Nem egészen van így. Vannak párthívek, akik szerint akkor költik el jól az adóforintjainkat és akkor nem lopnak, ha az övéik vannak hatalmon. Van egy jelentős választói réteg, akiknek az értékeit és érdekeit egyetlen párt sem képviseli az országgyűlésben. Ezek között jócskán vannak olyanok, akik abban a tévhitükben ringatóznak, hogy kedvenc pártjuk őket képviseli.
Nem csak te nem érted! DE az akkori politikai vezetők eltűntek valami süllyesztőbe! Mégcsak hírüket sem hallani, hogy kiálljanak az "igazuk" mellett! Helyette az utóbbi elmútt nyócévvel kell megelégednünk a történelmi távlatok, előre megírt mantráival!
Azt firtatom, hogy miért nem ítéltek el senkit a 2006-os utcai harcászat miatt. Nem történt bűncselekmény? A régi bírákat lecserélték. Az újak is rendben találtak mindent. Azt értem, hogy a Gyurcsány-kormány alá tartozó rendőrség vörösterrorosdit játszott. A politikai kalandorok természete ilyen. Az nem értem, hogy miért nem ítéltek el senkit. Sem akkor, sem azóta.
Akiket akkor nem zavartak a lopások meg hazugságok, azokat zavarja most! Akkor bezzeg nem tudtak oknyomozni! Most, hogy az aranyborjút elvették tőlük, most már tudják ki lop, ki hazudik! Azok az álhírek, amiket ma ugyanazok terjesztenek! Online hazudnak, mert a papir alapú híreket nem tudják hamisítani! - Ez a technikai onlinecsoda ami ma az ellenzék kezében is van oka a nagy hazugságspiráljuknak!
Na már ezért a hazugságért sem alkalmasak a visszatérésre!Semmi önkritika! 2006-ot lehet hamisítani de megváltoztatni nem! Az igazságot eltorzítani annyi, mint a mai politikai folyamatok meghazudtolása! Ha olyan ártatlanok azok 2006-os politikusok, akkor miért nem jönnek elő megvédeni magukat!? Miért kell neked "védeni" őket? Vér tapad a kezükhöz! Az nem bűn?
Gyurcsány és bűnbandája olyan ártatlan, mint a ma született bárány. A 2006-os utcai harcászatért egy fia felelőst nem találtak. A fidesz vezetői mind egy szálig eliszkoltak az Astoriától, csak Révész Máriusz maradt a tömegben. Őt véresre verték. Jobban mondva, véresre verődött. Áldozat van, tettes nincs. Áldozatok vannak, elkövetők nincsenek.
Törölt felhasználó2006. 07. 11. 16:18
#186
Sziasztok,
nemtud vki olyan ugyvedet, ceget, aki foglalkozik offshore cegek alapitasaval? Az lenne az igazi ha olyat tudnatok, akinek referenciaja is van:) De nem feltetel...Csak mert mar voltam 1 helyen, de nem nyerte meg igazan a tetszesemet...
Te mit tennél a gyurcsány bűnbandával?
ajánlott szakkönyv:
Torrente del Bosque: Kínzások és kivégzések története.