Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 10:13
Törölt hozzászólás
#22020
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 10:12
Törölt hozzászólás
#22019
vrotblijaty 2020. 01. 23. 10:08
Előzmény: #22015  Törölt felhasználó
#22018
Há' hogyne... Valami veréb bepróbálkozott 10 millával beindítani egy fake rallyt, csak besült... 55 mi? Ne viccelj.
pénzlesö 2020. 01. 23. 09:53
Előzmény: #22015  Törölt felhasználó
#22017
kösz  ,menjen  csak  tovább
bumm 2020. 01. 23. 09:52
Előzmény: #22014  pénzlesö
#22016
10 milláért
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 09:51
Előzmény: #22014  pénzlesö
#22015
mindet. 53 is volt.
de lesz még szerintem 55 is ma-holnap.  
pénzlesö 2020. 01. 23. 09:44
Előzmény: #22011  Törölt felhasználó
#22014
Mennyit  vettek  meg  az 52  nagy  adagból ?
bumm 2020. 01. 23. 09:40
Előzmény: #22012  don_king
#22013
na végre, csak elindult
don_king
don_king 2020. 01. 23. 09:37
Előzmény: #22011  Törölt felhasználó
#22012
:)
Törölt felhasználó 2020. 01. 23. 09:34
Előzmény: #21952  Törölt felhasználó
#22011
kezdődik
Muszka1
Muszka1 2020. 01. 23. 09:30
Előzmény: #22009  Muszka1
#22010
Alakul! :)
Muszka1
Muszka1 2020. 01. 23. 09:28
Előzmény: #22008  hibaz
#22009
Most kellene egy 200 k vétel!
hibaz 2020. 01. 23. 09:27
Előzmény: #22007  hibaz
#22008
52
hibaz 2020. 01. 23. 09:27
Előzmény: #22006  Muszka1
#22007
51,8
Muszka1
Muszka1 2020. 01. 23. 09:04
Előzmény: #22003  Törölt felhasználó
#22006
Ha az 52-t megveszik, akkor indulhatunk. SZvsz
Törölt felhasználó 2020. 01. 22. 20:33
Előzmény: #22004  Heinczi
#22005
Egy huron. :)
Heinczi
Heinczi 2020. 01. 22. 20:28
Előzmény: #22003  Törölt felhasználó
#22004
Kibackeltük :-)
Törölt felhasználó 2020. 01. 22. 20:23
Előzmény: #22002  Törölt felhasználó
#22003
Törölt felhasználó 2020. 01. 22. 20:17
Előzmény: törölt hozzászólás
#22002
Szerintem is, orulok, ha tetszik. :)
Törölt felhasználó 2020. 01. 22. 20:17
Előzmény: törölt hozzászólás
#22001
En amikor veszek, kiveszem ezeket a pakkokat. Nem szoszmotolok, de hat en ilyen vagyok, iyen az alaptermeszetem... Masnak meg mas a jo. Itt kulonben mindig mas a jo es az is jo lehet, ha el tudsz terni onmagadtol. Ezt inkabb magamnak mondom. Koszi, minden jot!

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek