cetas,
te jó isten, azért ilyen kommunista szennyiratokat ne másolj már ebbe a topikba légyszi!
A következő az már Rákosi elvtárs a legjobb apa, a nép atyja cikk lesz??
Törölt felhasználó2009. 03. 06. 10:44
#2757
Emlékezzünk, mert a mai események kezdenek hasonlítani az 1930-as előzményekre...
1930. szeptember 1.
A korszak leghatalmasabb, tragikus kimenetelű munkástüntetése
A Szakszervezeti Tanács és az SZDP erre a napra néma tüntetést hirdetett meg. Százezres tömeg tüntetett az Andrássy úton és a Hősök terén „Munkát, kenyeret!” és „Éljen a proletárdiktatúra!” – jelszavakkal. A tüntetők és az ellenük kivezényelt 4500 rendőr között összecsapásokra került sor. Az összecsapásoknak esett áldozatul Darnyik János állványozó építőmunkás, aki életét veszítette. Őt szaktársai szülőfalujában Galgamácsán helyezték örök nyugalomra. link
Tömegek tüntetnek Budapesten
Az év tavaszán-nyarán kiderült, hogy a kormány és a hatóságok nem tesznek semmit a munkanélküliség enyhítésére. A Szaktanácsban augusztus elején megkezdődtek az előkészületek egy több órás sztrájkkal összekapcsolt utcai tüntetésre Budapesten és vidéken. A szakszervezeti választmány 1930. augusztus 11-én elhatározta, hogy szeptember 1-jén rendezi meg a demonstrációt. E hétfői napon a gyárkapuk zárva maradtak. A GYOSZ (Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége) ugyanis munkaszünetet rendelt el, hogy ne legyen megállapítható, hányan követték a Szaktanács felhívását. Tíz óra körül a tömeg sűrűsödni kezdett a Nagykörút Andrássy út felé eső részén, délre elérte a Hősök terét, ahol a lovas rendőrök ék alakban nyomultak a tömegbe. Valaki elkezdte - és a következő pillanatban már záporoztak a rendőrökre az utcakövek. A Vajdahunyad-vár előtt a tüntetők lerángatták a rendőröket a lovakról. "Cél a tömeg! Tűz!" - ezt parancsolta Nagy Károly rendőrfelügyelő a lovas rendőröknek. Darnyik János galgahévizi napszámos holtan maradt a királyszobrok talapzatánál. Tizenhárom embert a Városligeti-tó kerítésénél álló mentőkocsiba vittek. Mintegy 150 ezer ember vett részt az eseményekben. A fővároson kívül tüntetésre, összecsapásokra, letartóztatásokra került sor a vidéki ipari központokban, nagyobb városokban. link
A Friss Újság 1930. augusztus 28-i száma. Főszerkesztő: Rassay Károly. Címlap: „Nem engedélyezi…”
1930. szeptember 2. kedd „Magyarország” – „Uccai harcokká fajult a munkanélküli tüntetés / Romboltak, pusztítottak a Városligetben és környékén s az Andrássy út mellékuccáin – rendőri jelentések szerint eddig egy halott és többszáz sebesült van / Peyer Károlyt felelőtlen elemek megverték / Kiár Zoltánt megsebesítették, autóját felgyújtották / Kommunisták provokálták az összetűzést és a rombolást / »Példás türelemmel járt el a rendőrség« – mondja a főkapitány / Három órára a rendőrség ítélete szerint helyreállt a rend”
Milkó elvtárs. Mindenki ül, ő középen áll. Cserny-féle sapka a fején. Utoljára akkor láttuk, amikor elbúcsúzott hőseinktől az 1. részben, akik tovább mentek Petrovóba és ő meg maradt a bolsevik mozdonyvezetővel. Akkor még tatáros kucsmája és vékony szálú bajusza volt és tényleg úgy nézett ki, mint egy tatár. Halkan beszél, nagy (hatás) szüneteket tart:
„A kishitűek pedig most meggyőződhettek… az erőnkről. Betiltották a nagygyűlést, mégis felvonult… százezer proletár… Szétkergették a tüntetést… Mégis 5 órán át harsogtak jelszavaink a pesti utcákon… Közibünk lövettek… egy embert megöltek… másokat megsebesítettek… de ezzel csak azt bizonyították, hogy félnek tőlünk.
Most pedig térjünk át a soron következő teendőkre!”
Annyira komolyan veszi magát, hogy már-már biztos, hogy össze fogja magát csinálni. És ez röhejes! Pláne mai mértékkel mérve.
A ma tudható tények: A nagy gazdasági világválság idején vagyunk. A Szaktanács tüntetést hirdetett, mert úgy látta, a kormány semmit nem tesz a munkanélküliség csökkentéséért. A gyárkapuk erre zárva maradtak, ugyanis a Gyáriparosok Országos Szövetsége rendkívüli munkaszüneti napot rendelet el, hogy nem derüljön ki, hányan támogatják a tüntetést [rossz taktika volt]. 10 óra körül a tömeg egyre nagyobb lett az Andrássy út déli részén, és elérte a Hősök-terét. Ekkor a lovas rendőrök ék alakban benyomultak a tömegbe. Ebben a pillanatban valakik elkezdtek utcaköveket dobálni, amit a tömeg átvett és kőzáport zúdított a rendőrökre. A Vajdahunyad-vár előtt ismeretlenek lerángatták a rendőröket a lovakról, erre vezényelt tüzet a helyszínen lévő rendőrparancsnok. Darnyik János galgahévízi napszámos meghalt a királyszobrok tövében. Kb. 150 ezer részvevője volt a tüntetésnek. link
Az öszödi beszég után leírtam:
ha az MSZP nem cseréli le Gyurcsányt akkor nagy lesz az esély arra a verzióra,hogy a következő választást a Fidesz 2/3-al nyeri.Ennek elkerülésére mindent meg kell tenni,mert ez nem lenne jó az országnak...
Nem mi hibáztunk itt sem hanem a szocialista frakció,ha ez bekövetkezik akkor ez is az ő hozzánemértésüknek a gyümölcse lesz.
Nem lehet megnem lépett politikai döntésekért a felelősséget a lakosságra háratani.
A Gyurcsány kormányok hibát hibára halmoznak mind gazdasági mind politikai síkon.
És mindezekért az ellenzéket és azon belül is a vezetőjüket Orbán Viktort okolják.
Ennyire képesek és még így is a társadalom 12% támogatja őket!
Az a szám szinte értelmezhetetlen a nyújtott teljesítmény alapján.
Én nem érteném? Szerintem ök nem értik. Már Lendvai többször kifejtette,hogy mindennek meg van az ideje. A következő választásnak 2010 .Jó,legyen de akkor ne használjunk kettős mércét itt sem. A pártok programismertetésének az ideje a választás napjának kihirdetése után jön el. Jelenleg az MSZP kormányoz és neki kell programjának lennie a kialakított válság kezelésére,az ellenzéknek vagy támogani vagy elleneznie kell. Hiszen ő nem visel kormányzati felelősséget. Összemosni a felelősséget az ország jelenlegi helyzetéért az ellenzékkel pedig csúsztatás.
Ne várja az MSZP,hogy a Fidesz politikai értelemben "bármiben" is támogassa. Az ország érdekében az elmúlt 7 éveb is megszavazta azon 2/3-os törvényeket amire nemzetközi vagy egyéb okok miatt szükség volt.
Az öszödi beszéd után 3 kéréssel állt az MSZP elé,egyiket sem teljesítették.
-legyenek választások
- cseréljék le Gyurcsányt
-legyen szakértő kormány
Nem a Fidesz-en múlott hogy idáig süllyedt az ország.
A jelen helyzetért a szocialista frakciót terheli a felelősség.
penznyelo, nyugodj meg, meg fogod tudni a fidesz programját is, legkésőbb akkor, amikor a közt. elnök kihirdeti a választások időpontját.
előbb minek, csak az mszp figyelmét tereli el a kormányzástól
Sajnos válaszra így nem igen számíthatok, mert bizony új vagyok, októberi harcos és csak véletlenül futottam bele még januárban (csak olvasási jogosultsággal) egy 1,5 hónapos előjelzésedbe, ez jutott eszembe, ezért bátorkodtam megkérdezni.
"Pénznyelő, ha jól emlékszem gyermekáldásnak kellett lennie mostanában?"
Nocsak konknapott, mégsem vagy olyan új, mint a nicked? Meglepő tájékozottságod nagyonis erre utal. Ha megmondod ki vagy, megtisztellek a válasszal.
"Egyszer sem láttam még hiányolni Türmer vagy Csurka esetleg Vona válság kezelési javaslatait.
Ők nem pártvezetők?
Az elképzeléseikre senki sem kivácsi?
Csak az Orbánéra?"
Megmondom a magyarázatot, a különbség az, hogy:
1. Orbán volt már miniszterelnök.
2. A Fidesz egy 40%-os párt.
3. Ha most lennének a választások, bizonyosan ők nyernének, a 2/3-ad is valószínűleg meglenne.
4. Éppen ezért minden racionálisan gondolkodó választópolgár részéről érthető, hogy tudni szeretné, mi az alternatíva. Választani ugyanis csak lehetőségek közül lehet.
5. Thürmer egy 1%-os, Csurka egy 0.5%-os, Vona pedig egy 2%-os párt vezetője. Köszönő viszonyban sincsenek egy 1-3. pontok szerinti párt helyzetével.
Uraim azért mind tudjuk miről szól ez a történet... közszerepléstől eltiltanám mindet akiről bebizonyosodik, hogy sáros, márpedig Gy. Ferenc 2006-ban terhelő vallomást tett az egész mszp-re amit SENKI nem kért ki magának, senki nem állította, hogy Ferenc megőrült... ergo tekinthetjük beismerő vallomásnak. annál is inkább mert gazdaságilag jól látható, hogy melyik verzió volt az igazi a Ferenc féle "vallomásos", vagy a dübörgő gazdaságos... Tehát az mszp vezérkara a politikai életből kivonva, örökre, a börtönbüntetés, vagyonelkobzás ezek részletkérdések, a lényeg, hogy a hatalomból eltávolítani és soha vissza nem engedni... ez a minimum.
Pénznyelő, ha jól emlékszem gyermekáldásnak kellett lennie mostanában?
"A Fidesz egyedül azzal vaszítheti el a társadalom szimpátiáját,ha nem bünteti meg méltóan azokat akik ide juttatták az országot."
Szerinted mi a méltó büntetés? Komolyan kérdezem: te mit szeretnél és hogyan képzeled el ezt konkrétan?
A vicc az egészben az, hogy ő oda szavazott. Ezek alapján szerinte az ő választottja mindig büntesse meg az ő elutasítottját, akkor is ha szavazási szeszélye hol ide hol oda rakatja vele az x-et...
politika és társadalom ahogy én látom (2)
Személyes találkozónk során egy magas rangú kormánypárti barátunk őszintén mesélt a PÁRT-ról, a 6
főből álló mindent elsöprő hatalmi csoportról (Szili, Szekeres, Veres,
Kiss, Lamperth, Gyurcsány) és a gazdasági döntések hátteréről. És Gál
J.Zoli barátjáról is, aki bár szakközepes érettségije van csak,
egyszemélyben irányítja a magyar sajtót és valójában akkor van lapzárta
a Népszabadságnál, ha Gál J. Zoli rábólint. Nincs annyi időm és erőm,
hogy mindent leírjak. Legyen elég annyi, ha eddig jelentéktelen pondró
porszemnek éreztem is magam, a tegnapi beszélgetés után még annak sem.
Semmik vagyunk. Még csak plebejusok, közkatonák, szorgos hangyák,
rabszolgák sem. Semmik.
Közöltem vele, hogy legszivesebben berontanék a Parlamentbe testemre
tekert 50 méternyi töltényhevederrel, kezemben 1-1darab, a vietnámi
filmekből ismert helikopter géppuskával és mindenkit,mondom MINDENKIT
halomra lőnék. És minden eddigi bűnömet ezzel megváltva a mennyországba
kerülnék, Szent Péter jobbjára.Közvetlenül.
Ő csak nevetett gyermeki hevülésemen. Nem sértően, picit irigykedve.
Mert azt látta bennem, amire ők pont építenek, számítanak. Az idolokba,
igazságba vetett hitet, az álmokat kergető, s ezért minden szar igéretet
elhivő naiv állampolgárt. A választót.
Akinek akarata, véleménye, álmai, céljai, fájdalmai, keserűsége, gondjai
pont senkit nem érdekelnek. Legfőképp azokat nem, akiket választhat,
akiket megszavaz."