Kína csinált egy mesterséges Napot, 200 millió Celsius-fokkal állítanának elő "végtelen" mennyiségű energiát
.
A kínai tudósok 2020-ban kezdenék el tesztelni a HL-2M nevű fúziós reaktort, amiből a nemzetközi tudományos élet is sokat tanulhat.
.
A lassan már teljesen mögöttünk álló évtizedben több fontos lépés is történt a fúziós erőművek kifejlesztése terén. Miközben Franciaországban továbbra is zajlik az ITER építése, Kína nemrég csinált egy mesterséges Napot, amellyel "végtelen" mennyiségű energiát termelnének. És most egy újabb hírrel álltak elő: 2020-ban bekapcsolhatják majd azt a szerkezetet, ami szintén a Napot utánozva állítana elő energiát.
.
Az IFLScience beszámolója szerint a kínaiak Csengdu városában kezdenék meg a kísérleztet a HL-2M nevű készülékkel. A fúziós reaktort már egy ideje építik, a munkálatok állapotáról pedig néhány héttel ezelőtt egy konferencián számoltak be a tudósok.
.
A Napban zajló folyamatokat a tokamak nevű berendezés segíti majd leutánozni. Ez egy fánk alakú szerkezet, amelynek belsejében a Nap magjánál is forróbb plazma található, amit a mágneses mezők kontrollálnak. A plazma előállításához hidrogént és deutériumot használnak majd fel.
.
A kutatók azt remélik, hogy sikerül majd elérni a 200 millió Celsius-fokos hőmérsékletet, ami megkétszerezné a szintén kínai EAST rekordját. A kísérletek elvégzése viszont nemcsak a kínaiak, hanem a nemzetközi ITER-projekt számára is fontos lesz, az ország ugyanis ezzel a tudományos eredménnyel járul majd hozzá a közös munkához.
.
Ha sikerül a kísérlet, az azt jelenti, hogy a magfúzióval sikerül a hidrogénekből héliumot létrehozni, ami óriásig mennyiségű energiát szabadít majd fel. Ezt felhasználva lehetne elektromos áramot generálni, ám a mai atomreaktorokkal ellentétben lényegében sugárzó anyag létrejötte nélkül.
.
https://hvg.hu/tudomany/20191229_kina_fuzios_reaktor_hl_2m_mesterseges_nap#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2019_12_29

A többség elutasítja Paks II.-t
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=210254