Az utóbbi pár napban a csökkenő trendvonal alá szorul be a Magyar Telekom mozgása, mely ezzel egy zászlót épít az augusztusi lokális mélypont óta. Ezt erősíti a konszolidációs szakasz során lecsökkenő forgalom is. Ha a csökkenő trendvonal és a közelben érkező 50 napos mozgóátlag leküzdésre kerülne, akkor 30-40 forintnyi emelkedés adódik az alakzatból számolva, mely éppen egy korábbi csúcsig 460 forintig emelhetné a papírok jegyzési árfolyamát. Lent szűk támasz 417 forintnál, majd 390 forinton.
Az Invitellel hozhat létre konzorciumot az MPVI állami mobiltársaság, a mindkét fél számára előnyös együttműködésen előbbi a közszférához, utóbbi a már meglévő ügyfelekhez és infrastruktúrához kerülhet közelebb.
A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az Invitel Távközlési Zrt. lehet a negyedik mobilszolgáltató állami MPVI Mobil Zrt. partnere, a Napi Gazdaság információi szerint a két társaság konzorciumot kíván létrehozni. Az együttműködés mindkét cég érdekét szolgálhatja, hiszen például az Invitel ezáltal "saját" mobilszolgáltatást kínálhatna ügyfeleinek, miközben az új mobiltársaság már az induláskor egy jelentősebb ügyfélkört érhet el, illetve kiterjedt hálózati infrastruktúrát vehet igénybe. Az együttműködéssel emellett az Invitel "közelebb" kerülhet a közszférához is. Úgy tudjuk, a konzorcium még formálódik. Mindez felgyorsíthatja az MPVI indulását, egy másik körülmény azonban korlátozhatja, végső esetben pedig meg is akadályozhatja azt.
Ilyen irányú döntés nem született az MPVI-nél, az információ piaci találgatás − közölte az állami mobilcég lapunk kérdésére. A társaság ugyanakkor nyitott lesz virtuális szolgáltatói (MVNO) együttműködés kialakítására, a partner, illetve partnerek kiválasztása pedig egyenlő esélyekkel történik majd. Az Invitel − ahogy a mobilpartnereivel folytatott együttműködései során eddig is tette − az MPVI indulásához is ajánlatot fog adni, partnerként kíván fellépni − közölte lapunkkal a társaság kommunikációs igazgatósága.
Az állami mobiltársaság jövője kapcsán két hét múlva jelentős lépés várható, szeptember elején folytatódik ugyanis a Fővárosi Törvényszéken az az eljárás, amelyet mobiltelefon-társaságok indítottak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ellen. A cégek azt állítják, hogy az NMHH törvénysértően járt el azon a frekvenciapályázaton, amelyen végül a három állami cég − a Magyar Posta, az MVM és az MFB Invest − alkotta konzorcium lett a befutó. A bíróság korábban ideiglenes intézkedésként felfüggesztette az új társaság, az MPVI frekvenciahasználati jogosultságát, ez pedig előrevetíti, hogy az új társaság az év végén − vagyis a pályázati kiírásban szereplő határidőre − esetleg nem tudja elindítani szolgáltatását. Szakmai körökben sem tudnak sokat arról, hogy hol tart a társaság és a hálózat építése, bár olyan információk is felmerültek, hogy az MPVI már folyamatosan veszi fel a munkatársakat. A Magyar Nemzet egy névtelen informátor alapján korábban arról írt, hogy a konzorcium tartani kívánja a pályázatban elvárt határidőt, ezért a bíróság "packázása" ellenére nem halogatja tovább a fejlesztéseket. Az ország teljes szélessávú mobilinternet- és mobiltelefon-lefedése több tíz milliárd forintos beruházást jelent.
A lap szerint ha a bíróság a nemzeti roaming ügyében (a meglévő szolgáltatóknak biztosítaniuk kell a hálózatukhoz való hozzáférést az új cégnek) helyt adna a felperes kifogásainak, az újabb perek sorát indítaná el, a negyedik társaság ugyanis nem tudná elindítani szolgáltatását, így vélhetően több milliárd forintos kár merülne fel.
Az MPVI vezetői eddig egyszer, áprilisban jelentek meg a nyilvánosság előtt, Kalmár István elnök akkor úgy fogalmazott, céljuk az, hogy a negyedik mobilszolgáltató versenyképes piaci szereplőként, hatékonyan és eredményesen működjön, valamint fokozza a versenyt a hazai mobilpiacon. Schmidt Pál, az MPVI Zrt. igazgatóságának tagja (aki közben a vezérigazgatói széket is elfoglalta) pedig arról beszélt, hogy olyan új megoldásokat fejlesztenek, amelyeket jelenleg versenytársaik még nem kínálnak − arról azonban egyelőre semmit sem tudni, hogy hol tart ez a folyamat. Júliusban több mint 11 ezerrel, 11,52 millióra csökkent a három mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizetőszáma, a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 12 ezerrel nőtt, így ez az érték csaknem 10,992 millió volt − közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A gyorsjelentés szerint idén júliusban a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 115,8 SIM-kártya jutott. Július végére a T-Mobile részesedése az előző havi 45,83 százalékról 45,87 százalékra nőtt, a Vodafone-é 22,84-ről 22,82, a Telenoré pedig 31,33-ról 31,32 százalékra csökkent.
na de hogy ennyire ne tudjunk menni legalább egy 500 telo meg egy 19000 mol 4200 otp sehol nem lennénk akkor se de mégis...ez így már már reménytelen...nem reagálunk semmire... akkor?
"Továbbra is a csökkenő trendvonal felett mozog az árfolyam, így technikailag emelkedés jöhet. Az 50 napos mozgóátlag azonban ellenállás 430 Ft-nál, így nem lesz könnyű dolga a vásárlóknak. "
Mtelekom