500-1550 atlagarra, 2020 Q1-re. Es nincs is benne biztonsagi tartalek, ha megallna az ar emelkedese, hanem esni kezdene. . De ugy gondolom, van 2 lenyeges tenyezo, ami tovabbi emelkedest hozhat. 1)Az egyik a GLD ara, ami Q1-ben felfuthat 1600 USD savba, talan annak a felso regioiba is. Amig a GLD emelkedes tart, addig erdemes bullnak lenni. Ez volt a novemberi varakozasom, . http://keptarhely.eu/view.php?file=20191121v00rhf18w.jpeg . es egesz jo lett, eddig a vart emelkedesbol kb. a fele van meg, most eppen GC es GDX is elerte az augusztusi wave(3) csucsokat, es az fole kitoresben van. Ha kitor, onnan legalabb ujabb 20-30% emelkedest varok. . 2)A masik az, hogy az utolso 6 hetben az alabbi 4 szektor teljesitett legjobban; OilfieldServices +15% Pharmacy +13% Natgas div. +11% PreciousMetals +9% Mindegyik deep-value kategoria volt eddig. Nem hinnem, hogy a megindulasuk atmeneti, es azt gondolom, hogy az ev-eleji nagy portfolio-atrendezes mostani idoszakaban, ezt a bizony a nagy penzes fiuk (fundok es hedgefundok) csinaljak, es nem veletlenul csinaljak. Egyetertenek abban, hogy ezekbe a defenzivekbe kell menni. . Megindult ezeknek a szektoroknak a recoveryje, most feltunoen veszik oket a nagyok, es evekig tarthat mire minden portfolioban eljutnak ezek a szektorok a nekik realisan megilleto resz-aranyig. .
Ritkán kerül szóba, Solar szektorral mi a helyzet? CSIQ nagyon szép rallyn van túl, FSLR korrekciós mozgásban van, SPWR viszont továbbra is szenved. Canadian solar termékek hazánkban is sok helyen elterjedtek a jó árazás miatt. SPWR viszont nem a mi piacunk, mert felső árkategóriának számítanak. Más piacon milyenek a kilátások? Ha nincs komoly probléma a céggel, akkor az elmúlt fél év árfolyammozgását alapul véve elég nagy discount van most.
A bányászok értékeltségét tekintve KGC: 3,49 USD alsó érték (belépési küszöb), 5,53 USD közép célár volt (el is érte), 6,95 USD hosszú célár. Többet nem látok benne. AUY: 2,51 USD alsó érték (belépési küszöb), 3,85 USD közép célár volt (el is érte), 5,27 USD hosszú célár. Többet nem látok benne. Ezek az árak a mostani számadatok alapján becsült értékek. Ha pomperj várakozásai szerint az arany ára és a céges eredmények megvalósulnak, akkor ezeket az árazásokat jóval feljebb kell emelni (kb. KGC: 8-10; AUY 16-20 USD közé tehető lenne).
Aranybanyaszok tema. 1)Bar a 2019 ev nem volt nagy profinovekedes a banyaszoknal (pl. Barrick 2018--2019 szamai EPS= 0.35--->0.52, vagy NEM EPS= 1.34--->1.30), De az arfolyamokban szep novekedes volt, pl. HUI es GDX egy ev alatt 50% es 38% emelkedest mutat. . Es most 2020 elejen az Arany ara 1500 folott van, ami a 2019 evi 1400 USD atlag arhoz keepest erezheto javulas. Igy a cegek profitjai a Q1 folyaman (hacsek nem esik elesen vissza), nos, szep emelkedest mutathatnak. . es van meg 3 tenyezo, ami segitheti a szektort. Az elso persze a BOND piac, ahol az alacsony kamatokra eleg biztosan lehet szmaitani, szoval a kamat nem less versenyters a biztonsagos befektetesek kategoriaban az Arany ellen. Masodszor, a Dollar is elekezdett gyengulni, es meg lennek lepve ha nem tartani jopar negyedevig ez a trend. Harmadszor, a Kozp, bankok jol latjak a novekvo monetaris feszultsegeket, es lehet rajuk szamitani mint elozo evekben is, hogy felvasarolnak 500-600t meennyiseget, foleg Russia, China vezetesevel. . 2Melyik banyaszok? a)Barrick, GOLD 2019Q1 EPS=0.11 volt, most Q4-ben EPS=0.17 realis varakozas. Ha maradna igy a piac, akkor 2020 vegere EPS=0.70-0.80 osszejohet, es a mai PE=28 mellett egy 20-22 USD arfolyamot projektal, ami a mai 18.5-hez kepest nem sok novekedes...de Barrick 5.5Mrd adossaga es 31Mrd kapitalizacioja mellett talan a legstabilabb a piacon, . b)Yamana, AUY 2019 eves EPS=0.10 korul lesz, es a mostani arak stabilizadasa eseten EPS=0.20, duplazodhat 2020ban. A mostani PE=28 szammal itt 5.6 arfolyam latszik realisnak. Yamana ugyanannyi Ezust es Rez egyenerteket is banyaszik mint aranyat, szoval 3 labon all, es ha nem jon eles recesszio, akkor mindharomnal novelni kepes a beveteleit. Ha megszaladna GLD ara mondjuk atlagos 1600 szintre? Akkor itt EPS=0.70 is osszejohet, es az mar igen szep 20USD arat is indukalhat. A riziko nem veszes, kb. 1.2Mrd adossaga van a 3.4 Mrd kapitalizacio mellett. . c)Kinross, KGC A 2019 eves EPS=0.30, es konnyeden osszejohet 2019Q4-re az EPS=0.11. ha az arak 1500 korul maradnak, akkor 2020 EPS=0.44 lehet. KGC PE=14 szama most joval alacsonyabb a tobbiekenel. Ehhez kepest a koltsegei kisse alacsonyabbak, es az adossaga 1.8Mrd, a 5.5Mrd kapitalizaciohoz kepest is elfogadhato. Egy 1600 USD ARany atlagarnal mar EPS=0.80 abszolut realis volna. KGC 4.7 USD arfolyamnal van, Itt latom a legnagyobb potencialt, ha az Arany ara tovabb tud emelkedni. I
Az éjjel az USA újra lecsapott Irakban Az iráni fegyveres erők talán legfontosabb tábornokának, illetve az iraki síita milíciák parancsnokának likvidálását követően a Reuters péntek éjjeli híre szerint
az Egyesült Államok újabb légicsapást hajtott végre Bagdad térségében. A
hírügynökség szerint a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást
élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet három járműből álló
minikonvoját pénteken magyar idő szerint este 11 után érte támadás. https://index.hu/kulfold/2020/01/04/irak_nepi_mozgositasi_erok_milicia_legicsapas/
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.