2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Szia Lore! Nézegetem már régebb óta a Nordot,pufferelik ezerrel az eladóin,ha meg valaki belevesz rögtön jön utána egy borítás vissza. Ma 2x játszották ezt el.Erős gyűjtés megy szvsz,és ott a fék hogy innen ne tovább egyelőre.
Ez így van. Itt is vádolnak elvakoltsággal néhányan, meg olvasok olyankor a fórumon, hogy hittből nem lehet kereskedni. Ez a legnagyobb tévedés szvsz. Miért van egyáltalán valaki a tőzsdén? Csak is hitből. Itt majd egyszerűbb lesz pénzt keresni, meg itt majd többet keresek, meg itt majd gyorsabban keresem...aki nem finanszírozási forrás bevonására használja a tőzsdét, szóval gyakorlatilag a tőzsdei kereskedelemben így vagy úgy részt vevők 99%-a, az mind hitből van itt. Én nem ekézem a nutexeseket, futurusokat, 4igseket, ők is hisznek. Most úgy nézz ki, nem a legjobb irányba megy nekik, de egy, ez változást, kettő igen, ez benne van a pakliban. Ilyen ez.
Szvsz is csak egy igazi van. Mi. Hogy ez strategia, valodi inditek reszukrol, v pusztan csak kovetkezmeny, nem tudhatom, de mit irsz, logikus es lehetseges. Magam inkabb valami rejtelyes kivarasra teszem a voksom, viszont teny, h stabilan araszolunk felfele, jo alapot kepezven egy hir utani kiugrashoz.
Lehet nem rossz stratégia ez Gácsiék oldaláról. 1 év alatt az összes kisebb és speki részvény kivérzett Bét-en. Ha nagyon meglódultak volna, akkor az is jó Nordnak, hiszen hype lenne. Most, hogy a többi elbukott, gyakorlatilag ez is jó, hiszen csak 1 maradhat:-)
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15