"ugyanaz a levitézlett bukott gyurcsányista elit fog újra hatalomra kerülni, "amely 2002-10 ig tönkretette az országot" - már hogy lenne ugyanaz, ha 2/3 részben teljesen más?
dehát azt hiszem mindenkinek VILÁGOS: ha győz a közös lista, akkor együtt egy koalícióban fognak kormányozni, melynek legerősebb pártja a mai állás (és vszínű a későbbi szerint is) a dk lesz tehát NEM fog megvalósulni az, amit a 2018 as bukás után "Márkizaj mondott a naggyűlésen, hogy "itt ellenzékváltásra van szükség!!!" tehát: ugyanaz a levitézlett bukott gyurcsányista elit fog újra hatalomra kerülni, "amely 2002-10 ig tönkretette az országot (ez Lengyel Lászlótól idézet, amint azt többször is megírta publicisztikáiban a 2010 es bukás környékén)
Mókamiki, a fideszmaffia tavaly év végén 900 milliárd hitelt vetetett fel a magyar családokkal, majd azonnal elkezdték a pénzt közpénzmentesíteni, a fideszmaffia bűnszervezet alapítványaiba tolni, amik a fideszmaffiózók luxus életvitelét hivatottak szolgálni. És ez csak a jéghegy csúcsán egy kis jégszilánk.
Szerintem Gyurcsány puszta léte egy aranybánya a Fidesznek, minek csinálnának belőle mártírt? A másik,hogy volt itt valaha elszámoltatás? Kishalakat lecsuktak, kb ennyi. 10 éve nem hittem volna, hogy A Feri még visszatér. és tessék... itt boldogít minket a fidesz legnagyobb örömére, sőt...virgoncabb,mint valaha. Igaz, most Dobrev viszi a prímet papíron. Kiváncsiságból megnéztem pár Dobrev videót, mert nagyon dicsérik ,hogy milyen okos asszony a Klárika, meg hogy szétccincálja ,majd a Zorbánt, ezért nem is mer kiállni ellene. Mit mondjak. Teljesen komolytalan a kiállása, a hanghordozása. A mimikája olyan, mintha ovodásokhoz beszélne a jóságos kerti tündér. és semmi mondanivalója nincs, azon kivül,hogy Európai parlamentben milyen elképesztő jófejek a politikusok, nem báncsák egymást, hanem meg is hallgatják... nagy csalódás,hogy egy színészházaspár tud lenni a legerősebb ellenzéki párt. Ez mindent elmond a választók érettségéről.
Effektíve ugyanaz a helyzet, mintha külön indulnának, csak így valamivel több mandátumuk lesz arányosan. Tehát a közös listán mindenki a saját pártjára szavaz továbbra is, csak összeadódnak a szavazatok. A dk-s a dk-ra szavaz, a momentumos a momentumra, stb. A DK pont ugyanúgy jut be így a parlamentbe, mintha külön indulna. Ha visszaolvasol, én a 2 lista mellett voltam (lmp-pm-momentum-(jobbik?) és mszp-dk. Ez a hajó már elment.
2020. december - A külügyminisztérium államtitkára Menczer Tamás, egy Facebook-videóban azt mondta: „a minisztérium bajba jutott szabolcsi gazdáktól vásárolt terményeket, olyanoktól, akik a jelenlegi nehéz helyzetben az árut nem tudják eladni. Ezeket a vásárolt terményeket kapják meg a külügyminisztérium munkatársai”
Az Átlátszó közadatigénylést nyújtott be a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. A minisztérium a szerződés bemutatása helyett végül egy háromsoros választ küldött, amiből kiderül, hogy: “2020. évben a Külgazdasági és Külügyminisztérium 1.000 zsák 10 kg-os burgonyát és 1.000 tálca (7 kg/tálca) vegyes alma válogatást vásárolt Rácz Imrétől, összesen bruttó 2.499.995,- Ft értékben.”
Bajba jutott szabolcsi gazdák = Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke
"hazudtunk reggel, éjjel meg este”
Törölt felhasználó2021. 02. 02. 13:41
#28589
'KEZDŐDIK!… APA! KEZDŐDIK!Az “unortodox” gazdaságpolitika atyja rájött, hogy valami nem stimmel? Matolcsy a következőket mondta pár éve: “a globális válság és annak kezelése során sikerült olyan megoldásokat találni, amelyek alapján elmondható, hogy van magyar út, az “unortodox gazdaságpolitika”. Arról nem szólt, hogy ez a katasztrófába vezet. Ezt viszont tegnap mondta:“Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel. Ausztria utókérésnek szükségességét a politikai vezetők nem fogadják el, bár földrajzilag és történelmileg is kézenfekvő cél volna ez. Miután az állami beruházások révén célozzuk meg a gazdaság újraindítását, sőt a felzárkózást is, ezért ez felmérhetetlen rejtett veszteség.”Szóval, KEZDŐDIK!… APA! KEZDŐDIK! Csak azt nem értem, hogy a kuszaszemű jegybankelnök, az újszülöttek fenekének jó ismerője elfelejtette, hogy ennek a csődöt jelentő “unortodox gazdaságpolitikának” a kitalálója ő maga volt. Én igazán nem vagyok “Orbán feltétlen híve”, de a gazdaságban - ahhoz sem ért! - képtelen lett volna egyedül kitalálni mindezt! Pubi! Két hónapja még arról regéltél, hogy 7 %-os növekedés lesz, s ilyen sikeres gazdaságpolitikával egy ország sem rendelkezik Európában. Akkor most mi van? Pubi! Csak sajnos az a baj, hogy még így sem fogják számon kérni rajtad, hogy hogyan osztogattad a milliárdokat a rokonoknak, csókosoknak.Pubi! Ami ellen most ágálsz, azt Te magad hoztad létre. Akár tetszik, akár nem…"
senki se dőljön be annak, amikor signal gyurcsányt vagy a pártját kritizálja - hiszen közös listán indul az ellenzék, mely koalíció 2 legerősebb pártja közül az erősebbik épp a gyurcsánypárt, és noha az lesz a trükk hogy gyurcsány nem vállalna tisztséget hanem háttérben maradna (előretolva a feleségét aki viszont tisztséget vállalna, ez legalább 90% mert nincs elég káderük), szóval a naivitás csúcsa, ha bárki azt hinné hogy gyurcsánynak semmi befolyása nem lenne a kormányzásra - ellenkezőleg: mint legerősebb párt vezetője ő fog diktálni! ez már akkor is jól kirajzolódott amikor összeült alakulni a Karácsony vezette önkormányzat 19-ben, akkor a szünetben gyurcsányt körülvéve beszélgettek a polgármesterek és talpnyalóik, beszámolván és elszámolván vele arról hogy kinek milyen tisztségek jutnak majd, stb. nem sokkal később 2 szoci polgármester át is igazolt a gyurcsánypártba, hogy karigeri ne lehessen tovább többségben (a 3. kerületi hájpacni volt az egyik, és a rosszarcú 18. kerületi a másik)
Tudod ez úgy működik a vállalkozói szférában (mert látom nem érted, szóval leírom), hogy amiben tulaj vagy, onnan kiveheted a nyereség rád eső részét osztalékként. Na, ma is tanultál valamit.
" Mindez GyF szerint teljesen tisztességes, törvényes." . volt rá 10!!!! éve a Fidesznek hogy bebizonyítsa elszámoltassa, börtönbe csukja. Egy könycseppet se hullajtanék érte. Nem tették. Ők is azt mondják nem volt semmi törvénytelen. A dolog elévült a cég meg működik törvényesen. Ha most közpénzt nyerne az megint új dolog lenne és volna miért támadni. Innentől fogva viszont a cég működik normálisan abba meg mibe köt bele az ember? . Másnak sem azzal van baja ha a Hungest hotel a vendégeken pénzt keres és ne adj isten ezt a pénzt kiveszi a tulaj. A gond a közpénz beletömése ezekbe a cégekbe illetve persze az hogy már alapból közpénztelenítéssel szedte össze a pénzt rá Mészáros. Persze ha az elkövetkező 10 évben itt se lesz semmi elszámoltatás akkor 20 év múlve már tényleg képmutatás lesz azzal jönni hogy 2035-ben 5 milliárd osztalékot vett ki a cégéből Mészáros ha akkor egy fillér közpénzt se kap bele. Lett volna alkalom elszámoltatni ha nem tették akkor így utólag már ne sírjon miatta senki. . Mellesleg nem kergetek álmokat nem lesz itt semmilyen vagyon elkobzás vagy felelőségre vonás. én már annak örülnék ha a folyamatos évi rablás leállna és nem tömnénk állami pénzzel ezeket oldaltól függetlenül. amit összeraboltak meg éljenek meg belőle. Remélem gyógyszerre meg pszichológusokra költik meg testőrökre.
Szerintem nem lehet rábízni az országot, mert más bizonyította, hogy a végletekig képest kifacsarni a költségvetést egy győzelemért, ráadásul a dk hasonlóan undorítóan kommunikál, mint a fidesz. Ellenben nem értem, hogy ennek mi köze van ahhoz, hogy pénzt vett ki a cégéből.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!