Topiknyitó: tigus7313 2011. 01. 10. 09:48

magánnyugdíjpénztárban maradóknak  

Ezt a topikot azért gondoltam létrehozni, hogy aki gondolkodik a maradáson, könnyebben tudjon olvasgatni, mert az ilyen típusú topikok előbb-utóbb átváltanak közgazdasági vitafórummá, amiben már elsikkad a lényeg, és sok lesz a ha…



Először is furcsa nekem, hogy 12 év elteltével kezdenénk vitatkozni egy rendszerről, hiszen eddig senki nem emelte fel a szavát, hogy milyen káros és rossz. Azt látni lehet, hogy a FIDESZ sem ezért tette most. Az előzmények, a kapkodás, az átgondolatlanság egyértelműen erre mutat, az hogy most mindenféle fedősztorit, illetve UTÓLAGOS okot (pl. államadósság) kitalálnak kicsit parasztvakításnak tűnik.



Ráadásul a nyugdíj téma pont egy hosszútávú kérdés, ahol 15-20 év felkészülés szükséges, ha változtatni akarunk, vagyis a rendszert nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni egy bizonyos társadalmi csoport súlyos érdeksérelme nélkül.

1998-ban ez a folyamat indult el a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében, vagyis a nyugdíjjárulékok bizonyos részének magánszámlára helyezése fejében a jövőben (15 év múlva – ebből telt el 12 év) az államnak kevesebb nyugdíjat kell fizetnie, ezáltal csökkentve az akkori költségvetésekre nehezedő kötelezettségeket.



Az, hogy a rendszer szabályozása hogy alakult, a hozamok a szabályok miatt mekkorák, ennek megvitatása már NEM KÉPEZNÉ e topik tartalmát, mert szorosan nem kapcsolódik hozzá. A hibás kormányzati döntéseket lehet bírálni, de azok nem érintik a magánnyugdíjpénztári reform alapelvét.

Mint ahogy az sem, hogy a rendszer bevezetésével keletkező költségvetési lyukat 12 év alatt semelyik kormány nem foltozta be, nem tett lépéseket ennek érdekében, vagyis újból a kormányzati döntéseket kritizálnánk a mi lett volna ha kérdésekkel. (nem függhet ettől az alapelv megítélése, és soha nem is támadták ezért)

Az sem lehet indok, hogy mostanra derült ki milyen terheket jelent a rendszer, hiszen egyértelműen mérhető, kalkulálható volt a költségvetési bevétel kiesésé mértéke, ez nem zavarta a 98-tól kormányzó FIDESZ és az utána következő szoci kormányokat sem.



Így ennek feszegetésének sincs sok értelme, és mivel a 12 év alatt a rendszer nem kapott kézzelfogható, publikus kritikát semelyik politikai oldalról hihettük azt, hogy teljesen elfogadott és örök. Ezáltal és ennek hatására alakítottuk ki életberendezkedésünket, életvitelünket, hoztunk bizonyos döntéseket. (emiatt lett volna fontos, hogy ennek folytatására tényleges lehetőséget adott volna az állam)

12 évet haladtunk egy úton, amiről szűk két hónap alatt eldöntik, hogy mégsem jó, az ismert okok alapján, minősíthetetlen feltételeket és döntési helyzetet adva az állampolgároknak.



igen van elkeseredettség bennem ezt látva – talán hiányzik:

a szakmai, társadalmi egyeztetés,

a nem kapkodó és improvizáló törvénykezés,

a megfelelő felkészülési idő meghagyása,

a tanulmányok,

a tényleges és fair döntési lehetőség a szabad választásra,

a változtatás jövőbeni hatásainak pontos és teljeskörű (ennyi idő alatt ez is lehetetlen) felmérése,

a hosszabbtávú gondolkodás a költségvetés tervezésében,

a kiadás-bevételi oldal figyelembevételével, azon elv, hogy ha a kiadás csökkentés lehetőséget ad, csökkentsük a bevételeket,

a kormányzati stílus és kommunikáció stb.



egyszóval e topik nem közgazdasági vitafórum lenne,



aki ellene van (így hirtelen a semmiből) az mnypt. rendszernek ne olvassa, nyugodtan kerülje el, hiszen nem térítés a célja a topiknak.

aki esetleg ingadózik, elolvashatja, de ne ez alapján döntsön, hanem saját meggyőződése alapján, hiszen a döntése következményét csakis ő viseli majd.



Ha szükséges volt a topik létrejötte az jó, ha meg nem, eltűnik ez is a süllyesztőben:).
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2011. 08. 31. 07:24
Előzmény: #1083  szivacs
#1084
És a 2013 után nyugdíjba menőknek kell 25 %-al többet fizetni. Igaz az majd akkor lesz gond. Azt majd oldja meg valaki.
Szerintem nagy hiba volt a nyugdíjrendszerből ennyi pénzt kivonni. Ha nem tudták a MNYP-t kigazdálkodni, akkor hagyni kellett volna az átirányítást és meghagyni a nyugdíjvagyont.
szivacs
szivacs 2011. 08. 31. 00:42
Előzmény: #1082  rockmaster
#1083
Nem érted? Akkor egy egyszerű számítást ajánlok:
- ha a GDP 80%-a az államadósság,
- amit átlagosan 6%-on tudsz finanszírozni,
- akkor a GDP 4,8%-a megy el az államadósság finanszírozására,
- azaz 4,8%-os elsődleges többletet kell elérned a költségvetésben ahhoz, hogy stagnálj,
- vagyis minden évben közel 5%-kal kell növelned a gazdaság teljesítményét 0 többletforrásból!
Nem sok ország tudta ezt megszakítás nélkül minden évben produkálni - ha volt egyáltalán ilyen.
Vagyis ez biztos út a lejtőn az államcsődbe...
rockmaster 2011. 08. 31. 00:28
Előzmény: #1081  szivacs
#1082
Nem értem miért lett ekkora divat ezen az államadósságon lovagolni?
Nem jobb az ha az emberekhez van "kihelyezve" ez az adósság 20-30-40 évre? Most ez a vagyon ellenőrizetlen csatornákon, ki tudja hova áramlik?
Erről a japánok jutottak az eszembe, ahol szintén óriási az államadósság, de mivel nagy a megtakarítás mértéke, így nem okoz ez nekik problémát.
Nem az államadóssággal magával van a probléma, hanem a gazdaság rossz struktúrájával. Adósságot csökkenteni felesleges a gazdasági struktúra megfelelő átalakítása nélkül, mert akkor a rendszer ezt az adósságot újratermeli. Vannak tétova lépések a Fidesz részéről az általam helyesnek vélt irányba, de a gondom az, amit elvesznek az egyik oldalon, azt visszaadják a másikon (adórendszer). Még mindig azt mondom h ha így marad a kormányzati gazdaságpolitika, akkor itt folyamatos akciótervek (megszorítások) lesznek egészen a választásokig, persze eladva népmegmentő, EU válságos köntösbe bújtatva:(
szivacs
szivacs 2011. 08. 31. 00:04
Előzmény: #1080  rockmaster
#1081
viszont a miatta keletkezett államadósság-többlet nem veszett a ködbe :-(
rockmaster 2011. 08. 30. 23:46
Előzmény: #1070  szivacs
#1080
"Legkevesebb 700 milliárd forinttal lenne nagyobb ma a hazai nyugdíjvagyon értéke, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezetik be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert Magyarországon..."

Nos, ha 13 évvel ezelőtt nem vezetik be a mnyp rendszert, akkor most még ennyi se lenne ez a nyugdíjvagyon, tekintettel az időközi állami herdálásra. Nagyon is jó volt, hogy bevezették, kimutathatóvá tették a nyugdíjvagyon egy részét. Sajnos ez a vagyon most a ködbe veszett..
szivacs
szivacs 2011. 08. 30. 23:35
Előzmény: #1076  Törölt felhasználó
#1079
Amennyiben az mnyp rendszert nem vezetik be, nem kellett volna finanszírozni annak bevezetési és működtetési költségeit. Akira javaslata szerint ez is a hazai gazdaságot élénkíthette volna, ami nemcsak pénzügyi többlethozamot eredményezhetett volna hanem a gazdaság többletnövekedését is.
Az mnyp-be került források jórésze olyan többlet-államadósságot finanszírozott, amit éppen az állami nyugdíjkassza bevételkiesését finanszírozandó kellett kibocsátani. Egy része pedig kikerült a hazai gazdaságból és külföldi befektetéseket finanszírozott.
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 17:05
Törölt hozzászólás
#1078
ts3 2011. 08. 30. 17:01
Előzmény: törölt hozzászólás
#1077
Ezek szerint az önkéntes MNYP számlámról is kb 1 millió hiányzik?
Követelem, hogy azonnal államosítsák(két l-el) azokat is. :)
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 16:58
Előzmény: #1070  szivacs
#1076
szivacs, a manyupos 700mrd-os allitasrol ime egy kimerito elemzes neked, az egesz egy nagy humbuk, mert semmilyen koltsegekkel/kifizetesekkel nem szamol, hanem minden bevetelt ugy tekint mintha az barmilyen koltseg nelkul befektetheto lenne.

www.tenytar.hu - legelso elemzes
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 16:57
Előzmény: #1070  szivacs
#1075
"Közérthetőbben ez azt jelenti: 700 milliárd forinttal érnének többet ma a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, ha a tagdíjakra befizetett teljes összeget kockázatos befektetések helyett állampapírokba fektették volna a nyugdíjpénztárak."

Most akkor az a jó, ha állampapírokba fektetve növeljük az államadósságot, vagy az államadósság maga a rossz? Jó lenne végre eldönteni.

Kb 15 éve azt hangsúlyozom, hogy a nyugdíjmegtakarításokkal nem volna szabad az állam költekezését finanszírozni, az államnak kölcsönadni. A kötelező nyugdíjmegtakarításoknak valós hazai gazdasági teljesítményt kellene finanszírozniuk a bankrendszeren keresztül.

Az önkéntes nyugdíjmegtakarítások esetén max adókedvezményt kellene élvezniük a hazai termelő-gazdaságba áramló befektetéseknek pl. a külföldi tőzsdére áramlóval szemben, de a kötelező nyugdíjmegtakarításokat itthon, a gazdaságban (és nem az állam zsebébe) kellene tartani.
zsolo71 2011. 08. 30. 16:57
Előzmény: törölt hozzászólás
#1074
Ja, és ki(k)nek a kezében?
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 16:55
Előzmény: #1070  szivacs
#1073
unalmas ez már nagyon.

szerintem orbánnak nem longolni, hanem shortolni kellett volna a MOL pakettet. nem kellene most kiigazítani.
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 16:52
Törölt hozzászólás
#1072
Törölt felhasználó 2011. 08. 30. 16:48
Előzmény: #1070  szivacs
#1071
Ha hiszed, ha nem utólag én is elég pontosan meg tudom mondani mit kellett volna csinálni.

Mennyi is most a "hazai nyugdíjvagyon " ?
szivacs
szivacs 2011. 08. 30. 16:41
#1070
"Legkevesebb 700 milliárd forinttal lenne nagyobb ma a hazai nyugdíjvagyon értéke, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezetik be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert Magyarországon – így összegezhető a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányzati jelentés. A miniszterelnök környezetében most nem véletlenül vizsgálják azt is, hogy „mennyi lehetett volna az annyi”, hiszen a több száz milliárdos különbözet olyan óriási összeget jelent, amelyből például fejenként több mint egymillió forintot lehetne kifizetni azoknak, akik egyetlen forint reálhozamot sem kaptak megtakarításaik után.

A magán-nyugdíjpénztári portfólió értéke 2011. március végén, az előzetes auditált adatok alapján 3160 milliárd forint volt. Abban az esetben, ha a tagdíjbevétel havi összegét állampapírba fektették volna, az átlagos állampapír-piaci hozamokkal (MAX Composite) számolva a magán-nyugdíjpénztári portfólió jelenleg 3860 milliárd forintot érne. Ennek következtében a különbség nemzetgazdasági szinten 700 milliárd forintot tesz ki – olvasható a Magyar Nemzet által megszerzett elemzésben.

Közérthetőbben ez azt jelenti: 700 milliárd forinttal érnének többet ma a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, ha a tagdíjakra befizetett teljes összeget kockázatos befektetések helyett állampapírokba fektették volna a nyugdíjpénztárak. A kasszák gazdálkodásának „hatékonyságára” (alacsony hozamok, magas működési költségek) a Magyar Nemzet cikkeiben már évek óta folyamatosan próbálta felhívni a figyelmet.
Forrás: Hír TV"
Törölt felhasználó 2011. 08. 16. 15:19
#1069
Az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer továbbra is az egyik legszilárdabb pillére a magyar nyugdíjrendszernek, melynek elsődleges feladata az öngondoskodás elősegítése és a nyugdíjas évek megkönnyítése.

Erre mutatnak a jogszabály változások is, melyek a munkáltatói támogatások után fizetendő SZJA‑t 25%-ról 16%-ra csökkentik, illetve a saját tagi befizetések után visszaigényelhető adóvisszatérítést nem szüntetik meg, csak a korábbi 30%-ról 20%-ra csökkentik. Ez a változás a 2011. évben befizetett és 2012 év elején igénybe vehető adóvisszatérítést érinti először. A 2010. évben befizetett egyéni tagdíj 30%-a továbbra is önkéntes pénztári számlára visszakérhető.
kispangit 2011. 07. 13. 11:09
Előzmény: #1067  kispangit
#1068
Kit hosszabbítottak meg? Valami Paczolayt? Akkor ez már le van zsírozva. B. István majd közli, mit kell szavazni, és ennyi.
kispangit 2011. 07. 13. 11:06
Előzmény: #1064  Törölt felhasználó
#1067
Csak trágyálgassanak, legfeljebb holnaptól B. István az AB elnöke, vagy átalakul az egész 1 tollvonással Alkotmányjogi Tanáccsá, oszt jónapot.
tigus7313 2011. 07. 13. 08:23
Előzmény: #1065  tigus7313
#1066
"Az Alkotmánybíróság a július 11-12-i teljes ülésén megtárgyalta a napirendjén szereplő előterjesztéseket, többek között a magánnyugdíjpénztárak ügyében készült határozattervezetet is. Ez utóbbi ügyben az Alkotmánybíróság határozatot még nem hozott, a tárgyalást a következő ülésén folytatja. "

tudtommal a következő ülés ősszel lesz. (kibővített létszámmal)
sajnálatos, hogy elhúzzák......
megért volna az ügy egy rendkívüli ülést. (de ezek szerint nem akkora a jelentősége)
tigus7313 2011. 07. 08. 12:55
Előzmény: #1064  Törölt felhasználó
#1065


csak a TB-ről szóló tv. cikkelyt nevesítették. ez szól az mnypt-ben maradók szolgálati idejének elvételéről és nyugdíjból való kizárásáról.

a magánnyugdíjpénztárakról szóló tv-nél az egyes rendelkezések összefoglalást alkalmazták. (így nem derül ki pontosan mit vizsgálnak).

de legalább van határozattervezet (nem végzés), vagyis van valamilyen álláspontjuk.
Törölt felhasználó 2011. 07. 08. 10:02
#1064
link

A magánnyugdíjpénztár-ügyben voltak már tárgyalásaink, volt előkészítő anyag, amit megvitattunk, volt meghallgatás is, ami viszonylag ritkán fordul elő. Nem árulok el titkot, van tervezet, elkezdjük tárgyalni a jövő héten.
bet4more 2011. 06. 16. 16:56
#1063
S Z E' G Y E N az egesz ügy, u'gy ahogy van :(
gazmber 2011. 06. 16. 16:18
Előzmény: #1061  Törölt felhasználó
#1062
link
sztem csak a Bába álmodozik(?), hogy hamarosan tárgyalhat az AB(?)...semmi konkrét ...én nem is hiszem, hogy történne bármi addig amíg a pénzt el nem kártyázzák....az beszédes, hogy az mnyp tagok 50%-a a kifizetési nyilatkozatot sem hajlandó aláírni, visszaküldeni (én sem) ezzel a ráutaló cselekménnyel sem hozzájárulását adni a fülkések államosításához....
Törölt felhasználó 2011. 06. 16. 11:16
#1061
Már nagyon vártam egy ilyen cikket. Jó lenne, ha minél gyorsabban döntenének!
szivacs
szivacs 2011. 06. 16. 10:47
Előzmény: #1058  szivacs
#1060
No kaptam egy mínuszt.
Ezek szerint egyvalaki hisz még a "jó párt" eljövetelében...

A messiásvárásnak nagy hagyományai vannak.
tokos. 2011. 06. 16. 09:01
Előzmény: #1053  Törölt felhasználó
#1059
Akirám,

Szerintem nem vagyok javíthatatlan, és nem is beszélek mellé, mindössze arról van szó, hogy te az álmaidat írtad le, én meg a valóságot.

szivacs
szivacs 2011. 06. 16. 00:26
Előzmény: #1056  prmiklos
#1058
Tekintetbe véve, hogy a "demokrácia" pontos követelményrendszere definíciójának feladatát még senki nem vállalta fel, nehéz annak a dolga, aki meg akarja ítélni, hogy egy országban van-e avagy nincs.
Mindenesetre az AB hatáskörének szűkítését nehéz csorbításnak tekinteni akkor, amikor jóval "demokratikusabbnak" tartott országokban az AB hatáskörébe éppenséggel semmit sem helyeztek, mégsem okoz ez senkinek problémát. :-)

Az önálló képviselői indítványos játék semmiképp sem elegáns, bár hatékony. Igazolja, hogy valódi társadalmi egyeztetés, önálló érdekekkel, véleménnyel rendelkező társadalmi csoportokkal történő tényleges párbeszédre nincs igény.
Ismét csak láthatóvá válik, hogy a pártokrácia nem képes és érdekében sem áll valós demokratikus működés megvalósítása. A társadalmi erők egyesítése helyett azok szétforgácsolására, megosztásra képes csupán, ami nem szándék kérdése, hanem a pártokrácia lényeges és kiküszöbölhetetlen tulajdonsága, velejárója.
Ennélfogva a "jó párt" eljövetelében bízók szükségszerűen örök csalódásra vannak ítélve. :-(

gazmber 2011. 06. 15. 23:59
Előzmény: #1055  szivacs
#1057
erről talán kérdezd meg elmeorvosukat, gyógyszerészüket...-:)
prmiklos 2011. 06. 15. 23:57
Előzmény: #1052  szivacs
#1056
"Csorbult?
Mennyiben?"

Én csorbulásnak tartom, hogy szűkítették az AB hatáskörét, hogy a szabályokat kijátszva önálló képviselői indítványként terjesztenek be komplex törvényeket, így kikerülve a szükséges egyeztetéseket. Azt is, ahogy az MNYP kérdést kezelték valamint a gazdasági törvények tervezett 2/3-osítását is. Ide tartozhat a lejáró rádiós frekvenciák pályázati feltételei, a visszamenőleges törvénykezés is.
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 23:53
Előzmény: #1054  gazmber
#1055
Szerinted a "demokrata" köntösbe bújt személy (esetleg nagyon szűk csoport?) aki diktál, 100%-ban maga/uk találja/ák ki, amit csinálnak vagy vannak valakik, akik súgnak nekik?
gazmber 2011. 06. 15. 23:48
Előzmény: #1050  prmiklos
#1054
demokrácia-e az(?), ahol van egy 2/3-os fülkés "demokrata" köntösbe bújt személy (esetleg nagyon szűk csoport?) aki diktál ! A mameluk képviselők szavaznak és a bábú sádnorpali aláír...bárki aki ellenszegül, esetleg kritizál a háztájiból súlyos és azonnali retorzióban részesül...előbb-utóbb itt sem jelenik majd meg komoly ellenvélemény, mert vagy f@sni fogunk, (öncenzúra! -ki érzi úgy, hogy már óvatosabban fogalmaz?) vagy le leszünk tiltva, stb.(?) szvsz
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 23:35
Előzmény: #1044  tokos.
#1053
tokos,

Javíthatatlan vagy, még mindig nem érted és mellé is beszélsz...

Soha nem mondtam, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításoknak az az előnye, vagy csak és kizárólag úgy kellett volna megoldani, hogy az államnak a kieső bevételeit hitelből kellett volna fedeznie.
Soha nem mondtam, hogy a nyugdíjpénztárakban gyűjtögetett megtakarításokra az állam fizessen jó magas reálhozamot.
Sőt, éppen ellenkezőleg, mindig is azt mondtam, hogy a nyugdíjmegtakarítást:
1. mielőbb el kell kezdeni,
2. az állam soha semmire ne vegyen föl hitelt,
3. ne is adjon soha senki az államnak hitelt
mert nem ezek az állam alapfeladatai...

Amit pedig hosszú távra örökölt az állam, azt fokozatosan ki kellett volna futtatni, többek közt egy kötelező, de a korábbinál cizelláltabb tőkefedezeti nyugdíjrendszer bevezetésével.

...és azt is mondtam, hogy a mnyp-i nyugdíjrendszer elvei jók, a megvalósítása azonban hagy némi kívánnivalót....

A megszüntetése (az átalakítás helyett) pedig bűn.
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 23:33
Előzmény: #1051  prmiklos
#1052
Csorbult?
Mennyiben?
prmiklos 2011. 06. 15. 23:22
Előzmény: #1049  szivacs
#1051
Szerintem csorbult a demokrácia hazánkban az elmúlt időszakban, de még nem vagyunk diktatúra ugye, így nehéz lenne igen/nem választ adni a kérdésre.
prmiklos 2011. 06. 15. 23:20
Előzmény: #1049  szivacs
#1050
Szerintem NINCS teljes körű demokrácia hazánkban.
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 23:14
Előzmény: #1047  prmiklos
#1049
Akkor most demokrácia van vagy nincs demokrácia tulajdonképpen?
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 23:08
Előzmény: #1043  Törölt felhasználó
#1048
Csak megláttad ebben is a kedvenc vesszőparipádat! :-)
De egyébként igazad van benne.

Ez a Zsidai vagy nagyon felületes, vagy lejt nála a pálya, amit maga is észrevett és a végére belekompenzált egy kicsit.

Nem véletlen, hogy az ezzel kapcsolatos #1030 kérdésemre gazmber nem válaszolt.
prmiklos 2011. 06. 15. 22:45
Előzmény: #1040  szivacs
#1047
Én? Demokráciának? Ezt? Ezt biztosan nem!
gazmber 2011. 06. 15. 22:40
Előzmény: #1045  tokos.
#1046
"Összesen 2 946 milliárd forintos magánnyugdíj-pénztári vagyon került át az államhoz" még ebből az államnak vissza kell utalnia ~200mrd-ot(?) az mnypknek a kifizetendő hozamokra...tehát csak a várt(?) ~2.7emrd marad a kasszában...szvsz
tokos. 2011. 06. 15. 22:30
Előzmény: #1038  tokos.
#1045
Lehet, hogy 2.5 mFt/főtsaccoltam, bizonytalan vagyok benne, pedig vagy fél órát keresgéltam, de nem találtam meg, lehet, hogy le sem írtam.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyes tanult kollégáim álma a 4-500 mrd-s maradó vagyonról most szertefoszlott.

A kormánynak meg marad némi tartaléka, a tervekhez viszonyítva közel 250 mrd, ha jól számolom.
tokos. 2011. 06. 15. 22:25
Előzmény: #1043  Törölt felhasználó
#1044
Szerintem nem jól írja, ugyanis ez az államadósság törlesztése a megtakarításokból.

Hozzáteszem, sajnos nem a teljes összegből, de ezen nem tudok segíteni.

Szerintem leírtam már én is, műsi is, hogy ahhoz, hogy az egyéni számlákon gyűjtögethessék a népek a pénzecskéiket, az államnak komoly kölcsönöket kellett felvennie. Ezeknek a kölcsönöknek a kamata magasabb volt, mint amit az emberkéknek a számláikon (átlagosan) jóváírtak.

Akirám, te szoktál azért felvenni hitelt, hogy 2%-kal alacsonyabb kamatra bankba tedd a pénzed?
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 21:51
Előzmény: #1029  gazmber
#1043
Zsidai Viktor jól írja...:

"Egyetlen szempontból védhető az egész: az ígéretet (majd kaptok rendes nyugdíjat) sokkal könnyebb lesz a jövőben megszegni, mint az állampapírokat vissza nem fizetni. Az ígéret megszegésének sokkal enyhébb következményei vannak, mintha nem fizetjük ki az állampapírtulajdonosokat. Az ígéret természetesen meg lesz szegve, komoly nyugdíjra senki nem számíthat a jelenleg magyar demográfiai helyzetben. Tudja ezt a kormány is, de mint tudjuk, a külcsín, különösen a tőkepiacokon, igen sokat számít: ha ennek köszönhetően a befektetők elhiszik, hogy Magyarország adóssághelyzete jobb, akkor az a társadalom számára valóban hasznos. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nyugdíjak államosítása a valós adósságot nem csökkenti. Nem más ez, mint optikai tuning."

és:

"Azaz az explicit államadósság csökkent, de az implicit cseppet sem változott, csak mostmár nem állampapírokon keresztül tartozik az állam a polgároknak (leendő nyugdíjasoknak), hanem egy ígéreten keresztül, az ígéret: lesz nyugdíjatok. Ez nem államadósságcsökkentés, hanem a jövő, a megtakarítások felélése."

Csupán azt nem fogalmazza meg, hogy valójában teljesen mindegy, hogy állami nyugdíjígéretet kapunk vagy állampapírokban és kamataiban megtestesített ígéretet, mert egyik eredménye sem függ az állam (az ígérő) tényleges teljesítményétől, hiszen tényleges gazdasági teljesítményt az állam nem képes nyújtani. Tényleges gazdasági teljesítményt a piacgazdaság, még konkrétabban a termelő és szolgáltató vállalkozások és az azokban értéket teremtő tevékeny EMBEREK képesek teremteni.

Azaz a tényleges gazdasági teljesítmény - nyugdíjra félretett/megtakarított/befektetett - része akkor és csakis akkor lesz gyümölcsöző, ha ezt tényleges gazdasági tevékenységben helyezzük el. Ha az államnak adjuk, akkor az kézen-közön, szocialista-módra szép lassan (vagy gyorsabban) elapad...
gazmber 2011. 06. 15. 21:15
Előzmény: #1041  Törölt felhasználó
#1042
Te kiiratkoztál a "nemzeti együttműködés rendszeréből"! Jobban teszed ha füled-farkad behúzva bebújsz egy sarokba és kussolsz, hogy észre ne vegyenek és fülön ne csípjenek mint "költségvetési adócsalót"...-:)
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 20:48
#1041
Egyébként a sok hozzászóló közül van olyan is aki maradt a magánnyugdíjpénztárban? Én maradtam. Így engem inkább az érdekel, hogy az állam mikor fog kártalanítani a levont de ebben az évben még át nem utalt manyup tagdíjamat. Természetesen kérem az elmaradt hozamát is.
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 20:14
Előzmény: #1039  prmiklos
#1040
ezt nevezed demokráciának?
prmiklos 2011. 06. 15. 19:38
Előzmény: #1037  Törölt felhasználó
#1039
Én nem csináltam forradalmat... Én emlékeztem az előző kormányzásukra, én nem kértem belőlük. De kaptam...
tokos. 2011. 06. 15. 19:27
Előzmény: #1035  tokos.
#1038
Ugy emlekszem, annak idejen kb. 2 mFt/fo marado vagyont saccoltam, nem is volt rossz tipp.
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 18:59
Előzmény: #1036  prmiklos
#1037
Akkor gondolkodtál volna. amikor forradalmat csináltál a fülkében.
Diktátorok kezébe adni 2/3-ot!
A jog terén mit művelnek, pedig ahhoz "értenek"
A gazdasággal kapcsolatosan ezek után nem lehet meglepetés.
prmiklos 2011. 06. 15. 17:35
Előzmény: #1035  tokos.
#1036
Főleg úgy, hogy pofátlan módon elveszik tőlük az "állami részt"! Ezt persze 2/3-os törvénnyel be is fogja betonozni a kormány, ha csak gyorsan nem lép előtte az AB. Undorító ez az egész!
tokos. 2011. 06. 15. 17:33
Előzmény: #1033  szivacs
#1035
Ha jol szamolom, ez kb 2.2 mFt/fo. Nyilvan nem tudhatjuk, hogy kik maradtak, mennyi biztositasi idovel, de nem mindenkinek fogja futni libamajra belole.
gazmber 2011. 06. 15. 16:42
Előzmény: #1033  szivacs
#1034
A sok csókos fülkés akiket felvett a pszáf karcsi maga mellé megdolgozik legalább a ~félmillás/hó fizetéséért azzal hogy a mások, pl.mnypk zsebében túrkál... vajon a ~30mrd-os(?) kósa stadion, és a 1,5mrd-os(?) lézerj féle múzeum beruházások (stb.)körül is ilyen alaposan fognak majd vizsgálódni...vagy ezek szenttehenek(?)
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 14:50
#1033
"A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összesítése szerint valamennyi nyugdíjpénztár átadta az államnak az átléptetett tagok utáni értékpapír- és készpénzállományt.

Összesen 2 946 milliárd forintos magánnyugdíj-pénztári vagyon került át az államhoz - mondta az InfoRádiónak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője. A vagyonból mintegy 140 milliárd forintnyi volt a készpénzállomány.

Binder István kiemelte: a törvény alapján az állami rendszerbe visszalépett tagok vagyonának értékét május 31-i árfolyamon rögzítették, de a rögzítés és az átadás között keletkezett hozam is visszakerül az állami rendszerbe, így a pénztártagok számlájára.

A szóvivő kifejtette: ellentétben az elmúlt napokban megjelent egyes sajtóhíresztelésekkel, a május 31. és az átadás tényleges időpontja, vagyis a törvény szerint legkésőbb június 12. közötti, az értékpapírok árfolyamváltozása, illetve a kamatozó eszközökre elért hozam teljes egészében az állami nyugdíjrendszeré, végső soron az itt létrejövő egyéni állami nyugdíjszámlák tulajdonosaié lesz. Az állam tehát az átadás ütemét meghatározó törvény elfogadásával "nem mondott le" 12 napi árfolyamnyereségről és hozamról, csakúgy, mint a PSZÁF sem ezeknek a "hosszú hétvégére" eső hányadáról. Május 31. óta ezek az eszközök az állami nyugdíjrendszerbe visszatért tagoknak termelnek hozamot, árfolyamnyereséget - tette hozzá.

A szóvivő közölte azt is, miután a pénztárak kiszámolták, hogy a tagok mekkora reálhozamot értek el, az Államadósság Kezelő Központ visszautalja ezt az összeget a társaságoknak, akik a pénzt legkésőbb augusztus végéig eljuttatják a tagoknak.

Binder István emlékeztetett arra, hogy voltak olyan portfóliók, amelyeknél nem volt reálhozam, ezért nem számíthat minden magánnyugdíjpénztár-tag arra, hogy pénzt kap vissza.

A PSZÁF a következő napokban indítja el a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépésével kapcsolatos vizsgálatának második ütemét. Míg az első ütemben a vagyonátadás megfelelő módszertanának meglétét ellenőrizte a felügyelet, a második lépcsőben kiemelt szerepet kap a vagyonátadás jogszerűségének vizsgálata - emelte ki a szóvivő.
Litauszky Balázs"
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 14:21
Törölt hozzászólás
#1032
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 14:17
Előzmény: #1027  gazmber
#1031
tőkevédett alapokról beszéltem.
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 14:03
Előzmény: #1029  gazmber
#1030
"de mint tudjuk, a külcsín, különösen a tőkepiacokon, igen sokat számít: ha ennek köszönhetően a befektetők elhiszik, hogy Magyarország adóssághelyzete jobb, akkor az a társadalom számára valóban hasznos."
A manyupokba tett/onnan visszatett pénzek rontják/javítják a piacok megítélését?
gazmber 2011. 06. 15. 13:53
#1029
simpy 2011. 06. 15. 13:50
Előzmény: törölt hozzászólás
#1028
ezt te honnan tudod?
kinél voltál?
gazmber 2011. 06. 15. 13:46
Előzmény: #1024  Törölt felhasználó
#1027
A tőkét nem, sőt az állampapirokra számolt 13 éves nominál hozamot sem kapja vissza senki, csak azt a hozamot amit ezen felül teljesítettek az mnypk...tehát az állam pénzénél van, semmit nem veszített a bolton, ellenben a szintén lenyúlt részvényportfóliókon, melyeket a válság miatt, + a különadókkal és egyéb fülkés spekulációkkal,manipulációkkal most nyomott áron vett be, egy korábbiaktól csak kicsit piacbarátibb politika kedvezőbb környezet mellett még jelentőset profitálhatnak, és osztogathatnak majd szét a csókosaik között...szvsz.
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 13:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#1026
tőkevédett alap nem garantál (reál)hozamot. tőkét garantál, mint a neve is mutatja. lúzereknek ajánlják.
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 13:37
Törölt hozzászólás
#1025
Törölt felhasználó 2011. 06. 15. 13:32
Előzmény: #1023  szivacs
#1024
nem vagyok abban biztos, hogy ugyanazt érted tőkevédett alapon, mint a világ rajrad kívüli része. vagy nem kaptad vissza a tőkéd?
szivacs
szivacs 2011. 06. 15. 13:05
Előzmény: #1022  gazmber
#1023
Az ING jobb ha hallgat!
Még a tőkevédelmi alapja is bukott 1,5%-ot 1 év alatt, 4 év alatt évi 1,8-at!
Menjenek a sunyiba!
gazmber 2011. 06. 15. 11:03
Előzmény: #1021  szivacs
#1022
link
a pszáf-nak ~félév ellenőrzés után vért izzadva sikerült ~200Ft/tag hozamkülönbséget kimutatni... ezért kellett a gaz mnyp-ket szapulni a fülkéseknek és a tagokat a "biztonságot nyújtó"(?) állami rendszerbe terelni....-:(
Remélni lehet, hogy ha valaha a nyilvánvalóan pazarló és korrupt állami rendszert valaki (független) ellenőrizheti akkor csak hasonló nagyságrendű "visszaélésekre" tudnak majd fényt deríteni...-:)szvsz
szivacs
szivacs 2011. 06. 08. 12:03
Előzmény: #1020  gazmber
#1021
Ez nem az az eset.
"a négy eset hasonló, mert mindegyiknél indokolatlanul alkalmaztak közvetítő szervezeteket a befektetéseknél, mellyel többletköltségeket okoztak, így csökkentették a pénztárak eszközértékét és hozamát."
"a pénzügyi hatóság határozataiban arra kötelezte, hogy az indokolatlan többletköltséget okozó és a befektetési korlát megkerülésével végrehajtott befektetéseit szüntesse meg, az indokolatlan többletköltséget mutassa ki és utalja vissza a tagok számlájára. A szóvivő közlése szerint a tagoknak okozott kár milliárdos nagyságrendűek."
gazmber 2011. 06. 08. 09:12
Előzmény: #1019  szivacs
#1020
az ilyenfajta az alapkezelést bíráló, esetleg büntető ügyet bármikor lehet kreálni, főleg ha az állami szinten spekiző fülkések bevetésen vannak.... mondhatják hogy felelőtlenül gazdálkodnak az mnypk pl.miért tartottak telekom papirt és buktak rajta ~30% -ot +24Ftosztalékot... miért nem tartottak biztonságos állampapirt, sőt a legjobb az lenne, ha "biztonságot nyújtó" állami nyugdíjalapba utalnának át mindent...
szivacs
szivacs 2011. 06. 07. 23:04
Előzmény: #1018  gazmber
#1019
Aha. Tehát inkább maradjon a lenyúlt pénz néhány magánbanknál, alapkezelőnél, minthogy visszakerüljön a manyup számlákra.
Jó megvédés, nem mondom!
gazmber 2011. 06. 07. 19:39
Előzmény: #1017  szivacs
#1018
ebből az "üzletből" csak a fityeszfanok azok akik részesedhetnek - ha nem lenne világos!.... hiszen a fülkések azok akik megszüntetik és lenyúlják az mnyp tagok 3000 mrd Ft-ját, de még szeretnének a bentmaradt tagok megmaradt vagyonából is minnél többet különböző ellenőrzési trükközésekkel, büntetésekkel kicsalni...sztem az mnypk-nek nincs pénze, csak az mnyp tagoknak van pénze...
szivacs
szivacs 2011. 06. 07. 16:58
Előzmény: #1016  gazmber
#1017
Ennyire antifityeszfun vagy, hogy bánt, ha a manyup tagok visszakapnak valamit abból amit leszedtek a számlájukról vagy te is részesedsz a bizniszből? :-)

gazmber 2011. 06. 07. 15:08
Előzmény: #1015  szivacs
#1016
gondolom, mert nem volt kedvük A egonéknak vitatkozni, vagy meglehet nagy fityesz fun-ok...(?) ellenben a harcos "dunaparti napóleon" fociszerető barátja csányi-bácsi mégis vitatja pszáf karcsiék előadott koncepcióját...-:)
szivacs
szivacs 2011. 06. 07. 12:17
Előzmény: #1014  Törölt felhasználó
#1015
"egyelőre csak egy vád, nem tény."
- az Aegonnál már tény, vissza is fizette a tagoknak. Örülhetnek neki!

"Binder István, szóvivő, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete: - Ezek itt részben kormányrendeletek, nemcsak törvények, mindenesetre azért összességében el lehet mondani, hogy a pénztárak jelentős részénél nem történt ilyen technika alkalmazása, voltak pénztárak, amelyek alkalmazták ahogy a bejátszásban is hallottuk, utána a mi vizsgálatunk nyomán maguk is realizálták, hogy ez nem volt helyes gyakorlat, és ahogy pl. el is hangzott, az Aegon pénz esetében valóban több százmilló Ft-ot már vissza is írtak a tagok egyéni számlájára."
Törölt felhasználó 2011. 06. 07. 10:14
Előzmény: #1012  szivacs
#1014
A "hónapokkal ezelőtt" már az új PSZÁF-vezetés alatt volt, a mnyp-k ellen hirdetett keresztes háború megindítása után.

És igenis van összefüggés az időzítés és a tartalom között, az első eléggé megkédőjelezi a második hitelességét.

Meglátjuk, mit mond a bíróság, szerencsére ők (jelenleg még) nagyjából függetlennek mondhatók.

Szóval ne vedd készpénznek, amit Pszáf Károlyék mondanak, egyelőre csak egy vád, nem tény.
gazmber 2011. 06. 06. 22:10
Előzmény: #1012  szivacs
#1013
Kérdésem: a harcos fülkés elvtársak az adóságcsökkentéssel történő minél eredményesebb csatározás fejében a gaz mnyp-k által fizetendő ~10%-os reálhozamot minden bizonnyal már felajánlották az adóságcsökkentő alap részére és véletlenül se szándékoznak az "ellopott" hozamokat felvenni...ugye(?)
szivacs
szivacs 2011. 06. 06. 17:54
Előzmény: #1011  Törölt felhasználó
#1012
A tartalom és az időzítés két külön dolog, ezt persze te is tudod, ugye? Mégis...

Nem tudom, milyen a te szemed, de talán a te szemeden sincs hályog: "A PSZÁF még hónapokkal ezelőtt...", ami azt jelenti, hogy nem most.
Számomra ez az apró 1-2 milliárdos mozzanat is rávilágít arra, hogy erre a lehetőségre kiválasztott kufárok mire is használták a manyupokba tett pénzeket.
Törölt felhasználó 2011. 06. 06. 14:41
Előzmény: #1010  szivacs
#1011
A vizsgálatok érdekes időzítése egy percig se zavarjon meg, kedves szivacs (Szima Judit előállítása is nyilván a véletlen műve).

Nyilván egyik ügyhez sincs semmi köze az ügyészség illetve a PSZÁF alkotmányban rögzített nagyonfüggetlen státuszának, mint ahogy a Fityisz politikai érdekével való látványos egybeesés is nyilván a véletlen műve.

Nem állítom persze, hogy Szima vagy az említett pénztárak nem sárosak, de azért ilyen gyermeteg lelkesedéssel tapsikolni erősen koncepciós-szagú eljárásokhoz az én szememben azért elég szánalmas.
szivacs
szivacs 2011. 06. 06. 14:11
#1010
"A PSZÁF még hónapokkal ezelőtt kötelezett több magánnyugdíjpénztárt is arra, hogy a portfóliójukban szereplő befektetési alapjaik túlságosan magas költségeit szüntessék meg, és a többletköltséget utalják vissza a pénztártagok számlájára. A felügyelet szerint a pénztárak milliárdos kárt okoztak az indokoltnál magasabb díjterheléssel a tagoknak."
link
Ittapiros-holapiros?
Ottaköltség-ittahaszon!
:-)))
gazmber 2011. 06. 01. 15:08
Előzmény: #1008  gazmber
#1009
na mindegy...van új bejegyzés itt...aki szeret olvasgatni...
link
gazmber 2011. 06. 01. 15:03
Előzmény: #1007  vjan
#1008
érdekes...
a jelenlegi hivatkozott törvényhely 123. §
"(6) A magán-nyugdíjpénztári tagnak a magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonya fenntartásának szándékáról 2011. január 31. napjáig kell nyilatkoznia. A társadalombiztosítási nyugellátásban nem részesülő, e törvény alapján magán-nyugdíjpénztári taggá vált személy magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonya nyilatkozat hiányában 2011. március 1. napjával megszűnik. A helyszíni nyilatkozattételre jogosult személy, illetve a tartósan külföldön tartózkodó pénztártag [24. § (10) bekezdés], ha nyilatkozatát 2011. január 31-éig rajta kívül álló okból nem tudta megtenni, akkor az akadály megszűnésétől számított 8 napon belül, de legkésőbb 2011. február 28-áig a nyilatkozat 24. § (10) bekezdése szerinti módon való pótlásával egyidejűleg igazolási kérelmet terjeszthet elő."
- erről szólna....
a jelenlegi határozat pedig teljesen másról...
a speki fülkések már jó előre (még az új törvény meg sem volt(?)) a régi hivatkozás tekintetében beadhattak egy csomó beadványt amivel elfoglalhatja magát az AB aztán most jókat röhögnek azokon akik ezt beszopják...-:)szvsz
vjan 2011. 06. 01. 12:42
#1007
394/B/2009. AB végzés

a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 123. § (6) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról.

(2011. május 31.)

Határozatok / Friss határozatok / 394/B/2009. AB végzés

394/B/2009. AB végzés

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 123. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.

I n d o k o l á s

Az indítványozó az Alkotmánybíróság előtt utólagos normakontrollra irányuló eljárást kezdeményezett a magánnyugdíjról és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 123. § (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása, és megsemmisítése iránt. Az indítványozó szerint az Mpt. támadott szabályozása ellentétes a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 2. § (5) bekezdésében foglaltakkal, ezen kívül a jogalanyok között diszkriminációt hoz létre, és jogbizonytalanságot eredményez. Emellett a kifogásolt rendelkezés sérti a tulajdonhoz való jogot, valamint az Alkotmány 70/E § (1) bekezdésében foglalt szociális biztonsághoz való jogot, mert a szabályozás miatt sok család kerül súlyos anyagi helyzetbe.

Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz intézett levelében indítványát visszavonta arra hivatkozva, hogy a jogszabályváltozásoknak köszönhetően „2009. július 9-től lehetővé vált a visszalépés a TB nyugdíjrendszerbe”, ezáltal megszűnt az általa sérelmezett helyzet. A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 144. §-a az Mpt. 123. §-át kiegészítette a (15)-(16) bekezdésekkel, amelyek lehetővé tették a visszalépést a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-a alapján az arra jogosult indítványa alapján jár el. Tekintettel az indítvány visszavonására az Alkotmánybíróság az eljárást — az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § d) pontja alapján — megszüntette.

Budapest, 2011. május 31.

Dr. Paczolay Péter s.k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
tigus7313 2011. 06. 01. 12:16
Előzmény: #1005  gazmber
#1006
ehelyett szappanoperába csöppenünk:

hogy hogy nem az indítványozó levélben éppen visszavonta a kérelmet.............
gazmber 2011. 06. 01. 12:02
Előzmény: #1004  gazmber
#1005
ha kell a jelenlegi/régi alkotmányt is felfüggesztik...hiszen háborúban állunk, a fülkéseknek minden eszköz megengedhető...(ez a büszke magyarok dóga)...(?)szvsz
gazmber 2011. 06. 01. 11:56
Előzmény: #1001  Törölt felhasználó
#1004
annyira nem izgat, mnypknek már úgyis kapufa, ha kell a jelenlegi/régi alkotmányt is felfüggesztik (amit egyébként sem ismernek el és nem is tisztelnek) csak az övék lehessen a lóvé...szvsz
gazmber 2011. 06. 01. 11:45
Előzmény: #1002  szivacs
#1003
vagy a félszbuksz..?
szivacs
szivacs 2011. 06. 01. 11:43
Előzmény: #1001  Törölt felhasználó
#1002
érik a fészbuk forradalom... :-)
Törölt felhasználó 2011. 06. 01. 11:36
Előzmény: #1000  gazmber
#1001
Igen én is ezekkel játszottam. Odacsöröghetnétek még páran, hogy érzékeljék a közérdeklődést. ;)

Topik gazda

tigus7313
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek