Inkább naívnak mondanám az ellenzéket. Ők nem gondolkodtak abban, amit Orbán előre kitervelten, gátlástalanul végrehajtott 2010-től kezdve, kihasználva az alkotmányos gyengeségeket, hogy ti. kisajátítja az államot, a kulcsfontosságú intézményeket és vállalakozásokat, és semmibe veszi a demokrácia írott és íratlan szabályait. Még a tavaliy választáson is úgy álltak oda, mintha a jelnegi rendszerben békés, szbaálykövető módon leváltható lenne Orbán.
Ez a "vakcina" csak annyi, hogy az egy éves inflációba kezdenek bejönni a háborús infláció magasabb bázisai és az az orbáni infláció is, amennyivel az elbaltázott gazadaságpolitika miatt rosszabbul teljesítünk a térség országainál.
Nem csak sötétség kérdése, hanem csak ez jut el a közmédiából az alattvalókhoz. Kádár népe a díktatúrában is elhitte a pártpropagandát. A sötétéség ott jön be, hogy az alkalmatlan és sötét ellenzék hagyta, hogy kiszorítsák a közmédiából egy nem teljes értékű demokráciába. (higgye, hagyja)
Annyra rutinból hazudik, hogy már fel se merül benne, hogy néha talán az igazat kellene mondani. Itt van például:"Orbán: Ha a baloldal lenne kormányon, már mi is benne lennénk a háborúban". Sima hazugság, azt se tudja szerintem, hogy mit is akar ezzel mondani, de a lényeg számára, hogy sározza az ellenzéket, megtévessze az embereket, a saját hatalmi érdekeit szolgálja.
MOst hallgatom, milyen gátlástalanul hazudik ismét a nemzetmegosztó zsebnácink a Kossuthon. Aszongya, hog már beadta a vakcinátaz infláció ellen, és az dolgozik. Természetesen semmi konkrétumot nem mondott, és a kormány nem is tett semmit az infláció ellen, annál többet érte. Ez eg gátlástalanul hazudozó maffiózó.
Lehet rajta nevetni, de én nem vagyok olyan nagyon biztos benne. Jobban aggaszt, hogy simán el tudom képzelni, hogy azzal is ők jutnának politikai tőkéhez, ha beolvasnák...
Még szerencse, hogy Orbán Babis-t támogatta, mivel mindig a vesztes oldalra áll. Mondjuk a magyar választási rendszerben Babis az első körös 35%-ával 2/3-ot szerzett volna (tudom, ez nem parlamenti választás volt).
Az a baj a műveltséggel, hogy az is kétélű fegyver, mint oly sok minden más. Itt a fórumon is tetten érhető a jelenség, amikor valaki tájékozott ugyan egy témában, csak a képessége nincs meg hozzá, hogy logikus következtetéseket vonjon le belőle, vagy megfelelően kontextusba helyezze. Megjegyzem, nem tehet róla...
Most eltekintve attól, hogy egy ilyen kijelentéssel a világ bármely pontján kiírnád magad egy kulturált vitából, érdekel, hogy ezt a "hol ki van otthon" kérdést milyen időintervallumra értelmezitek? És egyúttal azt is indokolhatnád, hogy miért arra....
"Ötödször, teljes erkölcsi söpredéknek kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO «ernyője» alatt ülve menj neki mindenkinek. Kifelé az ernyő alól, és három nap alatt kisörpünk titeket, rohadékok” - írta Filatov."
Még egy ok , hogy nehogy kib.sszanak minket az euból és a natoból, mert az ukik rajtunk is revansot vennének.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!