Sajnos én teljesen bekajáltam az ezres dumát, (nem most még tavaly tavasszal), amit egyre inkább ugy gondolok, nem hogy 1000, de ez 500 sem lesz még nagyon sokáig, sőt szerintem új szintre lépünk, valahova 300 es 400 közé, az eddig tapasztaltak alapján...
TA szerint ekkora árfolyamon és a rv-re jellemző árfolyammozgást is figyelembe véve 2-3 forint eltérés megengedett. Eszerint nem szignifikáns a letörés. Ha támaszszintről szólt volna az elemzésem, még tán tartható is lenne. - Viszont én olyan alakzatról írtam elemzést, aminek a működését nagyon pontos szabályok határozzák meg. Ebbe - bár jó lenne - nem fér bele, hogy 421-ig is leszúrt és 429-en zárt. Tehát az alakzat számomra nem fog működni, úgy ahogyan működnie kell. Innentől nem fogom tudni pontosan megmondani mikor, mit fog csinálni.
Sajnos ezt írhatom felelősséggel. Egészen eddig megvolt a kotta. Innentől azonban már nem tudom mit fog csinálni. Még az is lehet, hogy a vártánál nagyobb le-fel csapkodással megcsinálja, amit rajzoltam, de az már nem az én tudásommal lenne összhangban.
A 430-as korrekciós szintet letörték. Ezennel az általam felrajzolt TA elemzés innentől nem működik. Az alakzat kilépett - kiléptették - a működési feltételrendszeréből.
Azert a mai fejlemenyeket nem neveznem "semminek". Az ML erdekcsoport egy masik tagjaba jelentos, raadasul komoly novekedesi es profitpotenciallal rendelkezo elem kerul bele...:Ez azert erinti az Opussal kapcsolatos kilatasokat, ha mashogy nem is, de legalabb ugy, hogy ez a funkcio es uzletag nem az opusba kerul, azaz egy illuzioval kevesebb. Azert valljuk be, a termelo hardware, ami itt van osszevonva, joval kisebb jovedelmezoseget eredmenyez mint pl egy kormanyzati IT szektor, ahol a nyereseg lenyegeben attol fugg, mennyire erosen nyomjuk ra a kockas papirra a postairont...
OPUS Global Nyrt.