Schiffer a legjobb példa. Kétszer a bejutási küszöb határán jutottak be a parlamentbe. LEHET MÁS A POLITIKA. Majd az első felszólalása az volt "csukjuk be Gyurcsányt", a nagy megbékélés híveként. Szinte leplezetlen kinek az érdekét szolgálja. Manapság a kutyapárt mellet agitál, hogy megossza az ellenzéket. Egy szétharácsolt ország felelőséről egy rosszalló gondolata sincsen.
Nem gondolom,hogy Putyin sakkban tartaná Orbánt,egyértelmű,hogy az a rendszer amit felépített az EU-n belül sok haragost jelentett a számára ,ezért is nyitott az EU-n kívüli országok irányába,Oroszország,Kína,vagy Törökország pedig szintén nem az EU- szíve csücskei így adott volt velük a partneri viszony megerősítése.
A Kim dinasztia tagjait sem volt képes senki leváltani, pedig ott aztán "népi demokrácia" van a "javából"! Ezek szerint ott is minden rendben van? Javaslom, tájékozódj egy kicsit a világ dolgait illetően!
Én is rosszul tudtam. De egyébként jó példája hogy a kitétel nélkül is el volt az államok és soha gyakorlatban nem is volt addig ( Roosevelt ) senki aki hosszabb távra hatalmat kaparinthatot volna meg és akit végül 4-szer is megválasztiottak tényleg jó vezetőnek bizonyult. ez mutatja hogy ha egy rendszert alapvetően jól felépítenek és az emberek figyelnek is arra hogy ezeket az intézményeket "védjék" akkor nem tudd kialakulni alapvetően egy diktatúra. . Szóval itthon se feltétlenül abban látom az akadályát a dolognak hogy nincs ilyen korlátozásunk. Putyin az oroszt milyen könnyedén játszotta ki? Úgy mondanám egy jól működő rendszerbe felesleges egy ilyen korlátozás egy rosszul működőben meg hatástalan. Valahol a kettő közötti mezsgyén lehet haszna.
Lázár egy kicsit más szín volt a fideszben mint az átlag. Olyasmi mint Navracsics, Szájer, Pokorni, bár ez utóbbiak úgy vélem tisztakezűek is. Orbán nem fogja elfelejteni Lázárnak azt, hogy ő indította el a vejét a maffia piacon. (Hódmezővásárhely led-es közvilágítás.) Most is kormánybiztos a mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt-nél, ahol Lévai Anikó rokona a vezérigazgató. (Orbán és Orbánné "titkos" látogatása.) Az is meg van engedve Lázárnak, hogy időnként belevakkantson az országos politikába, bedobják MZP ellen is, de tudják, hogy veszíteni fog. Szerintem pont Orbán nézhette ki utódjául. (Persze csak legvégső esetre, mert önként soha nem fog lemondani a hatalomról.)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Watergate-botr%C3%A1ny amcsik azért mennyivel elörébb vannak a demokráciában ott aki bünt követ el, az lemond, vagy lemondatják M.o.n O1G jóval nagyobb bünöket követ el, és ahelyett, hogy lelépne, gyöztesnek kiálltja ki magát, és mintha misem történt volna, csinál mindent tovább pedig Pegasus Gate pont egy ilyen eset volt...
Hitlert is elég sok ember tartotta jó megoldásnak egy szabad választáson. Jól teljesített , tehát nem is váltották le 45ig és akkor sem az ellenzék miatt.
Na, ezzel a véleményeddel kivételesen, tökéletesen egyetértek. Ez a NER rendszer, amit felépítettek, törvényszerűen bukásra van ítélve. Csak az időpont a kérdéses. Orbán sem él örökké. Kádár még a halála előtt megbukott. Orbánnal is így lesz. Senki nem éli túl a saját halálát. Ez egy örök-érvényű mondás. A "Főni" csak egy nagyon rövid fejezet lesz Magyarország történelmében. Nem is tudom mi lesz velünk utána...:(((
"Az amerikai elnökök max. 8 évig lehetnek hivatalban, életükben ÖSSZESEN. Az " alapító atyáknak" volt eszük..." . Ez mondjuk pont tévedés. Az lapító atyák nem tettek ilyen kitételt. 1951-ben a 22. alkotmány kiegészítéssel került bele. Pl Roosevelt 1933-tól 1945-ig volt elnök ( 4 választást is megnyert ). Van érv és ellenérv is a mellett hogy maximalizálják az újraválasztást. Van azért jó példa is hosszú távú vezetőkre akikből nem lettek diktátorok ( pl legközelebbről Angela Merkel ). de tény hogy sokkal több rossz példa van.
A maffián belül furcsa változások indulnak el, amikor elfogy a pénz, vagy kiderül valami olyan dolog a főnökről, ami már nagyon nem tetszik a többieknek és nem akarják, hogy őket is magával rántsa. Vajon van ilyen adat Orbánról (rengeteg, elég lenne csak megtudni, Putyin mivel tartja sakkban)? De kit tudja, annyi helyen rúgott már bele emberekbe, hogy lehet kiderül valami, vagy csak egyszerűen lesz, akiknek nincs már vesztenivalója és .... a fantáziátokra bízom.
"Ha ennyi Orbánnál jobb miniszterelnök jelölt van ebben az országban akkor vezesd már le,hogy miért nem akadt egy sem az elmúlt években aki leváltotta volna Orbánt.Elvégre bárki indulhat egy választáson,még te is." . Az hogy ki a legalkalmasabb és ki a legnépszerűbb az két külön fogalom sajna. Márpedig Magyarországon már rég népszerűségi és nem alkalmassági verseny van a politikában. Nem az eredmények a fontosak hanem a látszat és a propaganda. Alig pár HSZ-el lejjebb linkeltem be Erdogan hogyan teszi tacsra Törökországot. ott is kb bárki kevésbé megalomán idióta jobb vezető lenne aki hallgatna bármelyik első éves közgazdászra.
Orbánt nem lehet belülről megbuktatni,egy választási vereség vagy egy gazdasági összeomlás lenne csak erre képes de ez külső erő általi bukás.Ugyanakkor elindult egy fajta erózió a párton belül amit azért próbálnak kezelni,mondhatnám azt is,túl nagyra nőt a kis gömböc és ahhoz,hogy ne pukkadjon ki,le kell kicsit apasztani,ezért várnék egy kis tisztogatást a Fideszen belül.
Ebben az egyben mondjuk egyetértek. Attól hogy valaki felhívja párton belül a bajokra a figyelmet még nem lesz fidesz ügynök. De ez nem jelenti hogy nincsenek is Fidesz ügynökök egyetlen pártba se csak a teljes tisztaságért aggódó emberek. Pl Volner János a legjobb példája egy "Fidesz ügynöknek" (ha muszáj ezt a kifejezést használni) aki már rég csak "ál"-ellenzéki.
Sohasem állítottam,hogy a Fideszben nincsenek párkatonák,de ha már leváltja egy másik párt a Fideszt az ne egy hasonló pártkatonáktól hemzsegő párt legyen.Erre próbáltam utalni,de amint látom nem jött át mindenkinek .
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!