A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
Mivel normálisan kérdeztél normálisan válaszolok. Én egyetértek, hogy DCF alapon kijön a 7000 körüli fair érték. Csak a mostani DCF modelek még a korábbi mgmt előrejelzésből indulnak ki, meg figyelembe vesznek ilyen beruházásokat meg stratégiai irányokat, amikre most Barna Zs. egyértelműen elmondta, hogy hát X Y és Z okokból ezeket felül kell vizsgálniük - és X y és Z most nem pozitívak a szövegben. Tehát az üzleti tervben lévő számok lefelé fognak módosulni. És akkor az elemzőházak DCF modeljében lévő számok is lefelé fognak módosulni. Nem azért mert 1az1-ben átvennék a számokat, hiszen nyilván saját assumption szettel és modellel dolgoznak, de szinte kizártnak tartom, hogy ők akkor nem vizsgálnak majd felül a modelben paramétereket, ha kijön a mgmt azzal, hogy amire eddig azt mondtuk 10 az most csak 8, amire meg azt mondtuk, hogy 30, az csak 25. ezért írtam - mivel szerintem is ép ésszel olcsó a cég most, hogy 6000 körülre fogunk megérkezni.
Elfogadom, te így látod. Van aki 5k-ra tippeli a fair értéket, ahogy láttam, van aki még lejjebb. Csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen modellel számoltok, milyen P/E-t tartotok reálisnak és mi alapján, DCF-et hogyan becsülnétek? Valamelyik fórumtárs kérdezte, hogy mi minek alapján várjuk 7k fölé. Nos, 3 különböző elemzőház is részletes modellt közölt (én sem nyilvános elemzések alapján kereskedem persze, de azért elolvasom ezeket, és nem tudok belekötni ezekbe a Wabi elemzésekbe) 7k körüli célárakkal. Azoknak kéne részletesen indokolni, akik vitatják a célárakat. A fórum célja talán ez lenne, nagyon szívesen látnék ilyen megalapozott, más céláras elemzéseket. De egyelőre csak olyan beírások vannak, hogy nem érhet 7k-t, hiszen a piaci ár 4750...
'Miközben azt érzékeljük, hogy az idei évi üzleti tervünket a korábbi terveinknek megfelelő szinten vagyunk képesek menedzselni, a
belföldi gazdaságpolitika jelenleg formálódó irányainak lehetséges rövid, illetve középtávú hatásai, a régiónkban tervezett jelentős ipari
beruházások csúszása, illetve a kontinens gazdaságának több éve tartó stagnálása alapján felülvizsgáljuk a stratégiai tervünkben
megjelenített üzletfejlesztési lehetőségek időzítését, melynek eredményéről tájékoztatni fogjuk a befektetőket.” Barna Zsolt vagyis a jövőbeli ambíciózus terveket vissza fogják húzni ami miatt a célárak is vissza lesznek húzva. Szerintem 6000 lesz itt a realitás jövőre, a 7000-et el kell felejteni.
Mindegyik elemzés tartalmaz részletes DCF elemzést és/vagy peer group összevetést. Mindegyikre elmondható az is hogy nagyon óvatos konzervatív megközelítésűek csak már befejezett projektekkel számolnak és nagyon alacsony TV időszaki növekedéssel. Ezeket mind megtalálod az elemzésekben. Ha Te máshogy gondolkodsz egyszerűen a paraméterek változtatod pl. WACC értéket és akkor kijöhet más fair érték is. De nemcsak ebből áll persze. Van “tiborcz diszkont" is ami nehezen kalkulálható.
Mindegyik elemzés tartalmaz részletes DCF elemzést és/vagy peer group összevetést. Mindegyikre elmondható az is hogy nagyon óvatos konzervatív megközelítésűek csak már befejezett projektekkel számolnak és nagyon alacsony TV időszaki növekedéssel. Ezeket mind megtalálod az elemzésekben. Ha Te máshogy gondolkodsz egyszerűen a paraméterek változtatod pl. WACC értéket és akkor kijöhet más fair érték is. De nemcsak ebből áll persze. Van “tiborcz diszkont" is ami nehezen kalkulálható.
Olvasd el a mai Kövesy Károly által jegyzett elemzést. (Porrtfolio, ellenszélben a Waberers...) E szerint nagyon is reális a 6000 ft feletti árfolyam, de meglepőnek sem lehetne nevezni az e fölöttit.
Én kíváncsi lennék, hogy az elemzők mi alapján értékelték a várható 1 éven belüli célárat 7000 körülire és állították, hogy most nagyon olcsó a részvény.
Én is azt gondolom, hogy nagyon alulértékelt a részvény. Azt gondolom, hogy ha vége a nyári uborkaszezonnak és végre lesz forgalom akkor közelebb kerül majd a részvény ára a cég valódi értékéhez. A 6700 at tulzónak tartom "duvenbeck hatás" nélkül, de a 6000 es szint egyáltalán nem lenne elrugaszkodott a valóságtól.
A nehézségek ellenére stabil tudott maradni, hozza azt az eredményt, ami alapján a 7ezer Ft körüli célárak lettek. Nem tudom milyen megerősítést vár még a piac.
Waberers
2015. okt. 05. 18:00 BÉT határozat - értékpapír bevezetése
A Tőzsde vezérigazgatójának 413/2015. számú határozata a WABERER'S INTERNATIONAL Zártkörűen Működő Részvénytársaság törzsrészvényeinek 2015. október 6. napjával történő tőzsdei bevezetéséről
link