"Elliott szerinti emelkedés, majd a korrekció is e szerint. A hetedik hullámmal csak alacsonyabb csúcsba ment."
Húú, ez a duma, csak elfelejtette, hogy igaz nem Elliott alapján, de az ellenkezőjét várta megkérdőjelezhetetlenül, isteni kinyilatkoztatásként... :)))
1600-as évvégi árral még nem biztos, hogy az év részvénye lesz. RFV is versenyben van, január 1. óta 80% feletti emelkedéssel. Mivel ez kb. 1472-es mostani Pannergy árnak felel meg, elég komoly lemaradást kellene behozzon, amiben nem hiszek, ahogy abban sem hittem, hogy a múlt héten 20%-ot megy. Bár real 1-2 nap csúszással "igérte" az 1250-es árat, 3 nappal később 1060-1070 között vagyunk, vagyis nem kerültünk semmivel sem közelebb a célhoz. Egyre inkább azt érzem, hogy igazam volt, a részvény körül még mindíg nagyobb felhajtás van, mint ami indokolt lenne.
Törölt felhasználó2010. 10. 20. 10:01
#38389
Sziasztok.
Még most irok először ebbe a topikba, eddig csak olvasgattalak titeket.Én is tartogatok párat ebből a papírból.Nagyon meglepődtem a mai esésen...Aztán kicsit összeszedte magát, most pedig elég sok volt az eladó 1070-en, de közben ugy látom meg is veszegetik:)))
PANNERGY