Topiknyitó: tigus7313 2011. 01. 10. 09:48

magánnyugdíjpénztárban maradóknak  

Ezt a topikot azért gondoltam létrehozni, hogy aki gondolkodik a maradáson, könnyebben tudjon olvasgatni, mert az ilyen típusú topikok előbb-utóbb átváltanak közgazdasági vitafórummá, amiben már elsikkad a lényeg, és sok lesz a ha…



Először is furcsa nekem, hogy 12 év elteltével kezdenénk vitatkozni egy rendszerről, hiszen eddig senki nem emelte fel a szavát, hogy milyen káros és rossz. Azt látni lehet, hogy a FIDESZ sem ezért tette most. Az előzmények, a kapkodás, az átgondolatlanság egyértelműen erre mutat, az hogy most mindenféle fedősztorit, illetve UTÓLAGOS okot (pl. államadósság) kitalálnak kicsit parasztvakításnak tűnik.



Ráadásul a nyugdíj téma pont egy hosszútávú kérdés, ahol 15-20 év felkészülés szükséges, ha változtatni akarunk, vagyis a rendszert nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni egy bizonyos társadalmi csoport súlyos érdeksérelme nélkül.

1998-ban ez a folyamat indult el a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében, vagyis a nyugdíjjárulékok bizonyos részének magánszámlára helyezése fejében a jövőben (15 év múlva – ebből telt el 12 év) az államnak kevesebb nyugdíjat kell fizetnie, ezáltal csökkentve az akkori költségvetésekre nehezedő kötelezettségeket.



Az, hogy a rendszer szabályozása hogy alakult, a hozamok a szabályok miatt mekkorák, ennek megvitatása már NEM KÉPEZNÉ e topik tartalmát, mert szorosan nem kapcsolódik hozzá. A hibás kormányzati döntéseket lehet bírálni, de azok nem érintik a magánnyugdíjpénztári reform alapelvét.

Mint ahogy az sem, hogy a rendszer bevezetésével keletkező költségvetési lyukat 12 év alatt semelyik kormány nem foltozta be, nem tett lépéseket ennek érdekében, vagyis újból a kormányzati döntéseket kritizálnánk a mi lett volna ha kérdésekkel. (nem függhet ettől az alapelv megítélése, és soha nem is támadták ezért)

Az sem lehet indok, hogy mostanra derült ki milyen terheket jelent a rendszer, hiszen egyértelműen mérhető, kalkulálható volt a költségvetési bevétel kiesésé mértéke, ez nem zavarta a 98-tól kormányzó FIDESZ és az utána következő szoci kormányokat sem.



Így ennek feszegetésének sincs sok értelme, és mivel a 12 év alatt a rendszer nem kapott kézzelfogható, publikus kritikát semelyik politikai oldalról hihettük azt, hogy teljesen elfogadott és örök. Ezáltal és ennek hatására alakítottuk ki életberendezkedésünket, életvitelünket, hoztunk bizonyos döntéseket. (emiatt lett volna fontos, hogy ennek folytatására tényleges lehetőséget adott volna az állam)

12 évet haladtunk egy úton, amiről szűk két hónap alatt eldöntik, hogy mégsem jó, az ismert okok alapján, minősíthetetlen feltételeket és döntési helyzetet adva az állampolgároknak.



igen van elkeseredettség bennem ezt látva – talán hiányzik:

a szakmai, társadalmi egyeztetés,

a nem kapkodó és improvizáló törvénykezés,

a megfelelő felkészülési idő meghagyása,

a tanulmányok,

a tényleges és fair döntési lehetőség a szabad választásra,

a változtatás jövőbeni hatásainak pontos és teljeskörű (ennyi idő alatt ez is lehetetlen) felmérése,

a hosszabbtávú gondolkodás a költségvetés tervezésében,

a kiadás-bevételi oldal figyelembevételével, azon elv, hogy ha a kiadás csökkentés lehetőséget ad, csökkentsük a bevételeket,

a kormányzati stílus és kommunikáció stb.



egyszóval e topik nem közgazdasági vitafórum lenne,



aki ellene van (így hirtelen a semmiből) az mnypt. rendszernek ne olvassa, nyugodtan kerülje el, hiszen nem térítés a célja a topiknak.

aki esetleg ingadózik, elolvashatja, de ne ez alapján döntsön, hanem saját meggyőződése alapján, hiszen a döntése következményét csakis ő viseli majd.



Ha szükséges volt a topik létrejötte az jó, ha meg nem, eltűnik ez is a süllyesztőben:).
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
tokos. 2011. 01. 20. 00:06
Előzmény: #457  ujonc
#460
"A pazarló helyekre nem szívesen fizetek! "

Látod, én sem. Ezért goondolom, hogy a kukába az mnyp-kkel.
willywin1 2011. 01. 20. 00:05
Előzmény: #456  tokos.
#459
tokos,
egy dologgal nem számolsz.
Itt a cél a kockázat minimalizálása.
Jelenleg statisztikák szerint a magyar férfiak több mint 1/3-a nem éri meg a nyugdíjkorhatárt.
A maradéknak meg ca. 70%-a talán ha 5 évvel túléli azt.

Szóval kockázati szempontból muszáj a manyup-ban maradni, így hagyhatsz valamit a családodra.
Ha meg mondjuk 2 évig kapnék állami nyugdíjat ott mondjuk elvesztem a nyugdíjam 1/3-át, de nem bukjuk el a manyupban felhalmozott vagyont!

NE EGYÉN HANEM CSALÁD SZINTJÉN ÉS KOCKÁZATKEZELÉSI OLDALRÓL KÖZELITSETEK!

aki férfinak született, családja van és a minimálbér minimum 3x-osát keresi annak kockázatminimalizálás miatt maradni kell!

tokos. 2011. 01. 20. 00:04
Előzmény: #454  ujonc
#458
"Bár a Nikkeit felhozni elég durva példa! "

Persze. A Tőzsdén a legtöbb ember fel-ben gondolkodik.

Így voltak azok is, akik valami jófajta japán papírcsomagot vettek 35k-s Nikkeinél 20 évvel ezelőtt...
ujonc 2011. 01. 20. 00:00
Előzmény: #453  tokos.
#457
Igen, valóban van! De ez nem a társadalmi szolidalitásom hiányából fakad! A pazarló helyekre nem szívesen fizetek! Alapjában véve, mint munkavállaló nem igazán szólhatok bele, az adóm mértékébe. Ha az ember olyan munkahelyet talál, hogy minimálbérrel jelentik be, ugyan úgy nem fog ágálni ellene, mint a teljes összeggel bejelentőnél.
A "cigók segélyezéséről" az a véleményem, hogy amíg az állam nem tud munkát biztosítani helyénvalónak tartom. Azt viszont nem, ha ezek a csoportok úgy vélik nekik ez alanyi jogon jár és , ha nem kapják meg törvényszerűen, elmennek bűnözni! Sajnos még akkor is elmennek, sokan ha megkapják.
A 13. havi nyugdíjat se sajnálom, Ha az ország megengedheti magának, hogy adjon! Úgy mint egy gazdasági társaságnál, ha jó évet zárunk, ünnep legyen az időseknek is!
Amivel nem tudtam soha egyetérteni,az állami költségvetés évenkénti hiánya!
Ez ugyan az nagyban ,mint kicsiben!
Ha én úgy élnék, hogy hónapról hónapra kölcsön kell kérnem (és ráadásul egyre nagyobb összegeket),mert nem jövök ki a pénzemből a történet vége borítékolható.
tokos. 2011. 01. 19. 23:57
Előzmény: #454  ujonc
#456
"Minnél késöbb jön, annál nagyobbat fog szólni. És mivel én, mint öngondoskodó, a saját majdani nyugdíjamat latolgatom. Az én szempontomból, nagyon eladtak minket a mának!"

Ha ezt nem lépik meg, az ország beszart volna, mikor a Ratkó gyerekek nyugdíjba vonultak volna. Ez pár év. Bizonyára qrva jó dolog félretenni 30 évre előre, mikor a napi számlákat sem tudjuk kifizetni, és kölcsönt veszünk fel rá. Gondolom te is ezt szoktad otthon a saját pénzeddel.
tokos. 2011. 01. 19. 23:53
Előzmény: #396  jumbo2
#455
"tigus, megérted, hogy a mostani MNYP rendszer azt jelentette, hogy én fizetem a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját és mellette előtakarékoskodom a saját nyugdíjamra.
Ez a mi generációnknak a legnagyobb szopatás. "

Nem ezt nem látják, azt sem látják valamiért, hogy összességében ez egy minuszos küzdelem volt, mert adókban lényegesen többet kellett kifizetni, mint amivel a számlák gyarapodtak, vagyis, mint írtam, ez állami szempontból egy pénztemető volt. És a legérdekesebb, hogy azok, akik amúgy mindenkitől elvennének mindent, pont erre szarra nem sajnálják a pénzt.

Kitartás drop, veled vagyok!!! Néha be-be kukkantok, hogy bírod-e még.
ujonc 2011. 01. 19. 23:46
Előzmény: #452  tokos.
#454
Sok mindenben igazad van!
Bár a Nikkeit felhozni elég durva példa!
Olyan mint amikor a visszalépés kapcsán 2008 hozamaival példálóznak. Ez ellen találták ki a befektetések megosztását különböző régiókra, országokra, iparágakra, stb.
A régi rendszer visszaállításával (és mint megbeszéltük nem is visszaállítás, mert a "késöbb érkezőknek" rosszab lesz)csak elodázzák az összeomlását a rendszernek. Minnél késöbb jön, annál nagyobbat fog szólni. És mivel én, mint öngondoskodó, a saját majdani nyugdíjamat latolgatom. Az én szempontomból, nagyon eladtak minket a mának!
tokos. 2011. 01. 19. 23:38
Előzmény: #450  ujonc
#453
Na jó, lehet, hogy a te csőrödet éppen nem ez bassza, hanem más, de garantáltan van olyan, amire sajnálsz adót fizetni.

Direkt írtam olyat, ami jellemzően elő szokott jönni, persze nem állítom, hogy tőled.

De ezer, és egy dolog van, a cigók segélyezésétől kezdve a 13. havi nyugdíjon keresztül a közalkalmazottak létszámáig.
tokos. 2011. 01. 19. 23:35
Előzmény: #447  ujonc
#452
Ez nem kamu duma.

Az eredeti rendszer úgy állt volna fel, hogy az magánnyugdíjpénztári számlákra befolyó pénzek miatti kiesést állampapírokkibocsátásával pótolta volna az állam.

Aztán jött a tőzsdézési lehetőség. Ez lehet, hogy ismét az egyén szempontjából jó (bár a hosszú távú bomba befektetés azért nem minden esetben igazolható, ha esetleg megnézed a nikkei 50 éves chartját, rájössz, hogy miért), de az állam szempontjából pokoli melléfogás volt, ugyanis az államkasszából hiányzó pénzeknek csak egy része után jelent meg állampapírkereslet az mnyp-k oldaláról ami simán maga után vonta a hozamok emeklkedését, és így a nyugdíjpénztárak fenntartásának költségeit még tovább emelte.

Én megértem, hogy most ezzel sokan szarul járnak, de ez a rendszer állami szempontból egy pénztemető volt, ezt aki nem teljesen hóttsötét, annak be kell látnia.

Tényleg csak az érdekesség kedvéért, majd számold ki, hogy mennyivel többe került az államnak a rendszer fenntartása a magas állampapírhozamokon keresztül, mint amit jóváírtak átlagban a számlákon.

A másik oldalról meg lehetőséget ad egy adócsökkentésre, ami a veszteségeket ellensúlyozza, ha összességében nézzük, jobban, mint ami veszeség éri a pógárok összességét.
ujonc 2011. 01. 19. 23:34
Előzmény: #450  ujonc
#451
kimaradnának belőle.
ujonc 2011. 01. 19. 23:33
Előzmény: #449  tokos.
#450
Igazad van!
Nem mindenkinek volt lehetősége.
"Nem teljesen. Mondjuk hasonló dolog, mikor arról beszélnek, hogy miért kellene az egyiknek adóznia, hogy a másiknak olcsóbb legyen a gáz, vagy a harmadik ingyen használja a vasútat. Csak persze mindenkinek az bassza a csőrét, amiből ő kimarad, de az árát meg vele fizettetik meg."
Ebben viszont nincs!
Nem mindenkinek bassza a csőrét! Van amiért többet adóznék és nem kérek ellenszolgáltatást. A 65év felettiek ingyenes BKV utazására pl. fizetek szívesen. Hozzá teszem gyorsan, a mai formában nem tetszik. Nyugdíj mértékéhez kötném a támogatást, az EU-s nyugdíjasok meg szépen kimaradnánka belőke.
tokos. 2011. 01. 19. 23:22
Előzmény: #446  ujonc
#449
"A lehetősége mindenkinek adott volt, hogy MNYP tag legyen! "

Ez nem igaz, korlátozott volt a lehetőség, időben, és egyénekre lebontva is.

"És ha belépett volna, akkor is 40% marad az adója, ha olyan a keresete. Erre mondják, hogy arányos közteherviselés! "

Nem teljesen. Mondjuk hasonló dolog, mikor arról beszélnek, hogy miért kellene az egyiknek adóznia, hogy a másiknak olcsóbb legyen a gáz, vagy a harmadik ingyen használja a vasútat. Csak persze mindenkinek az bassza a csőrét, amiből ő kimarad, de az árát meg vele fizettetik meg.

"Az adót meg most csökkentették.
Most majd mindenki fizet 16%-ot. "

Hát igen, részben az adott erre lehetőséget, hogy sokkal kevesebbe fog kerülni a rendszer fenntartása.

"Csak nehogy a MNYP-ban maradók legyenek a hibásak, hogy nem 15% lett a jövedelemadó! "

Nem mondtam, hogy az mnyp tagok hibásak. Az a hibás, aki ilyen döntést hozott, nem az, aki él alehetőséggel. Nem az ő dolga, felelőssége az államkassza rendben tartása.
ujonc 2011. 01. 19. 23:18
Előzmény: #447  ujonc
#448
meghatározhatja a portfólióját.
Kockázatvállaló- konzervatív.
ujonc 2011. 01. 19. 23:17
Előzmény: #444  tokos.
#447
"annak, hogy te a magánnyugdíjpénztári számládon tőzsdézgethessél"
Ez meg egy akkora kamu duma!
A MNYP-ak két éve fektethetik a tagok pénzét részvényekbe. Ezt törvény határozza meg. Ezeket a törvényeket a Tisztelt Ház hozza! Tehát tudná (tudja szabályozni).
Ezért nem is lehet felhánytorgatni nekik az alacsony hozamokat!
A működési költségeiket is törvényben határozták meg! Magasak? Törvényileg szorítsák le!
Ezen felül, ha nem szimpatizál a tag a "tőzsdézgető MNYP"-akkal, meghatározhatja a portfólióját.
Akik pedig itt írogatnak, nagyjából tudják, a részvény a legnagyobb hozammal rendelkező befektetés hosszútávon!
ujonc 2011. 01. 19. 23:11
Előzmény: #444  tokos.
#446
Most már ezt is értem!
A lehetősége mindenkinek adott volt, hogy MNYP tag legyen! És ha belépett volna, akkor is 40% marad az adója, ha olyan a keresete. Erre mondják, hogy arányos közteherviselés!
Az adót meg most csökkentették.
Most majd mindenki fizet 16%-ot. Csak nehogy a MNYP-ban maradók legyenek a hibásak, hogy nem 15% lett a jövedelemadó!
ujonc 2011. 01. 19. 23:05
Előzmény: #443  tokos.
#445
Értem már, hogy mire gondoltál!
Lesz itt még sírás-rívás!
tokos. 2011. 01. 19. 23:04
Előzmény: #442  ujonc
#444
Én most szja-ról beszéltem, annak, hogy te a magánnyugdíjpénztári számládon tőzsdézgethessél, valakinek ki kellett fizetnie az állami kiadásokat 40%-os adóval. Olyannak is, akink nem volt magánnyugdíjpénztári számlája.
tokos. 2011. 01. 19. 23:02
Előzmény: #440  ujonc
#443
Én is erre a meggondolásra jutottam. Illetve majdnem, a lényeg, hogy ha az mnyp tagok elveszítik, akkor az államiaknak is el kell veszíteni, vagyis nem lesz előnyben az sem, aki visszalép.
ujonc 2011. 01. 19. 23:01
Előzmény: #439  tokos.
#442
Meg ezt az "orba-szájba" szopatást sem értem! Mind a két munkavállalótól ugya annyit vonnak, csak más a célszámla. Inkább nevezném szopatásnak, a MNYP-ban maradók 2011évi nyugdíjjárulék befizetését!
tokos. 2011. 01. 19. 23:00
Előzmény: #438  mondoka
#441
Nézd, én küldtem már el ilyen módon embert, de egyik helyett sem vettünk fel senkit.

A cég alapvetően nem járt rosszul, mert a végkielégítésből fedezte, és belső átcsoportosítással elvégzik a munkát, ez az egész lényege.

A nyugdíjkasszából viszont hiányzik a munkáltatói, illetve az egyéni befizetése, vagyis annyira azért nem jó bót a kasszának, ha 2 évig terhet nem is jelent.

Egybe biztos lehetsz, a tőke nem jótékonysági intézmény, és aligha fog kiadást generálni azért, hogy felvehessen egy újabb munkaerőt, ez nem erről szól... Lehet, hogy vannak még ilyen helyek az országban, de a nyugdíjkasszát aligha fogják eltartani a fehér hollók.

Topik gazda

tigus7313
3 5 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek