Egyeseknél előre tervezett, szervezett visszavonulás, a beetetteknél pedig meglepetésszerű zuhanás. Mi megmondtuk, és nem utólag, ahogy anyósom szokta.
Bocsika, nem pedagógus, "csak" egyetemi óraadó. :) A felsőbbrendűség - amiről nem is írtam - elsősorban a toleranciában és empátiában nyilvánulhat meg, mert a társadalmi rangot a Népköztársaságban elvették. :)
Ahogy látom, pedagógus létére igen csak szeret egzecíroztató magaviseletet reprezentálni:) Ez pedig nem szép dolog, főleg egy ilyen magát felsőbbrendűnek tituláló embertől:)
Ugyanakkor mindenkinek joga van az anonimitás fenntartása mellett olyan információkat megosztani, ami nem sérti senki személyiségi jogát sem, nem utal közvetlen tényre, csak felhívhatja a figyelmet olyanra, amit az olvasója saját mérlegelésének megfelelően kezel.
Szerintem ilyen nyekenyokak miatt nem koll azt feladni mondanivalojuk nem oszt nem szoroz kategoria. Duzzognak mert szeretett deltajuk megakadt johet a kovetkezo kor:)
Kösz, lehet, hogy jobb is, ha nem tudom. :) Annyi emberrel foglalkoztam már életemben, hogy egy-egy megnyilvánulásból már valami kirajzolódik az illető személyiségére vonatkozóan. De a tévedés jogát azért fenntartom. Szegény nagymamám, aki 1945 előtt országosan ismert és elismert család sarja volt, sok mindent megtanított a családunknak az etikáról és a protokollról, de van olyan környezet, amikor ezeket - szándékosan, hogy megértsék a kevésbé "vájt fülű" genderszakosok is - figyelmen kívül kell hagynom. :)
De remélem, az én kurzusaimat nem látogattad, mert ott alapvető feltétel volt a lexikális tudás és a logika mellett a jó-modor is. :) A kisbolygó meg még a szektások között is velem személyeskedik és rendszabályoz, de legalább azt elértem, hogy talán az ellenvéleményt képviselőket nem szórja ki.
Áááá ertem akkor a nyugoggya meg szoveget magadnak mantrazod? Szornyen megviselhet az a forum dolog. Nemsoka repulnek ujra air madagascar gepei jo lenne ha le is mennenek a repjegyek arai beneveznek egy utra:-)
érdekes, hogy így látatlanban is tudsz IQ szinteket mérni:) ritka nagy
ész lehetsz, igazi prudens:) de provokációból ezek szerint nekem van
diplomám?:)
DELTA LUFI
Mer én tudom hogy megy fel hajrá Magyarország hajrá humet.