Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 15:38
Előzmény: #22027  vrotblijaty
#22040
De nem latod kik a megbizok. Innentol kezdve ne keress logikat. 
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 15:34
Előzmény: #22032  Heinczi
#22039
Egyetertek. Majd akkor indul, ha mar senki nem hiszi, h kepes a tartos kitoresre. Szvsz. 
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 15:28
Előzmény: #22030  vrotblijaty
#22038
A Nutex egy masik elet. Itt minden visszatartva - hir es ar. Szvsz. 
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 15:25
Törölt hozzászólás
#22037
Muszka1
Muszka1 2020. 01. 23. 15:23
Előzmény: #22034  Heinczi
#22036
Elmozdulhatnánk felfele egy-két forintot!
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 15:23
Előzmény: #22027  vrotblijaty
#22035
Latszatkereskedesek. Nem gondolkozom ezeken. 
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 12:04
Előzmény: #22033  Nemtomicsináljak
#22034
Így jó, tudod te hogy mit kell csinálni:-)
Nemtomicsináljak 2020. 01. 23. 11:44
Előzmény: #22032  Heinczi
#22033
Így van!
Rendületlenül tartom nyár óta megszerzett pakkom, pedig szép nyerővel adhatnám!
Más papírjaimban gyakran adok -veszek, de ezt stabilan tartom ,tudom hogy ennek is eljön az ideje nemsokára, hisz már mindent téptek ész nélkül 😃
Szóval korántsem ez a szint a nyerő hozamom realizálására, az még bőven messzebb van, időm van kivárom😉
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 11:26
#22032
Egy "baj" van ezzel a folyamatos korrekciókkal , hogy nem lehet majd tudni, melyik kitörés lesz az igazi, mikor tűnnek majd el a lekötések.
Emiatt aki nem tart Nordot folyamatosan, nem fog tudni jól beszállni. 
Ezért is maradjon mindenki nyugiban, akinek nincs vegyen, és üljön rá a kis kezére. 
pénzlesö 2020. 01. 23. 11:01
Előzmény: #22030  vrotblijaty
#22031
Persze  érdekes, de  itt  kinek  van  több millió  részvénye  erre , Nutexben  más  azért
vrotblijaty 2020. 01. 23. 10:59
Előzmény: #22028  Heinczi
#22030
Igen, csak közben mennek a manipulátorkodások. Bocs az offért, de nutexben is naponta leönt ezzel a módszerrel mondjuk 100-200K-t könnyedén, az 5-10 millió/nap, 25-50 M/hét, 100-200 M/hónap, 3 hónap alatt meg is van kb 300-600 M, legyen mondjuk 460M, hát nem érdekes?
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 10:54
Előzmény: #22028  Heinczi
#22029
Mondjuk bízunk benne többen, hogy ez a folyamatos kis tételű korrekció valami célt szolgál, folyamatos árfolyam karbantartást, visszatartást. 
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 10:52
Előzmény: #22027  vrotblijaty
#22028
Nem szép dolog ez biztos.
Dehát lassan elfogadom, hogy vannak emberek, akiknek ilyen apró sz*-tokból áll az élete.
Szerintem az erdkelodes, és a rendes kereslet látszik a papir iránt ennek ellenére. 
vrotblijaty 2020. 01. 23. 10:48
Előzmény: #22025  Heinczi
#22027
Lehetséges, mindenesetre érdekes, hogy a nord-nutex-set hármasban is mennek az öntések és rögtön utána a 20 db-os felkötések. Persze nyilván a verebeket meg lehet téveszteni vele, de ha van egy valamire való könyved, azért látod, hogy mi a helyzet. Egyébként a nutexben még jobb is, ott nyomnak egy 50ezres öntést és gyorsan egyből visszakötik, várnak fél órát, majd újra. Szánalom, és emiatt nem magunkat kéne szutykozni, hanem azokat a szutykokat, akik ezt csinálják...
Lafotex 2020. 01. 23. 10:48
#22026
52
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 10:44
Előzmény: #22024  vrotblijaty
#22025
Ez a kozmetika csak még jobbá teszi az egész storyt.
vrotblijaty 2020. 01. 23. 10:42
Előzmény: #22021  Lantixx
#22024
Aha, de az 50 ezres öntést (2,5 millió, gyk), 20 db-os felkötéssel kozmetikázni az nem szutyokság?
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 23. 10:42
#22023
Na jó reggelt,
Látom izzik a levegő:-)
Helyes helyes 
Lafotex 2020. 01. 23. 10:40
#22022
51
Lantixx 2020. 01. 23. 10:13
#22021
Jönnek a kárrogó szutykok! Ez csak jót jelent! :))

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek