Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
MNB mérlege havi bontásban nyilvános, de a megmaradt MNYP vagyon nem ott van. Az állampapírokat egyből bevonták, a többi eszközt betették a Nyugdíjreform -és Adósságcsökkentő Alapba ( NYRA), amit az ÁKK kezelt. Innen adogatták el szép sorban az eszközöket (van róla idősor az ÁKK honlapján). Végül a megmaradt 50 mrd körüli vagyont 2013 körül beapportálták a Nemzeti Eszközgazdálkodási Ztt.-be. Ott van most a maradék.
“Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van…A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet! Mert most ők jönnek…A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.”Márai Sándor
Szíjjártó nem ismeri pontosan a migráns fogalmát, vagy az elmúlt évekbe nála is sikeresen működött az agymosás, és fideszéknél a migráns automatikusan nem európai illegális migránst jelent. Kár, hogy nem ez a valós definíciója. https://24.hu/kulfold/2019/02/19/szijjarto-peter-europai-unio-migracio/
„Az lenne a legfontosabb, hogy induljon meg egy korrekt, kiegyensúlyozott, egymást tiszteletben tartó párbeszéd a magyar tudomány, kultúra, oktatás kérdéseiről, ne pedig szekértáborok üzengessenek egymásnak” – erről beszélt Pálinkás József a Heti Naplónak adott interjújában. Az MTA volt elnöke elmondta, a kialakult helyzetről tudósító cikkek alatt olyan stílusú kommentek jelentek meg, ami után fontosnak tartják, hogy felhívják az emberek és a kormány figyelmét arra, hogy azok az értelmiségiek, akik a rendszerváltás óta ugyanazt az értékrendet képviselik, nem tartják helyesnek azt, hogy parancsszóra, egyeztetés nélkül születnek döntések. Hozzátette: azt sem tartja helyesnek, érvényes törvényekkel ellentétesen megpróbál a mindenkori végrehajtó hatalom beleszólni azokba a kérdésekbe, amelyek nem tartoznak kompetenciájába. Egy olyan ponton vagyunk, ahol a középszer harcol a pozíciókért, a középszer magának címeket, rangokat, sallangokat akar. (…) Az ingyen, vagy semmiért elnyert tudományos címnek semmi értéke nincs - Pálinkás József szerint ez áll az Akadémia szétrombolása mögött. Szerinte nem fog végigmenni a mostani elképzelés, létre fog jönni egy olyan kutatóhálózat, amelynek a menedzsmentje különböző lesz a mostanitól, hiszen most az igazgatás teljes mértékben az Akadémiához tartozik. El tud képzelni egy olyan kompromisszumot, amelyben egy olyan testületet hoznak létre, ahol ott vannak az Akadémia képviselői, és ott vannak olyanok, akiket a kormány jelöl ki.„Úgy jutottunk el ide, hogy bekerült a rendszerbe egy rendkívül ambiciózus és agresszív szereplő, ez pedig az innovációs és technológiai miniszter, aki a tudományos életben nem szokásos módszerekkel és hangnemben kezdett el tárgyalni és intézkedni, mielőtt végiggondolta volna, hogy mit kell csinálni” – fogalmazott a volt elnök."
Az a BPA tanulmany nagyon gyorsan eltunt, amit ok rendeltek meg -hvgn volt talan. Persze az atlag Fizess szavazo ezeket nem tudja ertelmezni, ha meg tudja is, akkor nem mer kritikat megfogslmazni, mert a sajat haverjai teszik tonkre. Biztos van az a penz, ahol mindig azon kelk rettegni, hogy mikor all meg a fekete kocsi haz elott?
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link