Na jó kb itt kéne belátnom hogy menthetetlen az hogy ész érvekkel meggyőzzünk ha nem akarod látni se ami körülötted történik. Ajánlom az origo fórumát. Ott nem érhet baj. Nem csap le rád a diktatúra keze.
"Szóval lehet itt papolni, de menjetek akkor Ti ki a frontra és tessék segíteni. Tessék odaállni az első sorba és onnan osztani az észt, hogy a háború jó és jogos."
Az ukránok pont azért harcolnak, hogy neked ne kelljen a frontra menned egy nato-otosz háborúban. Miért olyen nehéz ezt felfogni, hogy addig jó Európának amíg Ukrajna el nem esik.
"Jogos. És a legszebb az egészben, hogy nem veszik észre, hogy az orbánozással, mészárosozással csak az újabb 2/3-ot érik el. :D" . Hát ez éppenséggel nem az ő hanem a Fidesz szavazók szégyene. Pl kedves barátunk is itt diktatúrázik miközben az ő pártja és kormánya műveli azt, de azzal semmi problémája. A Bese már lassan szegény áldozat lesz miközben az a Pap volt a legalja azzal hogy erkölcsről papolt melegeket szidott, a melegségével kiálló papot támadta, melegeket rúgatott ki egyházi állásokból, miközben ő maga művelte sokkal durvábban azt ami ellen uszított folyamatosan. És a fidesz szavazóknak nem esik le hogy palira veszik őket és ezekkel az uszításokkal tartják őket bent a táborban. Hogy közben ők szarnak bele abba a keresztény konzervatív erkölcsbe amit terjesztenek és művelik azt ami ellen uszítanak az nem zavarja az átlag fideszest. LMBTQ propagandát kiálltanak ahol nincs és uszítanak mások ellen rágalmazva miközben ők terjesztik a saját propagandájukat és közben még művelik is amivel másokat vádolnak. . De ien lehet hogy újabb kétharmad lesz de nem azért mert aki vádol ne lenne igaza hanem mert bár kikéri magának az illető pontosan bemutatja azt hogy mennyire igaz az amit kikér magáról.
"És másik, férjen már bele a demokráciába és szólás és véleményszabadságba, hogy azt meri valaki mondani, hogy a transzok elmebeteg emberek. Pszichológus kell nekik nem szike." . Én értem hogy a te világodba nincsenek csak fekete fehér képzetek és a valóság azon részét amit nem tudsz feldolgozni nem ignorálod hanem ki akarod irtani a létezését. Mint azt is hogy igenis vannak transz emberek. Nem sok. alig kell találkoznod velük az életed SEMMIBEN se változtatják vagy befolyásolják, de TE az övéket nagyban szeretnéd befolyásolni. Ugyanaz mint amit leművelnek emberek a Pride esetében is. A leginkább azok vannak ellene akik 2-300 kilométerre laknak a Pride helyétől, sose látják, nemfutnak össze vele de foglalkoznak egyfolytában vele és e mellett békés emberek életét is tönkreteszik csak azért mert nem tudják feldolgozni hogy vannak férfiek akik férfiakat szeretnek. . Tegyél úgy mint én. Rájukhagyod oszt jónapot. Nem kell hozzá mesét generálni hogy terjeszteni akarják. Sokkal inkább látom azt hogy a "konzervatvok" akarják a saját igazukat ráerőltetni másokra ha tetszik ha nem. Sokkal inkább van "konzervatív propaganda". a legviccesebb az egészben hogy a legálszentebbek tolják a legjobban. Azokról akik folyton LMBTQ propagandát kiáltanak és keresztény erkölcsökről prédikálnak derül ki a legtöbbször hogy ők vannak legmesszebb az erkölcstől amit hirdetnek.
Okos ember előre gondolkodik. Putyin addig megy előre, ameddig el nem keni valaki a pofáját, az ukránok legyőzése után megtámadná a baltikunot és a lengyeleket. Ha nem szeretnéd, hogy magyar nato katonák haljanak meg abban a háborúban, akkor rajönnél, hogy most kell megàllítani az oroszokat az ukrán katonák segítségével, nem egy nato-orosz háborúban.
""Egy ország vagy tolerálja a NER ereszeseket és pedopapokat vagy nem. " Ja így már gondolom rendben is van a mondat. Csak elrontottam a szavakat bocsi." . Kreálsz egy szöveget amit soha se mondtam és kijelented hogy én ezzel egyetértenék. :). Ennyi erővel elmehettél volna messzebb is és leírhattad volna hogy részemről rendben volna ha azt írnák itt a fórumon hogy a Fideszeseket a Dunába kell lőni. Megafonosnak tetszik lenni? :)
Inkább gyáva, mint halott. Emberi élethez való jog elidegeníthetetlen és sérthetetlen. Szóval lehet itt papolni, de menjetek akkor Ti ki a frontra és tessék segíteni. Tessék odaállni az első sorba és onnan osztani az észt, hogy a háború jó és jogos. Nem, nem az. Minden életért kár. Aki ezen vitatkozik az az én szememben egy barbár.
Pontosan tudod te is, hogy nem csak pár régióról van szó. Bármeddig mennek az oroszok, a szomszédjuk még mindig egy nyugatos Ukrajna lesz, hacsak nem tesznek oda egy báb kormányt, vagy foglalják el a teljes országot. Már csak azért is, mert az állítólagos céljuk Ukrajna nácítlanítása. Ez mégis szerinted hogy fog menni, ha megállnak Dombasznál, és marad a Zelenszkij féle, vagy egy hasonló kormány????
ezzel most köpted szembe az 56-os szabadságharcosokat! (és magasztaltad ezzel a pufajkás "hornokat" vagy "kádárokat") te is kommunista és diktatúrapártoló lettél, mert a fidesz úgy akarja? az hogy meddig tartanak ki az ukránok, az ő szuverén döntésük, a többi jóérzésű nemzetnek az a dolga ilyenkor, hogy támogassa őket a döntésükben az agresszor oroszokkal szemben, erkölcsileg, anyagilag, ha a harc az, akkor abban, ha a vereség elviselésében, akkor abban! Csak az ukránoknak van joga azt eldönteni, meddig mennek el a harcban, mivel szabadságharcot vívnak!
Eger várát hazafiak védték, a békettábor "béket akarunk" nyüszítése a latrinából szűrődött fel. A gyávák ott tanyáztak. Dobó a gyávákat ledobatta a várfalról.
Pontosan mitől lesz az orosz érdek, hogy Magyarország a békét támogatja? A magyar kormány a magyar emberek érdekeit kell hogy védje. Mennyi ukrán katonának kell meghalnia, hogy azt mondjuk okés inkább lemondunk pár régióról? 10ezer? 100ezer? 1 millió? Az értelmes ember elítéli a háborút, de feladja a vesztes csatát, ha ezzel életeket menthet. Persze más színű lesz itt ott a lobogó, de én inkabb élnék pl német zászló alatt, mint lennék halott.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!