Nem voltak kifejezetten jó formában tegnap az európai tőzsdék, de azért inkább a pluszok voltak túlsúlyban zárásra. Nagy elmozdulások ismét nem voltak, a Stoxx600 index például 0,4 százalékot erősödött, ezzel a legjobban teljesítő főbb részvényindex volt. A kivárás oka továbbra is a Fed lehet, amely nagy valószínűséggel kamatot emel soron következő, szerdai ülésén.
Hasonló volt a helyzet a tengerentúlon is, vegyesre sikerült a zárás az amerikai piacokon is. Itt még inkább fókuszban van a Fed, hiszen a márciusi kamatemelést már jó eséllyel beárazta a piac, és a későbbi kamatpályáról is elhangozhatnak érdekes információk.
Tegnap sem sikerült túl fényesen a kereskedés a magyar tőzsdén. Pénteken közzétettek néhány fontos információt az új BUX kosárral kapcsolatban, melynek egyik nyertese a Mol, kisebb pluszban is zárt az olajpapír. A többi nagypapír súlya viszont csökken majd, nem is tudtak emelkedéssel zárni tegnap.
Papíronként 625 forintos osztalékot fizethet a Mol, ez nagyjából megfelel a várakozásoknak. Tegnapi záróárral kalkulálva ez 3 százalékos osztalékhozamot jelent, aminél az olajszektorban azért lehet jobbat találni, de a jelenlegi kamatkörnyezetben egészen vonzó lehet.
A német energiaszolgáltató RWE magasabb profitvárakozásokat tűzött ki az idei évre vonatkozólag. A vállalat szerint 1 és 1,3 milliárd euró közé eshet a tisztított profit 2017-ben, a 810,8 millió eurós várakozásokhoz képest. A magasabb várakozást a jól teljesítő kereskedelmi, valamint a vállalat megújuló energiával foglalkozó egységére alapozzák. Az idei évre 50 centes osztalék várható, kétévnyi kihagyás után, de a jó hírek után a részvény is 2-3 százalékos pluszban nyithat.
Jelentősen befolyásolhatják az autóbiztosítási piacot a nagy technológiai cégek, írja a Morgan Stanley elemzője. Az Amazon, Apple, Facebook és Google ugyanis az autóvezetési szokásokról adatokat nyújthat a biztosítóknak.
Equior Start FX kiadványunk legközelebb március 16-án, csütörtökön jelenik meg.
Az éjszaka a Lordok Háza is jóváhagyta a brit kormány határozattervezetét, így hivatalosan is megindulhat a brexit. Tegnap az alsóház érvénytelenítette a Lordok Háza korábbi javaslatait, így az visszakerült a felsőházba, ahol ezúttal már nem módosítások nélkül elfogadták azt. A következő lépés a Lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválása lesz, ezt követően pedig 2 éven belül le kell zárni a tárgyalásokat. Tegnap Nicola Sturgeon skót miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdték a jogi előkészítését egy újabb skót függetlenségi referendumnak, mely legkorábban 2018 őszén kerülhet megrendezésre. Skócia kompromisszumos megoldásra törekszik a brexit során, szeretnék, ha továbbra is hozzáférnének az Európai Unió belső piacához. Theresa May korábbi nyilatkozatai alapján ennek kicsi a valószínűsége, és a skót függetlenségi törekvések elől is elzárkózott: "az Egyesült Királyság egységét nem lehet megbontani".
Ma reggel érkezett a februári német infláció felülvizsgált értéke, mely megegyezett az előzetes adatokkal: éves összevetésben 2,2%-os volt a fogyasztói árindex emelkedése, míg januárhoz képest 0,6%-os növekedést mértek. A Bundesbank az emelkedő infláció miatt is szigorúbb monetáris politikát sürget az Európai Központi Banknál, azonban az EKB arra hivatkozik, hogy a perifériás országok gazdaságának nem tenne jót egy ilyen lépés.
Holnap este, hazai idő szerint 19 órakor tartja kamatdöntő ülését a Fed. Várakozásunk szerint 25 bázispontos kamatemelésről határozhat az amerikai jegybank, ezzel folytatódna a 2015 decemberében megindított kamatemelési ciklus. A határidős árazások alapján a piaci szereplők az idei évben összesen 2, vagy 3, egyenként 25 bázispontos kamatemelést várnak, a Fed jegybankárai pedig korábban 3 szigorítást említettek. A szerdai kamatemelést nagyrészt mindenki biztosra veszi (bár a lépés egy dollárerősödési hullámot ettől függetlenül elindíthat), a hangsúly a Fed gazdasági előrejelzésein, illetve a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón lesz. Várhatóan Janet Yellen a kivárást fogja hangsúlyozni, mivel továbbra sem lehet egyértelműen látni, hogy Donald Trump gazdaságpolitikája milyen nagyságrendű hatással lesz az inflációra, illetve a GDP növekedésre. Az amerikai gazdaság tulajdonképpen elérte a Fed deklarált céljait: a 2%-os inflációt, illetve a teljes foglalkoztatottságot. A személyes fogyasztási kiadások (PCE) magárindexe 1,7-1,8% között mozog, a munkanélküliségi ráta legutóbb 4,7% volt. Utóbbival kapcsolatban Yellen korábban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a mutató 4,5% közelébe süllyed, a Fed-nek igen agresszívan kellene beavatkoznia, mivel késlekedés esetén a bérinflációs nyomás az optimálisnál gyorsabban emelheti az árakat. Amennyiben a jegybank megemeli a növekedési, és inflációs prognózisát, illetve a sajtótájékoztatón Yellen optimista hangvételt üt meg, akár nagyobb mértékű dollárerősödés is jöhet.
Csütörtök hajnalban dönt a japán jegybank is. A japán gazdaság kezd távolodni a defláció rémétől, erre utalnak a termelői árak, illetve a gazdasági növekedés is a fellendülés jeleit mutatja, azonban érdemi inflációt továbbra sem sikerült generálni. Várhatóan a jegybank nem változtat a kamatszinten, illetve az eszközvásárlási programot is változatlanul hagyja. A tavaly szeptemberben bevezetett hozamgörbe-kontroll program keretén belül a hosszú állampapír-hozamokat szorítják le, ezúttal még ebben sem várunk módosítást. A kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Haruhiko Kuroda további részleteket is elárulhat a programmal kapcsolatban, de rövid távon nem várható, hogy érdemben feljebb engednék a hozamokat, erre várakozásunk szerint az év második felében kerülhet elsőként sor, és természetesen nagyban függ az amerikai kamatpályától, illetve az amerikai állampapír-piaci hozamok alakulásától.
hajnali piszkálás re jövőre))
Március 20-tól már az új súlyokkal fog indulni a régiós CECE indexel a kereskedés, így az index átsúlyozására péntek délután, a záró szakaszban fog sor kerülni. Az indexátsúlyozás végleges paramétereit március 15-én hozza nyilvánosságra a Wiener börse.
Az átsúlyozásnak több hazai vonatkozása is van. Legérdekesebb az OTP közkézhányadának változása, ami 80%-ról 70-ra csökken. Ennek hatására számításaink szerint 1 százalékponttal csökken az OTP súlya a CECE indexben. Ez az indexet követő alapok és ETF-ek részéről eladásokat válthat ki, azonban számításaink szerint a forgalom arányában ezek nem fognak jelentős súlyt képviselni.
Szintén magyar vonatkozás, hogy nő az ÁNY és a Graphisoft figyelembe vett közkézhányada és ezzel együtt súlya is. Itt az alacsony forgalom miatt relatíve érezhetőbb hatásokkal járhat a változtatás. Például a Graphisoft esetében csaknem egy napnyi mennyiségre érkezhet extra vételi kereslet.
Az átsúlyozásról készült számításainkat az alábbi táblázat foglalja össze. A tranzakció becsült méretének számításánál a Lyxor CECE ETF-et vettük alapul, mely inkább alsó becslésnek számít, hiszen nem számol azzal, hogy a befektetési alapok is követik az indexet, így az ő tranzakcióik is megjelennek az index átsúlyozásakor. link
Véleményemet kérdezték előre, útólag nem sokat ér beírni.
Tudja mindenki mire gondolok.
Tovább szeretne lépni a tőzsdei tudosító vagy piszkálkodó színten akkor ossza meg előre mire gondol vagy ne próbálja meg azt kínos helyzetbe hozni akinek van nyílvános véleménye.
Nekem van jegyzett Richterem meg indúló bux kosaram (frissített).
Tudom milyen az amikora funda és nem a butaság miatt leszz egyre magasabb az értéke.
Ahogy elnézem, semmi nem volt, de legalább a kert halad, még a virágoskert is megkapálva. Lesz itt hajnalra olyan merevedés...:D, föl se bíírok kelni holnap..
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link