Ez jogos felvetés, de aki ismeri erzsikét az tudja hogy itt ez a 20-30 millás napi forgalom óriási előrelépés! A650m forgalom teljesen irracionális volt itt, olyat ne várj, ez nem az a papír! Ha tartja ezt a forgalmi szintet az már csoda lesz!
Közeledik az év vége és azt hiszem nagyon szép évet zárunk. Nem tudom mi volt a tavalyi tippem év végére, de jelentősen meghaladta a piac. Az OTP elemzésnek nagyon örülök, de szerintem nem fogjuk elérni a jövő évben, legalábbis én nem számítok rá, ennél konzervatívabban mérek. Ennek ellenére tartom a pozícióimat és örülök, hogy év közben még vettem is hozzá. Sajnálom a SRV-vásárlás elmaradását, mivel tulajdonosi szempontból nagyon jó értéknövelő hatása lett volna. Az extrém olcsó árazású évek elmúltak, de egy tőkepiaci összeomlás teremthet még kedvező helyzetet a vételre. A zöldenergiának és benne a geotermiának egyre nagyobb szerepe lesz hazánkban is, és ezt a kormányzat is egyre jobban fel fogja ismerni. A magam részéről nem számítok osztalékra az idei eredmény után, ismerve a menedzsment eddigi magatartását az ügyben. Hiába a SRV-vásárlás elmaradása valamit ki fognak találni a fejlesztés, karbantartás sorokon. Engem igazából csak egy dologgal vigasztalhatnának, ha a miskolci visszasajtoló kutakat visszavásárolnák az év során felgyűlt zsentonból. Meg kell mondjam, én egy 10 forintos osztinak is örülnék, ami ugye kevesebb, mint 200 millió forint, de erre is sóherek lesznek, mert még nincsenek ennyire érdekelve a bizniszben. Az viszont, hogy ebből a cégből egy brutális fejőstehenet lehet csinálni nem kérdés.
Az emelkedés százalékával semmi gond(om),nekem pont az érdeklődés illetve annak a hiányával van bajom,hogy a 640M ft os nap(szerintem sokak kiszállása,ahogy írtam korábban,persze ezzel se lenne semmi gond hiszen ujjak szálltak be ugye)és az utánna lévő nagy korrekciós nap(itt az új beszállók közül dobálták el "páran"150Mft )nincs pezsgés,felélénkülés a piacán,még több új ember akit érdekel a részvény.Más szóval a 34Mft,50Mft,34Mft,és ma 27Mft nem tetszik,hogy elhal a forgalom(érdeklődés)ha ez a mai is szép nagy forgalommal történik sokkal jobban tetszene.Ez hetek vagy akár hónapokra való pangásit is jelenthet,félreértés elkerülése végett nem esést mondok hanem pangást(a 600 feletti szint környékén)
Úgyis azt fogják tenni ami nekik jobb, ne kelljen osztit fizetni, akár több beruházásba belekezdeni hátha bejön, vagy sem, ezzel a mi befektetéseink is kockáztatják. De kit is érdekel ott ilyen!!!
Nagyon nem tettszehetett nekik a hozzáértés, mert a beterjesztésből erősen sugárzik ez, meg a kisböfik érdekei meletti kiállás! ............. egy vezetés, cégtulajdonosi társaság klikk ez az tuti.
Vagy akár azt is megtehetik, hogy frissítik a stratégiát és a szabad pénzeszközöket más, jövedelmező projektekre (geotermián kívül) vagy például akvizíciókra fordítják. Csak szavazati arány kérdése, ami eddig mindig megvolt.
Ha nem akarnak normális osztalékot fizetni, akkor megtehetik, hogy egy 10Ft körüli összeggel elintézik ezt a kérdést, majd hivatkozással az OTP elemzésére ("hiszen ennyit ér") felemelik a SRV vásárlási limitet akár 1000Ft-ig is. Aztán májustól nekiállnak vásárolni a piacon.
Aki nem volt ott a közgyűlésen, annak itt van a lesöpört kezdeményezésem: Pannergy NyRt.1117 Budapest, Budafoki út 56. Gyimóthy Dénes vezérigazgató és Szabó Valéria befektetői kapcsolattartó részére Tárgy: 2017. április 28.-ra összehívott éves rendes közgyűlés 1., 2. és 3. napirendi pontjához szóló előterjesztés és határozati javaslat. Tisztelt Címzettek! Alulírott xxxxxxxx részvényesként és jelentős számú kisrészvényes meghatalmazottjaként a társaság 2017. évi rendes közgyűlés 1., 2. és 3. napirendi pontjához a következő előterjesztést és határozati javaslatot teszem. Kérem, hogy jelen előterjesztést és határozati javaslatot legalább a közgyűlés résztvevői számára és legkésőbb a közgyűlés megkezdése előtt írásban tegyék megismerhetővé. Előterjesztés: A társaság részvényesei számára alapvető érdek, hogy számukra ismert legyen a társaság stratégiája, rövid, közép és hosszabb távú tervei. A részvényesek és a befektetni szándékozók döntéseikhez ezek alapinformációt adnak. A társaság féléves és éves beszámolóinak rendszeres része, így 2016 éves beszámolókhoz fűzött vezetői összefoglalókban is jelen van a STRATÉGIA fejezet. Az ebben írtak nagyon dicséretes módon kitérnek a geotermikus energia hasznosításának fontosságára, az EU zöld energia direktíváira, és a társaság ezekben elért és elérni szándékozott helyzetére.A társasági stratégia azonban megfeledkezik a saját tulajdonosairól, a részvényesekről. Mivel nem nonprofit cégről van szó, a részvényesek számára a legfontosabb tulajdonosi jog és érdek, hogy részesüljenek a társaság által elért eredményekből. A társaság hosszú évek beruházási programja után a menedzsment kitartó és eredményes munkájának köszönhetően végre elkezdett eredményt termelni. Mivel sem a stratégiában, sem a társaság elmúlt évekbeli kommunikációjában nincsenek ismert új nagy projektek, nagy beruházás igényű növekedési tervek, így lehetőség nyílik az eredmények részvényesek felé történő juttatására. Egy mindenki számára ismert stratégia - mely kitér a társasági eredmények részvényesek felé juttatására -növeli a transzparenciát és bizalmat. Ezzel a társaság csatlakozhatna a BÉT-en jegyzett Prémium kategóriás társaságok többségéhez, ahol van a fentieknek megfelelő osztalékpolitika. További megjegyzések: A Pannergy Nyrt Igazgatótanácsa utoljára stratégiai terveiről 6 évvel ezelőtt 2011 június 24.-én rendkívüli közgyűlés napirendje keretében tájékoztatta részvényeseit, határozathozatal nélkül (a közölt stratégia nem valósult meg, 2016 évre ígéretek: 9 MrdFt árbevétel, 7,5 Mrd EBITDA)· A Pannergy Nyrt alapszabályának VI/38.d. bekezdése az Igazgatótanács hatáskörébe rendeli a társaság középtávú tervezési feladatát. Határozati javaslat: x/2017. (IV.28.) sz. közgyűlési határozat: A Közgyűlés felkéri az Igazgatótanácsot, hogy az alapszabály VI/38.d. bekezdése alapján készítse el a társaság középtávú stratégiai tervét, amelyben többek között részletesen kitér az adózott eredmény és a működésből származó szabad pénzeszközök felosztására, részvényesekhez való juttatásának módjára, az osztalékpolitikára és sajátrészvény vásárlási programokra, azok pénzügyi és számviteli kritériumaira és a sajátrészvény állománnyal kapcsolatos tervekre. Az Igazgatótanács által beterjesztett középtávú stratégiai tervet legkésőbb a folyó 2017. naptári évben megtartandó rendkívüli Közgyűlés napirendként tárgyalja és határozathozatallal fogadja el. Budapest, 2017 április 18.
PANNERGY