Folytatódott
a pozitív korrekció a tengerentúlon. A tegnapi kereskedésben az
S&P 500 index 1,19 százalékos, a Dow Jones 1,34 százalékos,
a Nasdaq Composite 0,86 százalékos emelkedéssel zárt. Ázsiában
vegyes irányú mozgásokat láthatunk, de a fontosabb mutatók
felfelé tartanak. A Hang Seng 0,22 százalékos, a Shanghai
Composite 0,29 százalékos pozitív korrekciót mutat a tegnapi
esést követően, míg a Nikkei 1,09 százalékkal került feljebb. A
határidős mozgások alapján az európai részvényindexek
iránykereséssel, nagyon enyhe emelkedéssel indíthatják a mai
kereskedést.
Ma
reggel jelentett az SAP. A vállalati
szoftverfejlesztő német vállalat árbevétele 14,6 százalékkal
7,8 milliárd euróra nőtt, ezzel 240 millió euróval az elemzői
előrejelzéseket is túlszárnyalta a társaság. Mind a felhőalapú
szolgáltatások szegmense, mind az ezzel kapcsolatos
szerződésállomány mértéke 25 százalékkal növekedett év/év
alapon devizahatásoktól szűrve. Az egy részvényre jutó eredmény
azonban 0,57 eurón alakult, ami 0,68 euróval maradt el az
elemzői prognózistól. A menedzsment nem módosított a korábban
közzétett teljes évre vonatkozó előrejelzésén.
Csúnya
napon vannak túl a kínai részvények.
Az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvények zuhantak a
befektetők azon aggodalmára, hogy Hszi Csin-ping elnöknek a
kormány feletti ellenőrzés szigorítására irányuló törekvése
megfojtja a gazdaságot és a vállalkozásokat. A Nasdaq Golden
Dragon China Index 14,4 százalékos eséssel az eddigi legnagyobb
napos zuhanást könyvelte el a tegnapi kereskedésben. Az esés
azután következett be, hogy a hongkongi részvények a 2008-as
globális pénzügyi válság óta a legrosszabb napjukat élték át,
és a kínai szárazföldi jüan a kereskedési sáv gyengébbik
végéhez közeledett. Miközben a kínai részvények szenvednek,
Ázsia más részein a piacok az amerikai részvények emelkedését
követik, miután a befektetők a korai vállalati
eredményjelentésekből optimizmust merítettek.
Nyílt
levelet írtak a Meta menedzsmentjének. Az
Altimeter Capital elnöke és vezérigazgatója, Brad Gerstner a
vállalathoz intézett nyílt levelében azt írta, hogy a Metának
túl sok alkalmazottja van, és túl lassan halad ahhoz, hogy
megőrizze a befektetők bizalmát. A nyílt levélben Gerstner a
munkaerő 20 százalékos csökkentését javasolja, valamint a
metaverzum technológiába történő drága beruházásainak évi 5
milliárd dollárnál nem nagyobb összegre való korlátozását.
Utóbbi irányába jelentős elköteleződést tett a Facebook
anyavállalata, miután a cég nevét Facebookról Meta Platformsra
változtatta meg, hogy ezzel mutassa elköteleződését a
VR-hardverek és szoftverek irányába, melyre évente 10 milliárd
dollárt költ a társaság. Október 11-én a társaság bejelentette
új csúcskategóriás VR headsetjét, a Quest Pro-t. Kevés jele van
azonban annak, hogy a VR vagy a vállalat egyes metaverzum
alkalmazásai, például a Horizon Worlds, a korai alkalmazókon
túl a nagyközönség körében is népszerűek lennének. Ráadásul az
emberek össze vannak zavarodva azzal, hogy mit is jelent a metaverzum,
fejtette ki Gerstner. Hozzátette, ha a vállalat évente 1-2
milliárd dollárt fektetne ebbe a projektbe, akkor ez a zavar
talán nem is lenne probléma. A tegnapi kereskedésben 0,2
százalékot esett a Meta részvények árfolyama.
Jelentős
árcsökkentést jelentett be a Tesla Kínában. Az elektromosautó-gyártó
amerikai vállalat 9 százalékkal csökkentette a Model 3 és Model
Y autóinak induló árát. Az árcsökkentésre azt követően került
sor, hogy a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk a múlt héten
kijelentette, hogy egyfajta recesszió van folyamatban Kínában
és Európában, ezzel egyidőben a vállalat bejelentette, hogy nem
fogja tudni teljesíteni az idei járműleszállítási célját. A
részvény árfolyama 1,5 százalékot esett a tegnapi kereskedében.
Felülsúlyozáson
a WeWork részvénye. Az irodamegosztásra
specializálódott amerikai vállalat részvényét a Cantor
Fitzgerald új elemzésében felülteljesítésre ajánlja. Az elemzők
kiemelték, hogy a költségek csökkentésével és a cég
ingatlanportfóliójának optimalizálásával már 2,7 milliárd
dollárnyi kiadást sikerült megszüntetni a közelmúltban. A
részvény árfolyama 6,2 százalékot emelkedett a tegnapi
kereskedésben.
A
JPMorgan elnöke szerint a recesszió lehet az ára az infláció
legyőzésének, a piaci még nincs túl a mélyponton.
Miközben egyre többen mondják, hogy a Federal Reserve-nek
lassítania vagy leállítania kellene a kamatemeléseket, Daniel
Pinto, a JPMorgan elnöke nem tartozik ebbe a táborba.
„Szerintem nagyon fontos, hogy az inflációt visszazárjuk egy
dobozba,” nyilatkozta Pinto a CNBC-nek adott interjúban.
Hozzátette, ha ez egy ideig kissé mélyebb recessziót okoz, ez
az ár, amit meg kell fizetnünk. Pinto szerint még nem láttuk a
piac alját, mivel a vállalati nyereségvárakozások még mindig
túl magasak.
Fontos
pillanat van az amerikai gazdaságban. Janet Yellen pénzügyminiszter
tegnapi beszédében kiemelte, hogy meghatározó pillanatban van
az amerikai gazdaságban, arra kell összpontosítani, hogy stabil
és erőteljes növekedésre álljon át. Az infláció ugyanakkor
továbbra is túl magas, és a globális folyamatok sem kedvezőek.
A Biden-adminisztráció legfontosabb prioritása jelenleg az
infláció visszaszorítása, mely természetesen elsődlegesen a
jegybank feladata, de számos kiegészítő intézkedést hoz a
pénzügyminisztérium. Folytatódik a stratégiai olajkészletek
felszabadítása, mely számításaik szerint 0,6-1,6 dollárral
csökkenti literenként az üzemanyag árát. Ezen kívül számos
olyan programot jelentettek be, mely ellenállóbbá teszi az
amerikai gazdaságot a sokkhatásokkal szemben. Yellen itt
kiemelte CHIPS-programot, melyhez több tízmilliárd dollár
állami tőkét biztosítanak, és jelentős eredményeket várnak az
ellátási láncok javításától.
Rishi
Sunak lett az új brit miniszterelnök. Az
indiai felmenőkkel rendelkező, de az Egyesült Királyságban
született politikus jelentős támogatottságot szerzett a
Konzervatív Pártban, így ő lett az új miniszterelnök. A
Johnson-kormányban 2 évig pénzügyminiszter volt, és az egyik
legnépszerűbb brit politikus. Egy múlt szombati bejegyzésében
Sunak azt írta, hogy rendbe akarja hozni a gazdaságot,
egyesíteni a Konzervatív Pártot, és eredményeket elérni az
ország számára.
Ismét
a 40 ezer pontos szintet tesztelte a BUX index.
A tegnapi alulteljesítést követően ma iránykereséssel indulhat
a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, de a 40 ezer pontos támaszra
kiemelten érdemes figyelni a BUX index grafikonján, mert
szignifikáns letörése esetén nagyobb tér nyílhat lefelé. A
vezető részvények közül az OTP árfolyamában 8 600 forint
közelében található fontosabb támasz, míg 9 000-9 100 forintnál
ellenállási szint. A MOL továbbra is a 2 400-2 500 forintos
tartományban mozog, egyelőre nem tud kimozdulni onnan. A
Richter emelkedése a 8 ezer forintos szintnél megakadt, fontos
támasz 7 800 forintnál húzódik. A Magyar Telekomra érdemes
figyelni, a 289 forintos szint áttörése nagyobb pozitív
korrekciót indíthatna el. Visszagyengült a forint. Továbbra is rendkívül magas a
volatilitás a forint árfolyamában, a tegnapi kereskedésben
visszagyengült a jegyzés. Az euró-forint árfolyamában 415-nél
található fontosabb ellenállás, míg 410-nél és 405-nél támasz.
Nem
várható kamatemelés az MNB-ülésen. Ma délután tartja soron
következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris
Tanácsa, ahol nem számítunk a monetáris kondíciók változására.
Október 14-én rendkívüli intézkedéseket jelentett be a
jegybank, 18 százalékra emelték az effektív kamatot, mely
jelenleg az egynapos betéti tender kamatszintje. Emellett
fontos bejelentés volt, hogy év végéig az energiaimporthoz
szükséges devizaigényt a jegybanki tartalékból elégítik ki,
ezzel is csökkentve az eladói nyomást a forinton. A kamatdöntés
bejelentésére 14 órakor kerül sor, majd a 15 órakor megjelenő
közleményben a döntéshozók megismételhetik a másfél héttel
ezelőtti üzeneteket, miszerint a turbulens környezetben minden
eszközzel beavatkoznak a piaci stabilitás biztosítása
érdekében. A rendkívüli eszközöket csak addig tervezik
fenntartani, amíg az a piaci helyzet alapján indokolt.
Orbán
Viktor nem biztos az uniós források érkezésében. A miniszterelnök egy német
nyelvű hírportálnak adott interjúban kifejtette, hogy véleménye
szerint a támogatásokat fegyverként használják, az uniós
forrásokkal zsarolnak, az Európai Bizottság újabb és újabb
kérésekkel áll elő, melyeket a Kormány teljesít. Ennek ellenére
nem biztos benne, hogy megérkeznek az uniós források
Magyarországra.
Budapestről nézve 11 óra 18 perckor lép be a Hold a Nap elé. A legnagyobb fázisát, amikor a Hold a Nap egyharmadát takarja el, 12 óra 25 perckor éri el, majd 13 óra 33 perckor lép ki teljesen a napkorong elől égi kísérőnk.
Jelentős
esés Hongkongban. Az amerikai részvényindexek
komolyabb emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést, az S&P
500 index 2,37 százalékkal, a Dow Jones 2,47 százalékkal, a
Nasdaq Composite 2,31 százalékkal került feljebb. Ázsiában
viszont nem ilyen pozitív a kép, a Hang Seng 5,64 százalékos, a
Shanghai Composite 1,35 százalékos esést mutat, míg a Nikkei
0,5 százalékkal emelkedik. Hongkongban főként a technológiai
részvényeket ütik, többen arra számítanak, hogy a pártkongresszuson
újabb korlátozó intézkedésekről dönthetett a Kommunista Párt,
melyeket hamarosan bejelenthetnek. A határidős mozgások alapján
az európai piacokon kedvező hangulatban indulhat a mai
kereskedés, fél százalék körüli emelkedéssel.
Az
európai részvények legrosszabb éve lehet az idei a globális
pénzügyi válság óta. A Bloomberg konszenzusa már az
európai széleskörű részvénypiaci benchmark, a Stoxx Europe 600
index 17 százalékos esését prognosztizálja 2022-re, miután a
Goldman Sachs és a Bank of America elemzői is rontottak
előrejelzéseiken. Az elemzők szerint az emelkedő kamatok, az
infláció, a gazdasági lassulás, és a geopolitikai
bizonytalanságok miatt idén elmarad a mikulás-ralli Európában,
és mivel a Bank of America számításai szerint 20 százalékos várható
bevétel-visszaesést még nem árazták be a piacok teljesen a
vállalatok részvényeinek értékébe, a 2023-as évben is
folytatódhat a részvénypiaci zuhanás.
Vártnál
jobb számokat közölt a Verizon. Az
amerikai telekommunikációs óriás árbevétel- és eredménysoron is
felülteljesítette az elemzői előrejelzéseket. A társaság egy
részvényre jutó igazított eredménye 1,32 dolláron alakult, ami
3 centtel előzte meg a Wall Street prognózisát. A mobil
előfizetők számában azonban a vártnál kisebb mértékű növekedést
könyvelt el a társaság, amit a megemelkedett előfizetői
díjakkal magyarázott a menedzsment. Az árfolyam 4,46
százalékkal esett vissza a pénteki kereskedésben.
Gyorsjelentés
után beszakadt a Snapchat anyavállalatának részvénye. A Snap árbevétele bár 6
százalékkal 1,13 milliárd dollárra nőtt, némileg elmaradt az
elemzői előrejelzéstől. Az egy részvényre jutó veszteség
ugyanakkor a 24 centes várakozás helyett 22 centen alakult. A
hirdetési bevételekkel kapcsolatos kilátások azonban romlottak,
a társaság menedzsmentje a jelenlegi negyedévre vonatkozóan nem
vár növekedést. Az árfolyam végül 28,08 százalékkal zuhant
pénteken.
Megérkeztek
a kínai adatok. Ma hajnalban közzétették a
harmadik negyedéves GDP-adatokat Kínában, éves bázison 3,9
százalékos növekedést mértek, míg a tavalyi év végéhez
viszonyítva 3 százalékos volt a növekedés az első három negyedévben.
Szeptemberben az ipari termelés - éves bázison 6,3 százalékkal
bővült, ez jelentősen meghaladta a várakozásokat, a
kiskereskedelmi forgalom viszont alulmúlta azt, a 2,5
százalékos növekedésével. A munkanélküliségi ráta 5,2
százalékról 5,5 százalékra emelkedett, utóbbi két adat mutatja,
hogy a kínai gazdaságban is komoly bajok kezdődtek. A
külkereskedelmi egyenleg az augusztusi 79,39 milliárd dollár
után 84,74 milliárd dollárt tett ki.
Janet
Yellen szerint nem erősödnek a tartós inflációs várakozások az
Egyesült Államokban. A pénzügyminiszter egy pénteki
rendezvényen elmondta, hogy nem látja az ár-bér spirál
erősödésének érdemi jeleit, a magasabb infláció nem fog
tartósan beágyazódni az amerikai gazdaságba. Hozzátette, hogy
még hosszú utat kell ahhoz megtenni, hogy az infláció
csökkenjen, de már lehet látni néhány korai jelet, többek
között a gyorsabb és olcsóbb szállításokat, melyek idővel
megjelennek majd a fogyasztói árakban is. Yellen szerint van
arra mód, hogy a munkanélküliségi ráta megugrása nélkül
küzdjenek az infláció ellen, mivel a tartós infláció esélye
alacsony.
Evans
szerint 4,5 százalék fölé fog emelkedni az amerikai kamatszint. Az idei évben csak
tartalékszavazó, Charles Evans szerint tovább kell emelni a
kamatokat, a jövő év elejére 4,5 százalék fölé, és egy ideig
ott is kell tartani. A beérkező adatok vegyesek voltak, a
munkaerőpiac továbbra is erős, de már látják annak a jeleit,
hogy romlik a helyzet. A döntéshozó véleménye megegyezik a
jelenlegi piaci árazásokkal, mely jövő év októberig 4,75
százalék körüli kamatra számít, majd a negyedik negyedévben
kezdődhet a lassú kamatcsökkentés.
Rishi
Sunak egyre közelebb kerül ahhoz, hogy miniszterelnök legyen. Az
előző alkalommal a versenyben alulmaradt korábbi angol
pénzügyminiszter ezúttal remek esélyekkel indul, különösen
miután volt felettese, Boris Johnson bejelentette, hogy nem
tervez visszatérni a pozícióba. Egyetlen kihívója Penny
Mordaunt maradt a konzervatív pártban – aki felmérések szerint
mindössze 23 képviselő támogatására számíthat, szemben Sunak
legalább 123 fős táborával; a fogadóirodáknál szinte semmi
esélyt nem adnak annak, hogy ne Sunak legyen a következő
miniszterelnök. Hétfőn hivatalosan is nyilatkozniuk kell a
konzervatív képviselőknek arról, kit támogatnak. Mindkét
jelöltnek legalább 100 szavazatot kell szereznie ahhoz, hogy
következő forduló legyen: ha csak a jelöltek egyikének sikerül,
már ma meglehet az eredmény.
Beavatkozhatott
a japán kormány. Bár a Reuters kérdésére
hivatalosan nem erősítették meg, de nagy valószínűséggel nagy
volumenben értékesítettek amerikai állampapírt Japánban. Erre
enged következtetni a jen árfolyamának péntek délutáni mozgása,
amikor a dollárral szemben a 152-es szint közeléből 146
közelébe zuhant a jegyzés. Egyes jelentések szerint legalább 30
milliárd dolláros volt a pénteki intervenció. A héten
kamatdöntő ülést tart a japán jegybank is, a kommunikáció
rendkívül izgalmas lehet, amennyiben jelentős változás lenne,
akár egy nagyobb korrekciós hullám is indulhat.
Megtartotta
a BUX indexet a 40 ezer pontos szint. A pénteki kereskedésben ismét
tesztelésre került a támasz, melyre továbbra is érdemes
figyelni, fontosabb rövid távú ellenállás pedig közvetlenül 41
ezer pont alatt található. A mai kereskedés mérsékelt
emelkedéssel indulhat. A vezető részvények közül az OTP
árfolyamában 8 800 forintnál alakult ki támasz, míg ellenállási
szintek 9 100 forintnál, majd 9 360 forintnál húzódnak. A MOL
áfolyamában nincs változás, továbbra is a 2 400-2 500 forintos
tartományban mozog. A Richter grafikonján 8 200 forintnál
található ellenállás, 7 800 forint közelében támasz. A Magyar
Telekom árfolyam 280 forintnál kapaszkodott meg, mely támaszt
jelent, ellenállás 290 forint közelében található.
Jelentős a volatilitás a forintban. A pénteki kereskedésben
igen nagy utat járt be a forintárfolyam, végül viszonylag erős
szintet tudott zárni. Az euró-forint grafikonján a 409,70-es
szintre érdemes figyelni, amennyiben tartósan le tudná törni a
jegyzés, folytatódhatna a csökkenés a 400-as szint irányába,
előtte 405-nél húzódik egy gyengébb támasz.
Jön
a kamatstop a kisvállalatoknak is. A szombati Kormányinfón több
bejelentést is tett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter,
többek között a kis- és közepes vállalatok hiteleire
kamatstopot vezetnek be, a június 28-i szintre viszik vissza a
kamatokat (akkor 7,77 százalék volt a 3 hónapos bankközi kamat,
most 16,69 százalék), és egyelőre jövő júliusig 1-ig lesz
érvényben. Az új intézkedés nagyjából 80 milliárd forintba fog
kerülni a bankrendszernek. Átdolgozzák a bankadót, a hitelezést
szeretné ösztönözni a Kormány, a hitelezés arányában csökken
majd a fizetendő teher. A Kormány felül fogja vizsgálni a
gyógyszerek áralakulását is, szükség esetén kész beavatkozni.
Tovább
estek GKI konjunktúra-indexei. Ma hajnalban tették közzé az
októberi számokat, az üzleti bizalmi index -1,1 pontról -10,1
pontra zuhant, főként a kereskedelmi szektorban tevékenykedő
vállalatok körében erőteljes a pesszimizmus. Az összes
megkérdezett vállalat 70 százaléka további áremelésekre készül,
valószínűleg komolyabb átárazás lesz január 1-től. A gazdasági
hangulatindex -14,5 pontról -21,9 pontra esett, míg a
fogyasztói bizalmi index -52,6 pontról -55,4 pontra. Utóbbi
indexbe már a korábbi hónapokban megjelentek a negatív
kilátások.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link